|
Gumiért nyúl, amit aztán szájjal helyez fel, picit még franciázik rajta, majd újra az ajkaimhoz tapad és megint csókolózunk egy darabig, hogy aztán a misszionárius póz felvétele után immár összekapcsolódva folytassuk a csókolózást. Nem is tudnám megmondani, hogy szeretkezés közben csókolózunk, vagy csókolózás közben szeretkezünk...! Az a lassú, érzéki tempó, amivel indítok, hamarosan gyorsulni kezd, ahogyan Kira egyre mélyebb sóhajai fokozódva hangosabb nyögésekké válnak, tovább hevítve bennem is a szenvedélyt
|
|
Látszott rajta, hogy élvezi a szeretkezést. Mondanom sem kell, hogy a látványtól és a kapott ingerektől én is kellőképpen ajzott állapotba kerültem. Kértem gumit, amit közös erővel megszabadítottunk a csomagolástól. Kata ügyesen szájjal felhelyezte és belemerültünk az együttlétbe.
|
|
èn ágyon ülök, ő előttem tèrdel a szőnyegen ès orálba kezd, technikás, gyorsan jár a szája a farkamon, de a legszebb hogy nyelvèt is beveti, azzal is izgat, keze, ujjai pedig a be nem vett tövet simizik, gyorsan felállított, megkèrdeztem copfnál lehet-e megfogni haját, lehetett, így orálozott tovább, majd óvszert kèrtem ès egy ágyon kipucsítós pózt.
|
|
Állva várt egy alig-ruhában és rögtön felkínálta magát. Én megöleltem és elkezdtem simogatni. Kira rögtön csókra kínálta ajkait, ami nagy örömöt okozott nekem. Ujjongva tapasztaltam, hogy odaadóan csókol, nagyon felhúzott. Ezután egy pornó film szerepben találtam magam, letérdelt a mai szeretőm és elkezdte finoman szopni a farkam, közben felnézett rám. A teljes repeortoárt bemutatta, majd el ájultam, kertem folytassuk az ágyon, már remegett a lábam. Az ágyon a lábam közé guggolt és folytatta a kényeztetést.
|
|
Kibontotta, felapplikálta, majd beleült. Nagyszerű érzés volt, ahogy fel-le mozgott a farkamon, közben hol felegyenesett, hol pedig rám borulva lihegett a fülembe. Pár perc után fordított lovagló pózra váltott, így most a fenekét csodálhattam, miközben ki-be járt a farkam a puncijában. Néhány percig ezt is kiélveztem, aztán átkértem magam misszibe. Leila egy párnát rakott a feneke alá, hogy jobban hozzáférhessek.
|
|
Markoltam a szilikonos cicijeit, aztán a torkára tettem a kezem finoman és csak basztam! \"Érzed ahogy a nagy golyóim a seggednek ütődnek\" - mondtam neki, majd azt hogy \"kúrvára szétbaszom a pinádat\"! Menetközben szinte megemeltem a derekánál fogva és hörögve mocskosul keféltem! Láttam ahogy a kemény csiklója kidomborodik, így kissé odahajolva \"ráköptem\"!
|
|
az ágyon vár és mikor elé állok, ültében kapja be a farkam és szop fel keményre. Most már nem cicózik, nedves és puha szájával amilyen gyorsan tud torokra vesz. Nagyon szeretem, hogy alig kell a tempót megadnom, hiszen tudja, hogyan jó nekem. Érzem, ahogy farkam megakad a szájában és ő lent tartva műveli a csodát. Még egy kis pumpálás, ágyra feltett láb és haját összefogva tempózás is belefér - bőven a kényszerfrancián innen,
|
|
Elsőként lovaglással indítottunk, majd kicsit belemelegedve ki szerettem volna próbálni a popsit, így váltottunk kutyusba és ahogy Dorka fogalmazott probléma nélkül becsusszant:) Nagyon finom feneke van és szerencsére van a falon egy tükör, ami nagyon segíti a megfelelő belátást. Kicsit elfaradva kértem, hogy szájjal végezen ki, amit remekül csinál, még finomabban, mint a bemelegítésnél😁
|
|
Következett a lovaglás, előbb szemből. Beleült és ritmusosan mozgott és mélyen magába engedett. Én a melleivel játszottam és időnként a fenekét is megmarkoltam. Miután megfordult a popóra irányult minden figyelmem, volt mit nézni! Fogtam, emeltem majd húztam vissza egyre, másra. Nem sok időnk maradt így hát lehúzta a gumit és mellém térdelve franciázott újra, de itt már a kézimunka vette át a főszerepet
|
|
Franciája hibátlan, majd 69-ben folytattuk. Gumit kértem és beleült. Odaadóan és lelkesen lovagolt, mely szemlátomást és fülhallomást nem volt ellenére. Miszire váltottunk majd oldalról tettük a dolgunk, közben folyamatosan csókolt ahol ért. Mintha csak a kedvesemmel lettem volna. Eléggé belefeledkeztünk, amikor is arra kért forduljak félig ülő helyzetbe és már pattant is rám. A
|
|
Olajjal kezdte a hátamat nyakamat gyúrni,lapockámra is kitért marha jól esett ahogy csinálja.Közben beszélgettünk mindenféle dologról értelmes beszédes lány jó vele dumálni.Igy folytatódott ez 10-15 percig amikor elkezdte csókolgatni a nyakam amire nagyon beindultam,úgyhogy hamar eljött a fordulás ideje itt megkérdeztem hogy kényeztetehetem e picit a lábait amire igennel felelt.
|
|
A fejét finoman érinte tempóztattam, majd kértem, hogy nyújtsa ki a nyelvét és csapkodja rá, aztán pedig oldalról szerettem volna látni, ahogy kitüremkedik az arcából. Nagyon felizgultam, ő is, hisz amikor elterült a kanapén és a lábai közzé hasaltam, éreztem a nyelvemmel a puncija nedvességét, szinte kifolyt. Finom nyalásban részesítettem, neki ez jön be, jó alaposan, a csiklója körül, aztán a szemérem ajkait,
|
|
fülembe szuszogott, nagyon érzéki volt. Kis idő múlva a farkamnál kötött ki. Nem veszi mélyre a szerszámot de ennek ellenére rendkívül izgató ahogy csinálja, időnként kézzel megtartja de többször kéz nélkül is ment. Már nagyon érezni akartam és felvetettem, hogy beleülne-e? Természetesen igen volt a válasz. Gumiért nyúlt, síkosított majd beleült.
|
|
A hirdető Ismerkedik az oldallal rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 1 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|
|
Az történt, hogy Alexa szájjal felhelyezte az óvszert, de nem sikerült rendesen a helyére illeszteni és próbálta rendesen javítani közben keze tovább izgatta a farkam és kvázi \"kézi levezetés\" lett belőle, mire sikerült rendesen felhelyezni és a gumiban lett végem. Legalább nem spricceltem szerteszét.:) Ezen jót mosolyogtunk megadta a további kellemes hangulatot és szolgáltatott témát. Nem lett pánikhelyzet csak nyugtáztam ilyen is megtörténhet.
|
|
Rám ült és kezdődött a lovacska...Nemsokára fordultunk és ment kutyusba végül a tervnek megfelelően popsiba. Óvatosan kezdtem, de két húzás után mondta, hogy mehet bátran. Rajtam ne múljon, csináltam kedvem szerint tempósan, néhány elégedett pillantás oldalra a tükörbe a végem lett... Megtisztogatott, majd gyors megmostam magam. Utána a nappaliban beszélgettünk...Nem sok idő volt hátra, kérdeztem, hogy mehet-e a második menet...Ágyhoz vissza, én állva, Léna elém térdelt és adtunk az élvezetnek.
|
|
Ez után kutyusba váltottunk és kipróbáltam vele az anált, mely elég jó volt, de nálam nem ez a favorit.
Látványra meg érzetre is kellemes volt és itt sem finomkodtunk...
Végezetül Barbi szopta ,nyalta még a faszom és a golyóimat, amitől ismét a szájába végeztem.
Megtörölgettük utána magunkat, elmentem zuhanyozni, majd 2 puszi és távoztam.
|