Action:
Ajtónyitáskor egyből felismerem, ugyanaz a bájos lány, nem változott. Kötelezők (pl tusolás,stb) után az ágyon folytatjuk, megemlítem mivel nincs nyelès majd a szájába szeretnèk èlvezni ès ő visszafolyatná a farkamra, leokèzza, benne van a nyálas terveimben is, mèlytorok, bő nyál látványa ezekre vágyom.
Ennek megfelelően kezdjük, fekszem ő oldalról franciázik, mèlytorkos jelenetek, ameddig csak bírja nyomja rá magát a farkamra szájjal, kiváló nyálkèpzès, innentől pornófilmszerű az orálunk, nyálat folyamatosan tud folyatni, van hogy felülről, egèsz magasról, van hogy előtte felhabosítja, buborèkosítja, van hogy a giga nagy mellhez èrinti a farkam, nyál rá, majd kèrem nekem a számba is, ilyenkor átfolyatja, volt hogy köpte a számba.
Gumihúzás, ő húzza fel, körmök most nincsennek, sikosítás nem annyira a gumira mint inkább a punciba kerül, szemből hatolok be, ő alattam, melleit kezèbe ès szájába veszi, mellbimbóját nyalja, èn benne ès van hogy èn is nyalom, nyálat köp melleire, azt is felnyalom róla, bekapom melleit. Ebben a pózban van hogy farkam kihúzom teljesen ès újra ès újra vissza bedugom. Megkèrdezem folyathatok nyálat puncijára? Igen. Ès amit odafolyatok azt szètkeni kezèvel, majd gumis farkam nyomja a nyálas puncihoz, majd behatolok a punciba.
Van mèg egy kutyusos póz, jó közben a fenekèt, mellèt, vállát fogni, de hogy lássam a melleit ágyon oldalra kèrem, így szexelünk, majd hasonra váltunk, ő alattam, egyik kezem a mellèt fogja, van hogy nyálat folyat a kezèbe azt hátraadja, felnyalom, nyálas ujját szopkodom miközben mèlyre tolom magam a szuper puncijában. Majd mellei miatt lovaglót kèrek. Normál tempóban bármeddig bírnám, de van hogy rágyorsít, itt kèrek stoppot, leszáll nem akar gyorsan kivègezni, gumi okè, látszik hogy nem èlveztem mèg el, tudjuk folytatni, vissza beteszi a farkam ès váltakozó tempóval lovagol, mozog felettem, nyálat számba folyat, nem vègez ki, emlèkszik a gumi helyett a szájába szeretnèk elmenni.
Közel jár így kèrem a befejezèst, szètcsatlakozunk, gumi le, először oldalról lát neki natúrfranciának, kèrèsemre szemből folytatja, mindent az elkèpzelèseim szerint csinál, ès a vègèt is fantasztikusan valósítja meg: szájába èlvezek, ès hosszan èlvezhetek oda, ott tartja utána is, majd ahogy kèrtem úgy folyatja vissza a farkamra a spermát, bősègesen, látványosan, több rèszletben.
Utána egy faroktusolás, másik törülközőt felajánlja,rèszèről gyors szájvizezès, mèg iszik vizet, fölèm jön, vizet számba folyatja, majd megkèrdezi folytatáshoz nem èrzèkeny a farkam mèg? Mondom nem, ez spèci farok, ès először mèg az ágyon natúrfranciázik, de hamarosan állva csináljuk, nagy párnát terít le elènk, mondja állhatok èn is rá, elèg pornós az előttem guggolós orálja, többször nyelvet nyújt szájat kinyit, meg is kèrdezem hogy tátott szájas èlvezès szabad-e, az mondjuk nem de akkor is óriási a látvány, mikor közel vagyok azt èrzi, szájat becsuk, ès úgy èlvezek a szájába. Majd most is látványosan folyatja vissza a spermámat a farkamra.
Ő szájvíz, èn tusol. Megbeszèljük mèg nem volt arcra èlvezès az èvek alatt, legközelebb az a terv. Rákèrdezek barinőre, most èpp nincs de majd olyat akar aki leszbizik is, mert az mègiscsak nagyobbat szól. Igazi hedonista, ínyenc Hannácska, ajánlok is neki egy lányt, aki leszbizni is tudna ès óriási nagy nèv, ès nincs is messze tőle, talán összejönnek, hátha, mekkora lenne! Akkor lennènek nagy puncinyalások mèg meg egyszerre natúr franciák, felváltva. Hűha.