|
Magamhoz öleltem és percekig csak csókolóztunk, majd eszembe jutott miért is jöttem. Tetszett nagyon a barátnő feeling, de bizony már nagyon szerettem volna megkóstolni lent is. Így szép lassan puszikkal elborítva a testet haladtam déli irányba. Megérkezetem egy frissen borotvált szép puncihoz melyet azonnal nyalni kezdtem.
|
|
Miközben dolgozott rajtam, mondta, az egyik lábam tegyem fel a masszázspadra. Engedelmeskedtem, ő pedig megint elkezdte csinálni a prosztatamasszázst érezve, hogy innen már nem fogok menekülni. Az utolsó pár húzást átvettem tőle, hogy előzetes egyeztetésünknek megfelelően a megfelelő helyre irányíthassam, ő pedig odatartotta nekem a gyönyörű arcát… szavakban nem tudom leírni ami akkor történt. A prosztatamasszázs, a technikája… nem egyszerű élvezés volt. Ez maga a nagybetűs kielégülés volt.
|
|
Kamu beszámoló
|
|
A franciája nekem nagyon bejött, szájjal elég lágyan csinálja, de kézzel kicsit rásegített, így pont jó volt.
Kértem óvszert, ami szerencsére elég vékony volt, feltette és misszit kértem. Aztán végig így is maradtunk. Lassan bevezettem, tényleg jó szűk odabenn. Lassan, komótosan mozogtam, egyrészt nem akartam kellemetlenséget okozni, másrészt egy ilyen passzentos hüvely hamar elintéz, ha nem figyelek.
|
|
A hátamra feküdtem, Fanni a bal oldalamra mellém bújt, megcsókolt, majd lefelé haladva elérkezett a farkamhoz, és rábukva egy nagyon finom, ütemes szopásba kezdett, amely közben a kezemet finoman a tarkójára helyeztem, mert rendkívül felizgat, ha a mozgást a kezemmel is érzem. Fanni eközben felhajtotta a combomat, és a intenzíven, a nyelvét erőteljesen használva elkezdte az ánuszomat nyalni, ami még nem történt meg velem,
|
|
Nagyon jól, finoman csókol, most pont erre volt szükségem. Ezután kedvesem dél felé vette az irányt és francia nyelven köszöntötte a velem egykorút. Finoman kényeztetett, volt mikor teljesen eltüntem a csodás szájában, máskor ajkai és nyelve siklott végig a szerszámomon, egyészen a golyókig. Ők sem maradtak ki a jóból, csókokban és nyelves kényeztetésben bőséggel volt részük. :)
|
|
Kis simi,és gyors bekuporodott a lábaim közé. Ismét a csodás szájával ténykedett. És milyen jól... pár perc után kértem üljön bele. Megtette. Érzésre és látványra is nagyszerű. Mozog mindenfele (háttérzene ritmusát is követte). Tekereg,ugrál minden... közben cicimarkolászás. Fáradtás jelei mutatkoztak,ezért elkezdtem én dolgozni alatta. Megjöttek a hanghatások és biztatás. Ezután ágy szélén pucsított. Biztatott,már már követelte,hogy dugjam meg... nagyon élvezi amit csinál.
|
|
Eközben a finom melleket markolásztam, és hallgattam a diszkrét nyögéseit. Csikló, vagina, csikló, lassan kezdte élvezni is, de önző módon leemeltem a számról, és letoltam a farkamra. Visszatért a nyálas, forró szopásra, nyomtam a fejét, közben cuppogott, gurgulázott, majd egyszerre szétrobbantam az ejakulációba. Hagyott ernyedni.
|
|
Csókja varázslatos,olyan,h le se akarsz jönni a szerről!:DKézimunkáztattam közben,én is kalandoztam a kis Szépasszonykámon.Aztán belevetettem önző módon a fotelbe.Franciska vizsgát tartottam neki.Nagyon kellemes a technikája.Zacskóval is jól bánik.Mélytorok gyakorló még nálam,de majd többször meglátogatom,aztán majd rajtam kigyakorolja...:DSzemkontakt is jó.Hümmög v liheg közben elképesztő sexy.Sokáig,többször csináltattam vele,közben doggyban,lovaglóban,missiben is megraktuk egymást...:D
|
|
Végig finoman ujjaztam és/vagy nyaltam közben a punciját. (itt mondjuk apró eltérés a képektől, hogy most nem tök csupasz volt, hanem hagyott egy filigrán kis kifutópályát).
Valamikor eközben, amikor Szofinak sikerült rendes, istenfélő merevedést produkálnia nekem (anélkül, hogy kézzel rásegítettem volna, és ez nálam nagy szó), kicsit szégyenlősen szólt, hogy popsiba nagy vagyok (korábban írásban jelezte a VTR egyeztetés során, hogy méretfüggő), de azonnal hozzátette azt is, hogy megpróbálhatjuk.
|
|
Ahol felajánlotta, hogy csináljuk kölcsönösen így mind ketten tudunk foglalkozni egymással. Brutális mélytorkos franciája van, de a punciját is élvezet volt nyalni. Meg a popsiját is sikerült bevonni nyelvemmel, amire szintén hang hatások jöttek éreztette velem, hogy tetszik neki.
|
|
Ő megállás nélkül kényeztetett.Fenséges érzés volt és lenyűgöző látvány,hogy életem legszebb teremtése,ekkora átéléssel és odaadással kényeztet.De tudtam ezt nem bírom sokáig,így az ágyon folytattuk térden állva ,nyaltuk faltuk egymást,testünk szinte összeolvadt a másikéval.Majd gyors gumizás ,Bella hanyatt feküdt,szétrakta gyönyörű lábait,így elém tárult teste legintimebb zugának vadító látványa és így adta tudtomra mit is szeretne!Először a makkommal simogattam szeméremajkait lágyan és érzékien.Majd szép lassan ,óvatosan becsúsztattam a makkom ,de nem bírtam tovább és bedugtam az egészet,boldogan sóhajtott.
|
|
Méláb még spriccelt, mintha nem lenne holnap. Egyébként már az elején megmondta, hogy ő egy önző perverz ,,állat\". Rendben, simán belefér, ha én is élvezem. Ekkor már a 69-re is igényt tartott, úgyhogy rám is fordult. Finoman szopott én meg csináltam, ahogy ő szereti. Kb. fél percenként spriccelt, jutott már rendesen az arcomra és a számba is egy kevés. Ilyenkor a farkam tövét fogta, miközben csípőjével megemelkedett. Ez sokszor megismétlődött, néha olyan mennyiségben, hogy csak úgy zúdult rám. De az idő haladt, én lettem a kedvezményezett.
|
|
Nagyon jól csinálta, kellemes volt az érintése és éreztem, hogy az előző héthez képest itt már lesz némi előrelépés, itt már késztetést éreztem hogy megérintsem, érezni akartam a selymes bőrét, amit imádok simogatni, kérte hogy egy pillanatot várjak még. Megfordultam a hátamra és elkezdte a farkamat és a golyóimat masszírozni. Nagyon jól csinálta, a golyóimnál is pont eltalálta azt a lágyságot, amit szeretek.
|
|
Innen valahogy rákerültünk az ágyra, ahol egy nagyon kellemes franciát kaptam. Nem vad, nem lassú valahol ott a nagyon el tudnám viselni ezt órákig kategória. Na itt fedeztem fel hogy a háta mögött is van tükör. Természetesen ő úgy helyezkedett, hogy mindent is lássak és érezzek! 😀
Majd jött a kérdés, hogy húzhatok gumit? Esküszöm pár másodpercig gondolkoztam, vagy csak nem fogtam fel a kérdést mert nem tudtam rá a választ.
|
|
Misszionáriusban kezdtünk, inkább lassú szeretkezés volt sok csókkal, mert gyorsabb tempónál nagyon zajos volt az ágy ami engem valahogy zavar. Fordultunk hátulról, majd lehasalt. Ekkor mélyen lassan dugtam, fejét félrefordítva csókolóztunk. Egy idő után kényelmetlen volt neki. Javasolt egy lovacskát. Nem ellenkeztem. Változatos lovaglással kifacsart másodszorra is. Nagyon jól álltunk idővel így újra kértem masszázst ami most kibővült a lábaimmal is.
|
|
Fáradságom okán mindkét alkalommal franciás kényeztetés kértem, amit sikerrel teljesìtett, kellően nyálas, jól használja a nyelvét, a kezével is ügyesen besegìt. 69-es pózba is kényeztettük egymàst, szép puncija van és nagyon szűk, ujjazást engedi. Sajnos eléggé fáradt voltam , rosszul is aludtam, talán az időpontot is túl koránra tettem, ìgy az aktus az ên hibámból meghiúsult, de Evelin mindent megpróbált. A 2francia között kellemesen megmasszírozott ami nem túl erős, de az érintése jól esett és segìtett ellazulni picit.
|