Viberen írtam neki még a délelőtt folyamán, hamar válaszolt, készséges volt, egyből leírta mik a lehetőségek és a virágszálos tarifát. Megbeszéltük, hogy találkozhatunk is 1 óra múlva.
Megközelítés:
Nincs kocsim így tömegközlekedéssel mentem el, az Őrstől 2es metró, majd 129es busz a Széll Kálmántól Hűvösvölgybe, egészen elit helyen fogadja a vendéget, bíztam abban, hogy maga a tetthely is hozza a kötelezőt.
Helyszín:
Egy társasház és a lépcsőházon belül egyedül van egy külön, szomszédok nélküli bejárattal. Nagyon jól megfogalmazta hogyan kell bejutni hozzá, az ajtó résnyire nyitva is állt, hogy biztos, ami biztos legyen :D Felújított lakás, amiben a már kommentek alapján is emlegetett fürdő, azon belül is a hatalmas sarokkád adja a főszerepet leginkább, ugyanis azzal kezdődik a szeánsz, lásd lejjebb. De van zuhanyzó és minden tisztálkodó szer rendelkezésre áll. A fürdő mellett egy kisebb szobácska várt rám, nagy franciaággyal, ami megfelelő az együttlétre.
Lány külseje:
Anno mikor a Corvini szalonban volt akkor a hozzáállása és a magassága nagyon megfogott, kivéve a mellkason levő tetkó, mert az nálam eléggé egy negatív pont. A külső ugyanúgy 10/10 volt számomra, egy lenge köntös volt rajta farokállító fehérneműkkel, barnásabb bőr, barna hosszú haj, cuki mosoly, helyes nem kicsi, de nem is nagy cicik. A bőrét érinteni hatalmas élmény már önmagában és közel enged magához már az elejétől.
Erotikus masszázs:
Utálom mikor az elején fürödni kell, nem azért mert büdös szeretek lenni és nem adok a higéniára, hanem már a partneremmel foglalkoznék és ő velem (na meg van ahol ez is számít az órába), itt ez mondhatni alap és már itt kezdődik az action, amiről lejjebb írok mert ugyebár a masszázsnak van itt a helye.
Szóval a kádból kijőve, ahol megvolt az első élvezet a férfiembert könnyen a fáradtság kapja el és jól esett az ágyon hanyatfeküdni, vagyis hasra. Megkezdte az olajos hátmasszázsomat, amit érzékien csinált, nagyon a mennyekben éreztem magam és élcelődve vicceltünk egymáson, főleg ami a Corvinban töltött idő volt számára és hogy jutottunk most el ide. Gyakran elkalandoztak a kezeim a testének érdekesebb részeire, kezdve a combtól a fenéken át, amikor elértem a cicikhez is és simiztem a punciját csikló valamint a nyílása írányából, utóbbinál lassan bele is csúszott az ujjam, hogy megágyazzon a 2. levezetésre. Anno a Corvinban is volt lehetőségem ujjakkal behatolni és mámorító volt újra...na megint elkalandoztam a masszázsról, de nem tehetek róla, úgyhogy ugrok újabb fejezetet :)
Levezetés:
Szóval a kádban már meztelenül fogadtuk egymást (nyilván nem fürdőruhával készültem a randira), és szorosan átölelve csókcsatában feledkeztünk meg a külvilágról. Kényelembe helyezkedve a forró vízben a szánknak adtunk teljes szerepet és nem a beszéd szintjén, miközben az én kezem akart lassan elindulni lefele ő már megelőzött és lecsekkolta, hogy milyen mikor egy férfi kemény odalent, amit már láthatott akkor is mikor bemásztam mellé a kádba. Fogdostam a melleit, fenekét és punciját simogattam, ilyenkor bánja az ember, hogy nem született több karral. Mikor már egyre hevesebben másztunk egymásra én kiültem a kád szélére, hogy kapjak egy finom franciát, de kizárólag gumival, ugyanis én bármiféle nyílásos+nemi szerves actionnél mindenképp vigyázok a nemi betegségekre (tudom, biztos jön a kérdés, hogy a csóknál nem félek? azt nem tudom kihagyni :)). Már a simogatás során féltem, hogy eldurranok, és itt is kértem, hogy többször vegyen vissza, de aztán nem bírtam tovább és gumi le, majd lőttem rá egy adagot, konkrétan a melleire. Egész szép látvány volt, csak ürömömre hamar lemosta a vízzel :(
Itt olvasd vissza a masszázs részt!
Megkérdeztem mennyi az idő, amire azt mondta kereken, hogy 12 perc és itt inkább felpattantam és megkértem, hogy feküdjön hasra, hogy újra eljátszuk azt, amit anno a már többször emlegetett Corvinban. Itt kicsit gyorsabbra vettem a tempót mert kevésnek éreztem az időt, bekentem, hogy valami érzéki lendületet adjak számára, majd elkezdtem a térdhajlattól felvinni az ujjaimat, végigsimítva a combjait és az ujjaim szépen becsúsztak a puncijába immáron teljesen.
Elszámolás:
Elején odaadtam neki a borítékot ezzel is megalapozva a közösen eltöltendő egy órát.
Összkép:
Mikor legelőször találkoztam vele anno a Corvinnál, akkor eléggé közvetlen volt, és féltem kicsit a kommentek miatt, de nagyon jól megtaláltam a hangot vele és adta magát. Viszont kevesebb virágszálért tudok kapni többet is már alapból, úgy hogy elnézést a kifejezésért, de túl van árazva.