Kerestem telefonon, de nem értem el. Ezután VTR-en kértem időpontot. Később konstatáltam, hogy a két időponttól eltérően ér rá már csak a kívánt napon, így végül az eredeti kérést lemondta, és a kiírt szabad időpontot klrtem, amit el is fogadott. Sajos csak egy órát.... Címet üzenetben kaptam, pontos, egyértelmű, GPS odavisz.
Megközelítés:
Biztosra mentem, egy nem annyira közeli bevásárlóközpont parkolójában hagytam a kocsit, és sétáltam egyet, de az utcában is voltak helyek. BKV-val is könnyen elérhető a hely.
Helyszín:
Szép tiszta lakás, nappali-konyha egyben, kellemes hangulatos zene, félhomály fogadott.
Lány külseje:
Fényképeknek teljesen megfelel. Utcai ruhában fogadott. Leültetett, hosszasan beszélgettünk, ki mit szeret, mit nem szabad stb.
Action:
Olyan első alkalmas, ismerkedősre sikerült.
Miután megbeszéltük a motivációmat, és a korlátokat, kaptam egy száraz törölközőt, és letusolhattam.
Ő addig felvett egy finom kis rucit és combfixet magassarkúval. Visszatértem után állva összebújtunk, simogattam, finoman csókolóztunk (nagyon finoman csókol), majd ledobta a felsőjét, és az ágyra terelt. Elkezdett finoman kényeztetni, nyalogatni, cirógatni ahogy előzetesen kértem. Még így sem bírtam sokáig, és hamar a szájába élveztem. Hagyott lenyugodni, majd a fürdőbe távozott megszabadulni az ajándékomtól. Ezután összebújtunk, és hosszasan elbeszélgettünk mindeféléről. Intelligens, okos lány, nagyon jót beszélgettünk. Olyannyira, hogy mire észbekaptunk, már csak egy gyors tusolásra volt időm... Öltözés után puszival elbúcsúztunk, és távoztam.
Elszámolás:
A randi végén adtam oda az ajándékot egy borítékban a kiírtaknak megfelelő összeget. Addig szóba sem került.
Összkép:
Kedves, aranyos, okos lány. Sajnos így első alkalommal nem sikerült elmerülni jobban egymás testében ennyi idő alatt.... Következő alkalommal biztos, hogy csak másfél órára megyek! :D