|
Nagyon jól esett, kitartóan és figyelmesen csinálja ezt a műfajt. Ha érzi a reakciókat, változtatat a sebességén vagy az intenzitásán, egyszóval számomra tökéletes. Az külön fenomenális ahogy a végén hagyja a szájában a szerszámot. A francia után elment a fürdőbe egy gyors felfrissülésre, aztán visszajött és mellem feküdt. Beszélgettünk több dologról: munka, pihenés, tetoválásai és a közelgő ünnep miatt a locsolkodásról.
|
|
Majd egy pillanatra megtorpan, hogy valami kimaradt: rábukott az addigra merevedő farkamra és olyan finoman de mégis lelkesen, hogy szerintem ezt a részt is imádja. Még a gumit is szájjal tette fel, hogy kezdetét vegye egy fergeteges szeretkezés. Missziben kezdük összebújva, ölelve, lábaival átkarolva, majd kicsit távolodva, hogy mindketten felváltva nézhessünk egymás szemébe,
|
|
Ezt követően leült az ágyra és elkezdte finoman szopni a farkam gyengéden, néha mélyebbre vette amennyire tudta. Ezt élveztem egy ideig és a látványt is, majd finoman eltávolítottam a melltartót róla és a nyakától kezdve lefelé haladva eljutottam a melleihez amit a nyelvemmel nyalogattam és elkezdtek keményedni. Szépen hanyadt fektettem és a bugyiját lecsúztattam és a has puszik után a finom puncijával kezdtem nyelvelni, ami tetszett neki, mert nedvesedett szépen.
|
|
Gyorsan nedvesedik és hangos nyögésekkel jutalmazta, akár a kezem, akár a nyelvem használtam. Egy idő után már nem számoltam az élvezéseit, de nagyon izgalmas volt nézni ahogy sorozatban élvez, újra és újra. Aztán kértem egy gumit és gyorsan fölém kerekedett. Nagyon ügyesen lovagol, sorozatban élvez ilyenkor is és amikor a csúcson van akkor tövig engedi magába férfiasságom.
|
|
Bekeményitett és kértem gumit háttal beleülve kezdtünk ami számomra olyan vzuális élmény volt látni a csoda puncit amint egy dugattyú le fel jár a farkamon pici gyürű körbekarolja a farkam nem sokáig bírtam így szóltam hogy feküdjön a hátára lehúztam a gumit és megkértem hogy verje rá a hasára
|
|
A franciája brutális. Nem egy nyálcsorgatós, mélytorkos, de nem is az himi-humi. Kellő erősség, kevés kéz és közben a szemével is felfal. Áldozva a kölcsönösség oltárán, igyekeztem viszonozni. Gumizás után, hanyatt parancsolt és -ezen nincs mit szépíteni- elkapott és megdugta magát :) Kb 35-40 percet pakoltuk egymást ide-oda az ágyon és igyekeztünk a másiknak örömet szerezni.
|
|
Közben kértem táncot, a két szoba közötti ajtó átjáróban fel is izgatott tárcával. Majd kanapén ültem mikor a kis pajtika következett. Minden féle trükköt bemutatott, még mélyen is probálkozott, de azért a határtalánságomnak vann határai a torkában. Punci nyalakodást kértem, mire egy idő múlva szólt, hogy ez az én idöm, miket szeretnék.? Szép paci, misszi, és popsi. Végem is lett annak rendje modja szerint.
|
|
Közben jól elbeszélgettünk és én már éppen készültem szólni, hogy lassan lépnem kell, amikor Marcsi rákérdezett a második menetre. Mondtam, hogy ez most inkább rajta múlik, mert nekem az első teljesen kielégítő volt. Bíztatott, hogy próbáljuk meg, és egy fantasztikus natúr franciával el is juttatott a csúcsra. Ekkor már valószínűleg túl voltunk az órán, úgyhogy gyors zuhanyzás után öltöztem és léptem.
|
|
Majd kértem hogy jöhessek hátulról. Hát fantasztikus volt ez a pozíció is, fogtam a derekát fenekét, és közben itt is éreztem a punci szorítását. Át kötés gyanánt egy misszionáriusba váltottunk, majd kértem hogy kanyarodjunk a befejezéshez. NFVSZ-volt az extra amit igénybe vettem, így KateeN elkezdett csodálatosan dolgozni rajtam,
|
|
Kegyetlen volt a stílusa és a szexkultúrája is, kiegyenesített háttal egyre vehemensebben \"ugrált\" a faszomon! \"Váltsunk pózt\" - irányított és most elölről félig guggoló helyzetben basztam tovább, markoltam a szilikon ciciket, nedves ujjal dörzsöltem a kiálló csiklóját. Félrefordítva az egyik lába a vállamon, a kinyújtott lába a lábam között és most így keféltem tovább. Jó volt látni ahogy mint egy dugattyú ki*be mozog a pinájában
|
|
Kisszobába lépve, pár perc beszélgetés után a fürdőbe invitált. Fürdés után csókcsaták, majd egy francia, de mindenképpen szerettem volna belehatolni, így megkértem öltöztessük fel,forduljon s hatulról belehatoltam szűk, finom puncijába!
|
|
Érzékien, először csak a combjaim belső részét, majd a farkam környékét, érzem forró leheletét, utána a zacsik,ekkor már keze is hozzáér.Nem siet, ez már-már kínzás, de élvezem, ahogy azt is, ahogy feltekint rám. De egyszer csak szája befogad, először csak a makkom és környéke, majd lassan ajkai közé kerül, az immár lüktető testrészem egésze.
|
|
Zoé érezte is ezt, és rögtön szájába is vett, és ismét megmutatta, hogy nagyon jól tud játszani a hangszeren. Közben haját, hátát simogatva jutottam el lejjebb, és folyamatosan simogattam popsiját, punciját. Majd kértem, hogy forduljunk 69-be, és miközben dolgozott rajtam, én is elkezdtem megízlelni punciját. Finom, illatos, öröm volt tevékenykedni, főleg, hogy állítólag még jó is volt neki.
|
|
Felgumizás után nyeregbe pattant és olyan energikus vágtába kezdett, mintha csak Észak-Norvégiában, a sarkkörön túl, a félévnyi világosságban lovagolnánk a naplementébe. El is hittem, hogy bírná egész odáig... Egészen elképesztő és különleges élmény volt! A hüvely igazán izmos és különleges módon szorította a farkam. Rámhajolva, de még nem összetapadva, olyan intenzitással emelgette csípőjét, hogy az én szinte mozdulatlan combomon csattogott a popsija.
|
|
Szépen lassan lecsúszott a keze és ingerelni kezdte a farkamat, majd lassam bekapta a végét, nagyon lágyan és ezért őrjítő volt. Én is elindultam a kezemmel a punci felé, és éreztem hogy ahogy hozzáérek Yade megremeg. Nagyon jól reagált a kézzel ingerlésre, és egy idő után elkezdett alaposan nedvesedni. Befogadta szépen az ujjamat és Yade egyre jobban lihegett.
|
|
Kis somagatás aztán franciával kezdett, nagyon kellemes nagyon profi, időnként meg áll és kézzel csinálja, ilyenkor látni a tökéletes testét szemből elég izgató. Lovaglással folytattuk és misziben felyeztem be, mindkettőben hozta a maximumot, a miszi extra, kereste a tekintetem de sajnos csak a cicikre tudtam figyelni. Beszélgetés és pihenés után én kezdtem franciával de csak a fenekénél ami kün kérésem volt,
|
|
Az orális technika nagyon kellemes volt, néha kézzel is rásegített, amit nagyon jól kivitelezett. A szájában is több motívumot véltem felfedezni, játszott a makkom körül a nyelvével, közben váltakozó intenzitással bólogatott, illetve simogatta a zacsit. Nagyon élvezetes volt a technika miatt is, illetve a látvány miatt is, közben én is próbáltam viszonozni ezt a sok jót.
|