Action:
Közel másfél hónapja találkoztunk utoljára, viszont a vágyam sosem változik iránta, hiszen lehetetlen betelni vele. Legutóbb a hálószobában szeretkezve ünnepeltük meg kettőnk (utó)születésnapját a késő esti órákban, most újabb fejezet következett.
Érkezése után a kanapé felé vettük az irányt, ahol kényelemebe helyeztük magunkat. Pezsgővel koccintottunk a viszontlátás örömére, közben sztorizgattunk. Idővel átadtuk magunkat az érzéseknek egy nagy ölelés után: izgató, szexi testet láttam, így mögé álltam és a nyakát pusziltam, szépen simogattam, finoman markolásztam a melleit, a fenekét, punciját. Amikor a tangájához értem, lehúztam a fenekéről és könnyed mozdulattal eldobta azt, ahogy a kérésemre hozott és viselt lila melltartót is. Mimi megfordult, felhúzta a pólóm, végigcsókolta a testem, majd a kanapé szélére ült és megfogta a farkamat. Egyre intenzívebben izgattuk egymást, egyre jobban belemelegedtünk, lehúzta a boxeremet és szopni kezdett. Közben folytattam a mellei izgatását, ajkaival szorította a farkamat, bő nyállal kényeztetett, miközben kéjes hangokkal fokozta a hangulatot. Simogattam a selymes haját, finoman ráhúztam fejét a farkamra. Nyelve hol a makkommal játszott, hol pedig vadul szopott. Őrjítő érzés volt!
A folytatásban jeleztem, hogy örömmel kinyalnám. Gyengéd puszikkal halmoztam el az arcát, a nyakát, fokozatosan haladtam lefelé, melleit markoltam, bimbóit szívtam, majd elérkeztem az érzéki puncijához. Hosszasan nyaltam, közben a bimbóit is izgattam a kezemmel, amire kéjes nyögdécselésekkel reagált. Kis idő múlva már a kezünket összekulcsolva nyaltam a punciját. Egyre gyorsabban, hevesebben és hangosan vette a levegőt, míg nem remegve elélvezett. Mosoly mindkettőnk arcán, puszit nyomtam a puncijára és felültem hozzá, hogy mindketten szusszanjunk egy kicsit. Pezsgő elfogyasztása után a kanapé elé álltam és újra elkezdett szopni. Szüntelenül kényeztette a férfiasságom, mikor már nem bírtam tovább, a szájába élveztem.
Pihenőidőben rendbe szedtük magunkat a fürdőben. A nyaralásomról hozott kisebb nasi és pezsgő kortyolása után Mimi következett: végigcsókolta a testem és nekilátott franciázni. Mélyen, szinte elnyelte a farkamat, közben ismét a melleit markoltam, haját simogattam, amikor már kemény voltam, gumit húzott. Forróságot éreztem, mikor beleült és nekilátott lovagolni. Lassan, finoman indított, majd guggolva, térdelve mozgott rajtam, láthatóan figyelve saját élvezetére is. Fokozta a tempót, mozgatta a fenekét, miközben a két hatalmas melle beterítette az arcomat. Hagytam kibontakozni ebben a helyzetben, amit láthatóan, hallhatóan élvezett is, akárcsak én. Percekig szeretkeztünk, viszont sokáig már nem tudtam tartani, végül nagyot élveztem a gumiba. Kicsit megpihentem a puncijában, majd óvatosan lehúzta a gumit és letörölgetett.
A romantika végeztével kötetlen beszélgetés, búcsúölés és puszi következett a mielőbbi találkozás reményében váltunk el.