Csak ellenőrzött adatokkal, valós képekkel hirdető szexpartner és masszázs lányokat találsz itt
Bővebb információkért látogasd meg a beszamolok.com-ot!
"Itt bátorkodom ugyan azt a szöveget megosztani, amit Katánál, mert mást nem is irhatok. Édeshármasra készültem, előtte napokig különböző forgatókönyvek jártak a fejemben. Olvastam itt az oldalon is csudijó beszámolókat, akrobatikus mutatványokat és dicső tetteket. De azért éreztem, hogy én nem fogom a fejemen pörögni vagy kézen állni közben, szeretem az egyszerű dolgokat. :D Érkezéskor Szofi és Kata fogadott az ajtóban. Egymás mellett álltak, mindketten combfixben és fehérneműben. Nagyon izgató látvány volt. Szívélyesen fogadtak, bemutatkozunk és kaptam pár puszit. Beinvitáltak a szobába, mondták itt vetkőzhetek. Szóba sem került a pénz az első percekben, ami kellemes meglepetés volt, mert időnként a lányok köszönés után rögtön az elszámolással kezdenek. Kata és Szofi nem ilyen volt. Én azért szeretem az elején letudni már csak azért is, mert ez talán megnyugtató a lánynak is, egy g ..."
"Édeshármasra készültem, előtte napokig különböző forgatókönyvek jártak a fejemben. Olvastam itt az oldalon is csudijó beszámolókat, akrobatikus mutatványokat és dicső tetteket. De azért éreztem, hogy én nem fogok a fejemen pörögni vagy kézenállni közben, szeretem az egyszerű dolgokat. :D Érkezéskor Kata és Szofi fogadott az ajtóban. Egymás mellett álltak, mindketten combfixben és fehérneműben. Nagyon izgató látvány volt. Szívélyesen fogadtak, bemutatkozunk és kaptam pár puszit. Beinvitáltak a szobába, mondták itt vetkőzhetek. Szóba sem került a pénz az első percekben, ami kellemes meglepetés volt, mert időnként a lányok köszönés után rögtön az elszámolással kezdenek. Kata és Szofi nem ilyen volt. Én azért szeretem az elején letudni már csak azért is, mert ez talán megnyugtató a lánynak is, egy gondolatot elterelő dologgal kevesebb. Szóltam, hogy odaadnám a pénzt, jelezték, hogy tegye ..."
"Belépve áttetsző fekete hálós ruhában fogadott, alatta fehérnemű. Beszélgettünk néhány szót, majd a fürdőbe vettem az irányt, ahol is gyorsan lemostam az út és leginkább a nagy meleg porát. Sietve visszatértem gyönyörű vendégfogadómhoz, aki már az ágyon várt gyönyörű fehérneműben, mivel invitálóan nézett (meg úgy egyébként is), ezért gyorsan mellé feküdtem, még beszélgettünk pár szót, közben elcsattantak az első csókot, de még milyen érzéki csókok voltak azok, remekül és átéléssel dobáltuk őket egymásnak. Bejártam közben a szép nyakát, majd délnek vettem az irányt, kérdeztem Bius, hogy hogyan szereti, mire ő határozottan felelte, hogy lassan érzékien, amit én próbáltam legjobb tudásom szerint teljesíteni, amit vendéglátóm értékelt is, de mondta, hogy elég nehéz eset, így cseréltünk. Ő kezdett franciázni, érzékien, pont megfelelő tempóban a bemelegítésre, amire persze elég gyorsan harcra ..."
"Szokasos protokoll utan (erkezes small talk, dijazas, zuhany) visszatertem a haloszobaba. Allo fasszal. Zita ott teblabolt, elkeztem öt simogatni. Nagyon szereti ha simogatjak, szinte mar dorombolt mint egy kiscica. Aztan a müsor egy a földön levö matracon zajlik. Zita leült a matracra en meg alltam, kis olajat kent a kezere es elkezdett a farkammal jatszani. Hat ez finom volt,aztan gumit huzott a fütykösre es elkezdett kellemesen leszopni. Szeretem ez a kicsit pornos vibeot hogy a csaj ül/terdel en meg allok es bekapja tövig :) De mivelhogy dugni jobban szeretek mint a francia orat. ezert akkor kertem hogy döljön hanyatt es szepen finoman beakasztottam neki. Elözöleg probaltam egy puncinyalast de azt nem szereti. Na es akkor szepen lágyan elkezdtem öt megdugni, közben puszilgattam a nyakat meg simogattam öt. Nagyon elvezte, latszott hogy tetszik neki ez a lassu baratnös kellemes finom t ..."
"Bementünk a szobába, levetkőztem, megkaptam a törölközőt es elmentem tusolni. Innen vissza a szobába, felajánlott egy masszázst kezdésnek. Tetszett, hogy nem csak simogatás volt mint sok helyen, hanem rendesen átnyomkodta a hátam. Ezután Ő hanyadtfeküdt én pedig elkezdtem kóstolgatni a testét. Puszilgattam a ciciket, hasát, puncikát, combokat, nagyon finom selymes bőre van. Cseréltünk, én hanyadt feküdtem, Nila pedig elkezdett foglalkozni Velem. Franciája kellemes, nem kapkodós, kellően mélyre bevette. Közben a bal kezemmel simogattam a fenekét, nem kellett sokat várni, hamar felállt a léc. Gumit kértem, és kaptam, majd pedig kutyusban kezdtünk dugni. Popsija nagyon szép, gyönyörű látvány volt ahogy dugtunk. Tetszett ahogy Ő is mozgott velem, nem kellett sokat várni, belerobbantam a gumiba. Letisztogatott, majd a lábaim kaptak egy masszázst, közben beszélgettünk mindenféléről. Kel ..."
"találkozón mindketten előtte újból letusoltunk, mondta is, hogy szeret többször tusolni. Lefürödtünk, majd összebújtunk, 69-cel kezdtük, utána kis csókolózás és szeretkezés, és utána megtörtént, ami kellett, kutya pózban. Egyszerűen fantasztikus volt, ő is nagyon sokat rásegít, látszik, hogy élvezi. Kellemeset csalódtam. Minden porcikám remegett tőle, mert annyira belevaló egy csaj, érti a dolgát. Egyszerűen istennő! A franciája pedig 10/10. ..."
"Érkezéskor ajtó mögött várt, kedvesen és mosolygósan. Puszi-puszi bemutatkozás kis csevejt követően pedig körbe invitált, mi merre hány méter majd utam a fürdőszoba felé vezetett. Visszatértemkor még a fogadó szettje rajta volt (jó pont). Óvatosan átkaroltam derekánál majd lágy érintésekkel ismerkedni kezdtünk, apró puszikkal operáltam az erogén zónáknál majd beletúrtam fekete hajába és jöhetett a csók. Érdemes igénybe venni az extra csókot, lágytól egészen a hevesebbig végigjártuk a fokozatokat. A nyelvpropellerezésig viszont nem mentünk, mert azt már nem az én világom. Ha csók párti vagy akkor nem fog csalódás érni, SŐT. A megfelelő üzemi hőfokat elértük. Közben terelgettem az ágy felé, hogy szeretném odalent a elkezdeni a támadást. A környék körbeudvarlása után belekezdtem apró kis kelyhének szeretgetésébe. A hangok, sóhalyok mint kiváló útbaigazító segitettek mi a helyes technika, ..."
"A bemutatkozást kovetoen bementunk a szobába, egy kis szekre letettem a ruháimat majd kaptam egy törülközőt es mindketten bementunk a fürdőszobába. Kata is belepett mellém a kádba, együtt zuhanyoztunk, de itt még nem kezdődött meg az ismerkedés. Fürdés után vissza a szobába, közben csörgött a kapucsengő es megerkezett egy másik vendég a barátnőjéhez, de egyáltalán nem volt zavaró, a 2 lány profin kezelte a helyzetet. A szobában Kata szólt hogy vizes meg a hátam és kedvesen letorolte a vizcseppeket, az elkovetkezo közel egy óra erről a szuper kedvessegrol es kozvetlensegrol szólt. Az ágyon elkezdtunk csókolózni, a kígyó nyelvvel roppant izgatoan tud bánni, elkezdtem puszilgatni a nyakát es simogatni a hátat, majd a formás ciciket, amelyek kemenyedő bimbókkal hálálták meg munkámat. Számmal lejjebb tévedve puszilgattam a kemenyedo bimbokat, Kata halk sohajokkal jelezte hogy igen kedvére val ..."
"Beengedett az ajtón, régi, kedves ismerősökként üdvözöltük egymást, majd elhelyezkedtünk a kanapén, hogy beszélgessünk egy kicsit. Utána a fürdőszoba felé vettem az irányt, lemostam az út porát, használtam a szájvizet, dezodort. Mire visszatértem a szobába, Fanni már meztelenül várt rám. Az ágy mellett állva kezdtünk csókolózni, kezeim bebarangolták a testét, ezt imádjuk mindketten. Vízszintesbe helyeztük magunkat a kanapén, hogy folytathassuk a finom érintéseket. Ez ofa vezetett, hogy Fanni átfordult a számtól a farkamhoz, és nagyon finom franciába kezdett. Használta a nyelvét - a piercinggel ez különösen izgató volt - az ajkait, a kezét is (én kértem, mert így szeretem). Utána én is kényeztettem őt, hosszan elidőztem minden testrészénél, érintéseimmel egyre fokozva a vágyát. Megérkeztem a csupasz puncihoz, előbb csókolóztam a lenti ajkaival, majd nyelvemet a csiklóján kezdtem pörgetni ..."
"Belépés után körbevezet a lakáson, de nem kellett lépnünk ehhez egyet sem. :) A törcsit a fürdőben találom, mondta, majd mutatta, hogy hol vehetem le a cuccaim. A bemutatkozás alatt azért még vízzel kínált, de nem volt sem kínos sem vontatott a dolog. Jöttél, menj fürdeni, aztán gyere, kb ez volt a hangulat. Tetszett. Pancsi után már az ágyon várt, kérte, hogy dőljek hátra, és megbeszéltük a szabályokat, hogy mit szeretek és mit szabad. Itt rájöttem, hogy vendéglátóm valóban egy boszi és fekete humora van. Tudjátok, milyen a fekete humor? Olyan mint a láb. Van akinek van, és van akinek nincs. Esztinek van. Két parádésan jó lába és fekete humora. Miután az első sokkon túl voltam, és felszabadultan nevettünk a helyzeten, mondta, hogy kiengesztel és ezzel ráhajolt a kisbarátomra. Alighogy egyenesbe jöttem, kis kényeztetés után a 69-es pózt javasolta. (Nem én kértem, hanem ő. Itt bizony ké ..."
"A lakásba való belépéskor Yadét meglátva őrjítő vágy fogott el,hogy megcsókoljam,az ajtó záródása után a viszont látas örömére ez szinte azonnal megtörtént.Már az előszobában vad,de mégis érzéki csókolózásba kezdtünk,miközben kezem többször a mini ruha alá kalandozott.Yade érintési,csókjai már ekkor egekbe korbácsolták a vágyat,a szobába érve folyamatosan csókolóztunk,majd a ruháink levétele után együtt indultunk a fürdőszobában,de vendéglátóm bújasága a zuhanyzó felé arra ösztönzött hogy a közte lévő szobába a kanapén ledöntve nyelvemmel is megizleljem csodás kelyhét.Gyönyörű punciját,és popsiját nyalva kedvesem elreppent,és már én is majd szétrobbantam,és éreztem tudtam,hogy a zuhanyzó alatt Yade 1perc alatt kivégez.A tusból forró víz,Yade kezéből habos tusfürdő érte a testemet,a dákom kőkemény volt,amikor Yade hozzáért.Nem is bírtam tovább és a francia nyelvleckének köszönhetően hatal ..."
"Az ajtó bezárult mögöttem, köszöntünk egymásnak. Majd én feltettem a kérdésemet, hogy maradhatok-e ? Ő mosolyogva igennel felelt. Az elején még talán érezhető volt a telefonból érezhető "távolságtartás", de a vetkőzés és a fürdés utáni pár szóval és viccel hamar tudtuk oldani a hangulatot és innentől kezdve nyoma se volt a távolságtartásnak. Én gyorsan elhúztam fürdeni, visszatértemkor kaptam egy pohár vizet. Miközben én a vizet szürcsölgettem addig ő gyorsan le is dobta a fogadó szettjét, ezután közösen mentünk át a hálóba. Itt kezdeti ismerkedés, simogatások, puszik, csókok után gyorsan az ágyra helyezkedtünk. Itt folytattam az ismerkedést a szép kemény cicikkel. A bimbók jól reagáltak a nyalásra. Közben ő is ismerkedett az én berendezéseimmel, majd megkértem, hogy lenne e kedve franciázni. Természetesen Igen volt a válasz. Elhelyezkedett a lábam között, és szájába vette a velem ..."
"Két felvonásra terveztem az egy órát. Az elején barátnősen ölelkeztünk és csókolóztunk, majd hamar a szájában termett a szerszámom. Itt majdnem mindenki kiemeli, hogy Melina mennyire jól franciázik. Ez való igaz, szinte leírhatatlan. Az az ember érzése, hogy még szereti is, mert egyáltalán nem látszik rajta, hogy kényszerből vagy unottan csinálná. Nagyon hamar kőkemény lettem, így felkerült a gumi. Én előre elterveztem, hogy milyen pózokban csináljuk, de végül csak lovagolt rajtam, sőt, inkább guggolt. Annyira jól csinálta, hogy inkább hagytam, hogy így jöjjön el a végzetem. Szünetben jót beszélgettünk az élet nagy gondjairól, jókat lehet Melina-val beszélgetni is. A második felvonás nálam 50-50 szokott lenni. Ha szimpatikus a hölgy és nem érezteti, hogy én csak egy pipa vagyok a napi teendők között, akkor szokott menni. Na most annyira nem volt gond, hogy rögtön merev lettem megint. M ..."
"Talán egyértelmű, hogy mennyire elvarázsolt már a külsőjével, ezt csak fokozza, ahogyan szexel. Arra kellett kényszerítenem magam 10 perc után, hogy ne akarjam rávenni, hogy jöjjön velem a Távol-Keletre hajó kölcsönzőt nyitni. A szobába kísért, néhány mondat után elhúztam zuhanyozni. Az ajtóban állva fogadott. A keretnek támaszkodva szolid ismerkedős ölelkezésbe és csókolózásba kezdtünk, hamar fokozódó intenzitással. Kézzel - szájjal fogható élmény lett a feneke, a cicije keménysége és selyem bőre. A sóhajok és a nyögések hangosodtak. Megfordult, háttal nekem, kényelmes pozíciót kínálva, hogy még jobban élvezem a buja formáit. Egyik kezével a nyakamba kapaszkodott a másikkal a farkamba. Majd hirtelen lehámozta magáról a ruhát. Alul nyitott, fekete csipkés bodyt viselt. Csak a melleit szabadítottam ki, hogy megkóstoljam. Néhány pillanatig még a szoba ajtóban folytattuk, aztán az ágy ..."
"Kéri, hogy foglaljak a szobában helyet, mindjárt jön. Egy perccel rá már anyaszült meztelenül lépett be. Rámdobta magát. Ajkaimat csókolgatta, majd szó nélkül rácuppant a mellbimbómra, na erre a tábornok egyből vigyázzba is vágta magát. Imádom ha egy nő tudja, hogy keltse fel a vágyat a férfiban, és Alia ennek a mestere. Jó sokáig csókolgatta, szopogatta, nyalogatta a bimbóim, majd elhelyezkedett a tábornok alatt és a golyók felöl kezdte ostromolni a tornyot. Lágyan nyalogatta, szopogatta, majd nyelvét a rúdon végigfuttatva, bekapta a tábornok fejét. Nagyon pornósan kényeztetett, cuppogott a farkamon. Nyalogatta, nyelvéhez csapkodta, majd jó mélyen leküldte a torkába is (extra) ameddig ment (nem teljesen), de hát meg vagyok áldva odalent. Ezután átfordítottam, és bevetettem magam combjai közé, ahol kitartó nyelvjátékomnak köszönhetően szépen nedvesedett, majd pár percen belül el is él ..."
"Sajnos csak franciás lehetőség volt amikor találkoztunk így nem lesz hosszú a beszi de azért megprobálom. Iszonyat érzekien csinálja, gyengéden, mélyen a szemedbe nézve. Jó mélyen egyedi nyelvkörzős technikával nem kivégzősen. A befejezés is fantasztikus. Nem hagyja abba bár meg lenyúgszól és még utana is kenyeztett! Nem lehet erről többet írni csillagos 5* mindenkinek át kell élnie. ..."
"Megérkezés után vízzel kínált majd kicsit megbeszéltük a randi tartalmát. Már ekkor éreztem, hogy mintha álomvilágba jöttem volna és bizony nem is csalódtam! Fürdés után állva kezdtünk csókolózni majd a köntös is lekerült Fanniról. Gyönyörű hölgyemet végigpuszilgattam az ágyra fekve. A nyakát nagyon szereti ha puszilják. Halk sóhajok kísérték eme tevékenységemet. Majd mindkét gyönyörű mellével foglalkoztam aminek szintén nagyon örült. Ezután lejjebb vándoroltam és gyönyörű finom örömvölgyét is felfedeztem. Nagyon jó volt Fannit így kényeztetni és sikerült is elmennie. Utána ő következett. Finoman végigpuszilgatott,majd egy isteni francia következett. Éreztem, hogy most kell a gumi és kértem hogy lovagoljon meg. Ennek örömmel eleget is tett. Csodálatos lovaglás vette kezdetét melynek egy részében újra jött a csókcsata majd Fanninak sikerült újra elmennie. Ezután misszionáriusban folytattu ..."
"Itt is csak dicsérni tudom Zsófit. A megérkezés után nagyon hamar feloldódtam mellette. Már az első percekben érezhető volt, hogy közvetlen és figyelmes, egyáltalán nem volt feszengős a hangulat. Beszélgettünk egy kicsit, majd szépen fokozatosan kialakult az a közeli, intim légkör, ami miatt igazán jó élmény lett az egész találkozás. Nagyon tetszett, hogy nem éreztem semmit erőltetettnek. Figyelt rám, érzékelte a reakcióimat, és jól alkalmazkodott ahhoz, amit szerettem volna. A közvetlensége különösen megfogott, mert az egésznek tényleg volt egy kellemes, barátnős hangulata. Nem csak „letudni” akarta a találkozót, hanem végig jelen volt, és ettől sokkal természetesebbnek hatott minden. Az együttlét során végig nagyon kedves és odaadó volt, és számomra az egyik legjobb része éppen ez a figyelmesség volt. Nagyon könnyű volt vele együttműködni, jól érezte az arányokat, és közben me ..."
"Miután megérkeztem gyorsan elmentem tusoló, lemondás az út porát meg a meleg miatt az izzadságot. Miután vissza érkeztem a tusolásból Yade az ágyon várt ruhában. Elkeztünk egy kis csók csatátával ami igazi rendes nyelves csók. Majd folyamatosan elkezdtem kicsomagolni. A csókok mellet végigtérképeztem a nyakát puszilgatva a melleket is kezelésbe vettem. Jól reagáltak, majd haladtam lejjebb, elértem a sima puncit is. Elsőnek én kényeztettem őt nyelvel illetve az ujjaimat is bevetettem. Kisvártatva megjött a hangja is illetve a rendelési, teste megfeszült. Úgy érzem hogy többször is sikerült eljuttatnom a csúcsra. Ez után ő vette kezelésbe a már kiváncsiskodó ezredest. Szinte kigúvat a szemem máj kértem hogy forduljunk kölcsönösbe, én voltam alul, ő felettem. Itt már gumit kértem, szemből meglovagolt, volt erős vágta,illetve könnyed galopp is. Itt is hol rámborult és csíkokat váltottunk. Ma ..."
"Beengedett a lakásba, majd bementünk a szobába. Hirtelen meg nem tudnám mondani miben fogadott, a kedves, mosolygós arca és a szép teste maradt meg, szerintem valamilyen ruha lehetett rajta, ez kiesett. Viccesen megkérdezte ismerős e a szoba, egyik kolléganőjéről korábban már írtam beszit, de akkor szerintem másik szobában lehettünk. Kaptam egy törölközőt majd elmentünk tusolni. Nem is emékszem mikor volt közös tusi utoljára, és nem értem miért nem szoktam kérni, pedig olyan jó volt, közben kicsit beszélgetni, ismerkedni, egymásra hangolódni mielőtt elkezdődik az action. Miután végeztünk visszamentünk a szobába és elkezdődött a lényeg. Álltun egymás mellettl és csókolózni és simogatni kezdtük egymást meztelenül. Nagyon jól csókol, a különleges nyelve miatt ez egész érdekes, izgató érzés. Az ágyon nekiestem a teste felfedezésének, csókoltam mindenhol ahol értem, ami nagyon tetszett ..."