|
A feje előre-hátra felé mozgott, de a makkomat nem engedte el. A vállairól a fejére tettem a kezem és először úgy simogattam a haját, majd összefogtam csulkában és a csípőmmel ringatóztam. Nagyon forró pillanat volt, innen már nem volt megállás.
|
|
Finom érintésekkel, simogatásokkal, lágy puszikkal kényeztetett. Hamarosan el is kezdtem merevedni, gyorsan meg is szabadítottam melltartójától és tangájától. Az ágyon folytattuk ténykedésünket, ahol egy hosszú, kellemes franciát kaptam. Gumihúzást követően kérésemnek megfelelően lovaglással folytattuk. Szűk puncijával lassan, majd kis bemelegítést követően egyre ütemesebben mozgott rajtam. Mozgását kényes hangokkal kísérte,
|
|
Ekkor ért az első kellemes meglepetés: Fanni egész teste egy nagy erogén zóna, a bőre valósággal szomjazza az ujjak, a tenyér, az ajkak és a nyelv érintéseit. A mellei is szépen reagáltak, mikor a bimbókat ajkaim közé vettem, hangos nyögésekkel reagált. Elképesztő volt
|
|
Én feküdtem a hátamra, ő pedig bevette a szerszámom. Ügyesen furulyázott. Meg is lett az eredménye. Mondtam, hogy tegyük fel a védőfelszerelést. Így is lett. Kérdezte, hogyan folytassuk. Mondtam, hogy először hátulról tenném be. Jelezte, hogy ő leginkább lovagolna, mert szeret mozogni rajta. Javasoltam, hogy legyen először az általam felvázolt elképzelés, majd utána váltunk pózt.
|
|
Picike bimbik, kis udvarral, imádtam. Nina már az elején eléggé egyérteműen jelezte, hogy jól érzi magát. Voltak egyéb testi jelek amik arra utaltak, hogy nem színházban vagyok. Végigcsókolva feszes, vékony testét a kelyhénél találtam magam.
|
|
Kölcsönösen tovább izgattuk egymást, csókolózással kombinálva, végig pusziltam a testét, melleinél jelezte, hogy érzékenyek ezért ha lehet ne szívjam őket, sok puszit kaptak amit meg is köszönt! Déli részeket is meghódítottam, igaz ott a nyelvtudásom hiányos volt ezt később említettem is neki, mondta máshogy kárpótoltam érte :). Francia tudásával kényeztetett, egyszercsak mondta, hogy szóljak ha húzzunk gumit. Éltem is a lehetőséggel,
|
|
Kellemesen kezdett franciázni, a kezét csak minimálisan, az ajkait annál intenzívebben használta, legtöbbet a makkon időzve, de időnként kitért a rúd oldalaira is. Váltogatta a ritmust, bőven adagolta a nyálat. Éreztem, hogy ha ezt ennyiben hagyom, akkor rövid lesz a menet, meg amúgy is meg akartam még ízlelni azokat az ajkakat. Felhúztam magamhoz, és mohón nekiestem. Hihetetlen finom, puha ajkai vannak, nem bírtam betelni velük.
|
|
A mellei nem tartjak meg magukat, kisse striasak, kisse logoak. Ettol nem visszariadva probaltam a helyzetet elvezni es szopogatni kezdtem oket. Aztan lekerult a bugyi is, majd megbeszeltuk, hogy altalaban ket korre vagyok hitelesitve. Javasolta, hogy gyorsan sussuk el az elso patront, hogy legyen az oraban lehetoseg a masodikra is. Hat misszibe kerult, egy heves torna megtette a hatasat, nagyon kellett mar.
|
|
El kezdte be mutatni a francia tudását ami kelemes volt jól csinálta. Itt jöt a hideg zuhany. Utána én következtem el kezdtem nyalni és az az egy ég adtavillágon kivül semmit nem tudtam ki váltani belőle (lehet hogy én csináltam valamit rosszul). Amikor jöt valna az aktus akkor jött a kérdés hogy kezdjük. A miszit választotam. De látam hogy nincs az a szokáos mozgás hogy jön a gumi. És akkor meg kérdezem hogy hol az ovszer mondja hogy most ki fogyot, nincsen.
|
|
Mivel fél órára mentem csak, rögtön rátértem/rátártünk a lényegre. Matracra heveredve egy kellemes szopásban részesített. Fantasztikus volt nézni a matrac mellett lévő tükörbe magunkat, pontosan őt, ahogy eltüntetti a zászlósrudat.
|
|
Yade hanyatt feküdt széttárta és felhúzta combjat. Most én következtem szajjal és kézzel. Nyaltam és újjaztam egyszerre, az orgazmusának hangja már hallatszodott, ezert úgy döntöttem bahatolok. A pontos irányt Yade kezei adtak, én utána a ritmust.
|
|
Precíz szakembernek nevezném, akár mérést is taníthatna egy szakiskolában. Le-fel milliméteres pontossággal és teljesen érzelem mentesen. Figyeltem a szemét, arcát, mintha egy szobor lenne.
|
|
maszázst kértem, és kaptam is egy nagyon jo erös masszázst( már emiatt is megéri menni hozzá). közben rengeteget beszélgettünk. értelmes tanúlt. nö . majd pont idöben, A franciája isteni, fáradhatatlan.
|
|
A végén a tükör előtt letérdelt, és nagyon komoly mélytorkozást csinált magától, és úgy lőttem a pofijába a spermát a szájába, mindent lenyelte (nem csak a pénzt gyűjtöm ám :) ). Azután picit pihentünk egymás mellett, cirógattam, becézgettem, csókolóztunk, miközben az ujjaimmal izgattam gyengéden a csiklóját.
|
|
Laráról lekerült a fehérnemű és előkerültek a csodás ikrek ami nagyon jók egyszerűen imádnivaló látvány majd jött egy kis francia részemről ő feküdt a hátán én igy kényeztettem amit jól viselet finoman gyengén szereti és lehetett hallani a hangját ami nagyon izgi volt, ezután jött a gumihuzás mjad normál sex miszi pozba ezt kérte és hogy óvatosan rakjam be nem is ellenkeztem,
|
|
A kölcsönös franciából először én vettem ki a részem, de azt meg kell jegyeznem, bár élvezte, de nem jutott el a csúcsra, mert mondta is, a franciás kényeztetést csak rövid ideig szereti kapni. Ezért aztán inkább a cirógatásra és mindenfelé csókok elhelyezésére helyeztük a hangsúlyt. Ezután én feküdtem a hátamra és kaptam egy gyengéd, odaadó franciás kényeztetést.
|
|
Ezután oldalamra térdel kapok egy felvezető franciát majd gumit húz rám beleül a kemény farkamba.Meg is jegyzi hogy \"milyen kemény vagy\".Elkezdődik a lovasvágta keblei a tenyerembe kéri hogy markoljam bátran aminek szótfogadok markolom a formás ciciket ő nagyokat nyög rendületlenül mozog rajtam
|
|
Olajosan sikló teste, különösen a melleinek érintése a hátamon, olyan érzéseket keltett, amelyeket nehéz szavakba önteni. Nemcsak a hátammal foglalkozott, hanem a farizmokkal, a lábakkal, a talpakkal, a karokkal és a kezekkel is. A masszázs alapos volt, kellően erőteljes, ugyanakkor rendkívül kellemes és izgató.
|
|
Csere után én feküdtem hanyatt, ő mellettem, félig ülve, kézzel cirógatva kezdett kényeztetni. Nagyon ért a Lingamhoz, kifejezetten jó volt. A fenékvágatba is be-benyúlt, ott is szívesen kalandozott. Majd pár perc múlva a szájacskáját is bevetette. Felváltva és egyszerre dolgozott kéz és száj, a farkamon és a fenekemen, a gáton.
|
|
Puha fenekére is rámarkoltam néha, de nulla visszajelzést adott.Dinamikus kezezés és az erős vákuum azt a célt szolgálta volna, hogy gyorsan eredményt érjen el. Ez nem pontosan volt kompatibilis azzal, amit én szerettem volna.
|
|
Kézi levezetés volt frannciás kezdéssel. Rendben volt. Legközelebb más extrát próbálok ki.
|
|
Majd közölte, ő fog kényeztetni. Előbb kézzel kezdte el, majd kértem a NF-t. Meglepően jól kezdte, finoman, kevés kézzel, nem vákuummal, ahogy szeretem. Haladtam is a cél felé, de még szerettem volna kiélvezni a helyzetet, így cserét javasoltam. Bugyiját azonnal ledobta és elmondta, hogy bár neki ez nem sokat jelent, nem élvezi, de mivel nekünk tetsző tevekénység, hát hagyja.
|
|
Masszázst követően gyorsan a levezetésre tért. Nem volt túl vidám. Próbálkoztam beszélgetést kezdeményezni, de nem igazán volt partner. Sajnos nagymértékben a kézimunkát részesíti előnyben.
|
|
Nyalogattam lábujjait, majd bekentem síkosítóval és onnantól fantasztikus lábmunkát végzett. Nagyon élveztem, de úgy éreztem, hogy nem fogok tudni elmenni másodszor ezzel a technikával. Ezután ismét 69-be fordultunk, amit most is csodálatosan végzett.
|
|
Először csak az egyik ujjam hegyét használtam. Aztán észrevettem, hogy különösen élvezi, amikor mélyen benyomom a nyelvemet a vaginájába, ezért ezen az úton folytattam. Persze a csiklójáról sem feledkeztem meg. Közben finoman végighúztam az ujjam a segglyuka körül, időnként megérintettem a melleit is, amelyek addigra feszessé és érzékennyé váltak.
A másik oldalon Zina a farkammal játszott: mohón nyelte, gyors mozdulatokkal verte, és gyakran nyállal síkosította.
|
|
Aztán ő következett. szintén nem kapkodósan játszott a szájával, és a mellei közé vett, sokszor, nagyon tetszett neki, ahogy a már jókorára duzzadt hímvesszőm előtör a mellei között.
Sokat játszott a szájával, de sajnálatomra kézzel is sokat rásegített, időnként megpróbálta mélyre venni, de nem mindig sikerült, amitől még jobban duzzadtam :)
|
|
69-ben kezdtünk, de volt minden. Szerettem, amikor oldalról támadt és gyönyörködtem, ahogy a vastag ajkai közt áramlik a faszom. Leküldtem a golyókhoz finoman, a kinyújtott nyelvét csapkodtam a farkammal, Zina mindenben készséges partner volt. Közben az idő nagy részében így-úgy stimuláltam kicsit a puncikáját, de inkább már csak a magam örömére. Jó volt, amikor ült a drága valamelyik ujjamon, közben a farkamba kapaszkodott és csókoltuk egymást vadul
|
|
Szabad simogatni cicit-feneket, és eleve úgy helyezkedett, hogy jó belátás legyen a tükörből, tehát az ismert korlátokon belül mindent lehet.
Miután megtörtént a szökőkút letörölgetett és mivel még volt időnk felajánlotta, hogy masszíroz kicsit, amivel éltem is.
|
|
Jött a lingam a technika ismert volt, de nem az igazi. Leginkább arra ment, hogy néhány mozdulattal elintézzen. Nem voltak igazán szakszerűek a fogásai, de csak sikerült elérni a végcélt. Eközben a cikket legalább simogatghattam. Tusolás ismét majd visszavettem a gönceimet. Itt rendeztem a csokrot és kiléptem a szobából. Itt történt egy kis közjáték. Amikor el akartam hagyni a szobát, akkor egy màsik lány volt a folyosón; aki láttomra rögtön visszament a középső szobába.
|
|
Ezután fordultunk, és újból a péniszem került sorra. A heves munka hatására engem is elért a vég, az utódokat a szájába küldve. Ezután egy kicsit még kézzel még izgatta a makkomat, majd elment a fürdőszobába öblögetni. Visszatérve nedves törlőkendőt adott, és megtisztítottam magam.
|
|
A tükörsimára borotvált, kislányosan zárt ölével, először csak a nyelvem hegyén keresztül beszélgettem. Remek játszótársam volt Netti ebben is. Öröm volt nyelvelni az illatos családi ékszerét, ennél többre azonban nála csak gondolni szabad, és viszonylag rövid idő elteltével sikerült őt elreptetnem.
|
|
Lassan kényeztetett, nem sietett sehova, hagyta, hogy megéljem a pillanatot. Egy idő után kezeit is segítségül hívta nyelvével együtt, intenzívebb vadabb és szexualitással fűtött szituációnkat fokozta azzal, hogy kezeivel nyelvét kinyújtva szembe nézve kérte, hogy lőjem a szájába. Amint ezt kimondta huncut nevetése mellett, azzal én is mindenemet elengedve a végtermékemet a szájába csorgadoztatva fejeztem be.
|
|
A tükörben még jobban csodálhattam ahogy Rebeka játszik velem, először kezével simogatta falloszom és közben nyelvével az alsó régiókat, zacsit, gátat izgatta, már itt nagyokat sóhajtoztam, majd nagyon finoman ajkaival a rudam oldalán szánkázott, majd nyelvével a makkom leg érzékenyebb részét stimulálta, majd fokozatosan, lassan egyre jobban ajkaival egyre nagyobb részt eltüntetett,
|
|
Ami nekem igazán bejön, az Lola személyisége, karaktere. Alapvetően egy visszafogott teremtés - ez nekem bejön - aki akkor cseveg ha igényled, figyeli mire és hogyan van szükséged, meghallgatja óhajaidat, egy nagyon rugalmas és alkalmazkodó nőci nyilván a megadott kereteken belül.
|
|
A franciája nagyon barátnős, finom és élvezetes volt. Nem sokat, azaz szinte alig használta a kezét, ütemesen bólogatott és nyalt mindenfelé. Egy ideig élveztem mind a látványt, mind a szája játékát, majd (előzetesen megegyezve) a szájában ért a vég. Végig a szájában tartott és megvárta, amíg elülnek a hullámok, majd felállt, papírtörlőt adott és elment a fürdőbe, szabadon engedni a kis lurkókat.
|