Egyeztetés:
Néhány nappal a randi előtt kezdtem el egyeztetni Nykollal.
Egy korábbi beszámolóhoz kapcsolódóan haverommal Gáborral az volt a terv, hogy megint hármasoznánk vele. Nykol vállal ilyet, ezért, illetve a vele átélt korábbi pozitív élmények miatt esett megint rá a választásunk. Ezúttal tovább akartunk menni, mint legutóbb. Nem piknikezni akartunk menni hozzá, de egy közös szendvicsezésről beszéltünk előzetesen többek közt. Na nem a vajaskenyeres fajtáról. Benne volt. Ez nagyon-nagyon ritka tapasztalataim szerint. Nagyon sajnálom, hogy nem ez lett végül!
Csevegő appon, illetve az oldalon könnyen ment az egyeztetés. Minden szükséges infót megkaptunk, így az időpont egyeztetését követően már csak arra vártunk, hogy teljen le az a 2-3 nap és megint Nykol karjaiban...meg máshol lehessünk.
A randi előtti napon érkezett a hidegzuhany számomra. Gábor feltehetően a sok klíma használattól beteg lett...Nagyon meleg volt ezidő tájt egész héten.
Beszéltünk, hogy mi legyen, de végül arra jutottam, hogy egyedül látogatom meg Nykolt. A rossz hír őt sem dobta fel (nem így készült előzetesen), de aranyos volt és korrekt kompromisszumban sikerült megállapodnunk végül. Vittem neki engesztelés gyanánt egy kis meglepetést is.
Action:
Érkezéskor a pontos időpontban megcsörgettem. Ez volt az első élő szavas interakció most. Erre jó a vtr, mert teljesen anonim.
Rögtön felvette a telefont és mondta, hogy mehetek be a szokott helyre. Negyedik alkalommal voltam nála. Kicsit meggyűlt a bajom a kertkapuval így végül mégis kijött elém, segíteni a bejutásban. Nagyon erősen kell nyomni...a kaput befelé.
Bementünk és a kanapénál rendeztem a honoráriumot miközben elnézést kértem a programváltozás miatt. Kicsit rossz hangulatban voltunk mindketten emiatt, de azért nem kínos csend uralkodott köztünk. Kicsit feszélyezve éreztem magam én is. Nem miatta, inkább az előre egyeztetetthez képest máshogy alakult szituáció miatt. Átadtam neki egy szó szerint apró ajándékot félig-meddig amolyan engesztelés gyanánt.
Ha már úgyis nyár van és itt a szezon, egy falatnyi mikro bikinit vittem neki. Pontosan olyat, mint, amit Kagney Linn Karter viselt a DP Me 1 című pornófilmben, csak fehérben. Meglepődött a méretén. Az egész annyira kicsi volt, hogy a nadrágom zsebében simán elfért az egész, mindössze néhány zsinórból álló ruhadarab. Meg is jegyezte, hogy sok mindent látott már, de ennyire extrém fazont még nem. Segítettem neki elmondani, hogyan is lehet felvenni majd kaptam egy előre kikészített törülközőt és el is mentem gyorsan fürdeni.
Mikor kijöttem a zuhanyt követően, ott várt az ajtó felé térdelve az ágyon az apró ruhadarabban. Gyakorlatilag majdnem pucér volt ezzel együtt. Egész testét mindössze csak a néhány, erotikus helyen fedte némi textil és madzag keveréke. Kértem, hogy álljon fel az ágy mellé és mutassa meg magát, hogy áll neki. A rajta lévő "ruha" minden mozdulatnál félrecsúszott a cicijén. Közelebb húztam magamhoz és a fenekét megmarkolva heves csókolózásba kezdtünk. Nykol csókja nagyon finom. Igazi nyelves csók. Finoman, érzékien dugja át a nyelvét. Élmény volt így nyalakodni vele, amíg magamhoz húztam és markolásztam a domborulatait, ahol értem.
Kezdtem kicsit keményedni is közben. Ezt ő is észrevette ezért, oldalasan lefeküdt az ágyra és heves nyalogatásba és szopásba kezdett a farkamon. A szopást szemkontaktussal fűszerezte olykor. Gondoltam egyet és leparancsoltam a parkettra, hogy térdeljen elém és úgy kényeztessen a folytatásban. Ez utólag belegondolva nagy ötlet volt. Nem elég, hogy azt láthattam, hogy egy gyönyörű tündér szopja és nyalja jóízűen a farkam, hanem a háttérben meghúzódó szekrényajtó tükörben hátulról is követhettem az eseményeket, ahogy a segge mozog miközben bólogat rajtam. Volt minden, nyalogatta a makkot, végignyalta az egész rudat, szívott rajta olykor és a golyóimat sem hagyta figyelmen kívül.
Viszonozni akartam a kedvességet ezért az ágyra visszafektetve levettük róla a "ruhát" és nyelvjátékba kezdtem a zamatos punciján. Próbáltam jó alaposan kinyalni, hogy örömet okozzak számára. Nem tudom eljutott-e végül a csúcsra, de a hangok nagyon biztatóak voltak.
Gumihúzást követően kicsit feljebb másztunk és misszionáriusban tettem be a puncijába a farkam. Nagyon finom meleg és nedves volt. Éreztem, ahogy teljesen körülölel és simogatja a makkom, valamint az egész rudat. Élvezet volt így benne lenni. Közben néhány csók is el-elcsattant.
Vegyes érzéseim voltak az akciót illetően. Na nem Nykol hozzáállása miatt. Abban kivetnivaló nem volt. Inkább amiatt, hogy hiába csak az enyém, nem tudtam igazán, hogy ezúttal meddig mehetek el nála. Végül az alap dolgoknál maradtunk. Nem akartam visszaélni a kedvességével.
Pózváltást követően hanyatt feküdtem, felém kerekedett, beillesztett a húsos puncijába és eszméletlen lovaglásba kezdett. Alig győztem követni az eseményeket, ahogy mozgott rajtam. Közben fenekébe kapaszkodtam és mozogtam alá. Jó nagyokat csattogtunk. A vizuális élményt tovább fokozta, hogy szemem előtt ringatóztak mellei, a bimbói pedig folyamatosan álltak. Nála ez alap. Be is kaptam őket felváltva és így mozogtunk a továbbiakban.
Pózváltást követően kértem, hogy helyezkedjen négykézláb és hátulról támadtam be a lábai közt lévő szűk rést. Már azon a ponton voltam, hogy elmegyek, de nem akartam még ennyivel elintézni a dolgot. Némi pihenő gyanánt az jutott eszembe, hogy kipróbálhatnánk a kanapét is. Ehhez úgy érzem nem annyira volt most kedve, de azért szó nélkül átjött velem a nappaliba. Hanyatt vágtam magam a puha kanapén, ő pedig féloldalasan térdelt mellém. Újabb frenetikus franciát kaptam. Hiába volt éppen a legmelegebb hónap, megállapítottam, hogy Nykol télen-nyáron igazi faszállító hölgy! Jó mélyre bevette, nem csak a makkon cuppogott. Közben pedig úgy helyezkedett, hogy mindenét kényelmesen elérjem. Volt is mit tapogatni. Végigsimogattam izmos hátát, kerek fenekét és a punciját simogattam közben.
Újabb gumihúzás után a folytatás megint az ágyon volt, hasonló pózokban, mint korábban. A legemlékezetesebb rész megint a lovaglás lett, ahol, rámhajolt és éreztem nyakán a csodás illatát. Majd kaptam egy szenvedélyes csókot. Nem akartam sokáig rabolni az idejét, kompenzálni szerettem volna felé időben is, így megkérdeztem, hogy a szájába azért mehetek-e? Igen volt a válasz így gumi le és ütemes, vehemens szopás után a szájába lőttem egy adagot. Kiment gyorsan öblíteni egyet, majd meztelenül visszafeküdt mellém az ágyba és kicsit csevegtünk néhány általános dologról. Itt megint éreztem rajta némi feszélyezettséget, ami azonban akció közben nem volt szembetűnő. Ez bennem most úgyanígy megvolt. Nykol, ha olvasod remélem nem haragszol.
Gyors zuhanyt követően jeleztem számára, hogy a jövőben még tervezem meglátogatni, illetve Gáborral is megpróbáljuk jobban összehozni a dolgokat. Végül felkapott magára egy törülközőt, kaptam egy nagy ölelést és egy búcsú csókot.