• Viviana

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Mivel tulajdonképpen a korábbi találkozón megbeszéltük (én pedig VTR-en biztosítottam az időpontot ), hogy hamarosan újra találkozunk, nem volt szükség arra, hogy keressem, csak váltottunk jópár általános üzenetet az elmúlt napokban., ami még inkább felcsigázottá tett a mai randit tekintve.
  • Megközelítés:

    Ma reggel korán jelzett Vivi, hogy már a helyszínen vár, én pedig kis idő múlva arról írtam neki, hogy úton vagyok, minden nyugis, ráérős volt....aztán kiderült, hogy jobb lenne rohannom..de hála Istennek az útviszonyok megengedték, hogy végigszáguldva az utolsó 50km-t időben nála legyek. BKV járatok is vannak a közelben, azzal sem lehet odaérni időre. Parkolóhely most is bőven volt pár méteren belül, így már csak a házhoz kellett sétálnom és beütni a kódot a bejutáshoz.
  • Helyszín:

    A lakás ismét ugyanolyan elegáns és tiszta, mint mindig, a jó karban tartott ház lépcsőháza ma is csendes és kulturált, mint eddig bármikor. Most sem futottam össze egy lakóval sem, és a megfelelő szintre érve tárva állt az ajtó, ami mögött tudtam, hogy ott lapul gyönyörű vendéglátóm. A masszobában most nem volt olyan meleg, mint előző alkalmakkal, de Vivi így is lejjebb veszi a fűtést, ami jó ötletnek bizonyul később. A fürdőben is minden patyolat tiszta és szükséges felszerelések bőven rendelkezésre állnak a megtisztuláshoz és felfrissüléshez. Nagy és tökéletesen nedvszívó törölközőt kapok, aztán mehetek vissza a kellemesen félhomályos szobába, ahol most is hangulatos zene szolgál alaphangulatul. Ott jó minőségű matracon folyhat a masszírozás és az izgalmas hancúrozás. Minden tökéletes.
  • Lány külseje:

    Meg sem próbálom elfogultságomat leplezni, de amikor ezt a szép lányt dícsérem tudom, hogy jelzőimet a már nála járt vendégei valósnak tartják. Viviana engem teljesen elvarázsolt természetes szépségével, belülről fakadó és kiáradó bájával, teste minden porcikájának számomra tökéletességével. Szőke haja még leengedve amikor belépek, és csodás kontrasztot ad az aranyozott pántú, fekete felsőjéhez, valamint szintén fekete, paopsiján remekül feszülő, de bő szárú nadrágjához. Mosolya elbűvölő, hangja simogató, az egész lénye csábíó. A felsője szépen kiadja természetes mellei remek formáját és karcsú derekát. Nagyon szépséges látvány, hát még az érzés, amikor elém libbenve karolja át nyakamat és kapom az első csókot a későbbi sokszázból..:)
  • Erotikus masszázs:

    A fürdőből visszatérve most egy pántos egyberuhában vár a szobában szép partnerem, de a mai napon én igen enervált és stresszes vagyok, még az se jut eszembe, hogy lefejtsem azt róla. A mai randink olyan napra esett, amikor nekem olyan váratlan gondokkal kell megküzdenem a vállalkozásomban, amelyek mára minden energiámat felemésztik és az idegrendszeremet kicsinálják. Szinte percet sem aludtam az éjjel, és bár minden sejtemmel szeretnék minél közelebb kerülni az övéihez...lefagyva csak arra van erőm, hogy élvezzem az érintéseit, a csókjait, a teste melegét, ahogy hozzám simul. Valójában elérti szándékomat, amikor a matracra irányít és azt ígéri, hogy teljesen ellazít majd a masszázsával....miután feszesíthetünk a hozzáállásomon...:) Nosza, hasra omlok és ő nekikezd a megszokottan finom hőmérsékletűre melegített olajjal dolgozni elhasznált korpuszomon. Lábszáraim után combjaim és farpofáim kerülnek értő kezei alá, és miközben a falon lévő tükörben gyönyörködök az immár csupasz szépségében. Remekül elbeszélgetünk, amíg csomóimat oldozgatja és szépen lassan felhaladva hátamon át vállaimig lassan ellazít és kezdem magam szokásos formámban érezni. Oldalra felkönyökölök hát, csókolózunk kicsit, amíg mellém fekszik a matracra és én örömmel simogatom combjait, fenekét és hátát, míg egyszerre egy cseles mögékerüléssel a hason fekvő szépség felett térdelek és vádlijaitól karjaiig masszírozgatom, simogatom, cirógatom és csókolgatom remek testét, amelyet kéjes nyögésekkel, sóhajokkal fogad. Csoda, ha többre vágyom....és hitem szerint ő is így van ezzel, ezért nem kell nagy erőfeszítés, hogy hanyatt fekvésbe fordítsam.
  • Levezetés:

    Most is azzal kezdünk, hogy én ráhelyezem súlyom elviselhető részét és csókolózunk, mint a szerelmesek. Ezt nem tudom máshogy jellemezni, egészen egyszerűen imádom, ahogy csókol, ahogy játszunk egymás ajkaival, nyelvével. Izgató, de mégis annyira meghitt, mintha száz éve ismernénk egymást. Ez persze mindkettőnket beindít, s én örömmel csúszom lejjebb gyönyörű testén először érzékeny és kényeztetésre váró melleivel foglalatoskodva, majd feszes hasán át a combjaira érek és csókolgatva, cirógatva azokat izgatom partneremet. Eljön persze most is a pillanat, amikor öléhez érek és az ismerősen csodáa, még zárt ajkait kezdem nyelvemmel és ajkaimmal kényeztetni. Azt, hogy jó irányba haladnak a dolgok világosan jelzik egyre erősödő sóhajai, nyögdécselése és csípőkörzése, ami a már kitárullt combjai között történő szorgoskodásom hatására igen nyilvánvalóan mutatják tetszését. Jó ideig próbálom őt a csúcsra juttatni, és pillanatról pillanatra úgy érzem, hogy mindjárt oda is ér szép játszótársam, de egyszerre azt mondja, hogy még nem akar elélvezni, játszani akar ő is velem. Így először maga mellé invitál egy hosszas csókcsatára, majd csókokkal rajtam lejjebb haladva ér el ágyékomig, ahol a már többször megtapasztalt, elképesztően finom franciás kényeztetést kapom tőle. Úgy ér hozzám, úgy játszik a golyóimmal, a rudammal, hogy attól egy halott is magához térne.....engem iszont elér a napom átka és képtelen vagyok fenntartani a feszességemet. Ez őt egy pillanatig sem zavarja, csodás odaadással folytatja amit elkezdett....de nekem már beleköltöztek a feszkós gondolatok a fejembe, nem tudok helyt állni ( a szó legszorosabb értelmében). Most én húzom őt fel magamhoz és folytatjuk a csókjátékot, amikor egyszerre csak fölém hajol, majd ölem fölött a hasam aljára ül, és lassú mozgással dörzsöli magát hozzám, ami látható örömöt okoz neki, és én is csak remélhetem, hogy így elér a csúcsra. Közben csókoljuk egymást, mint tini szeretők, centikről nézünk egymás szemébe....az egész dolog annyira meghitt és csodálatos, hogy újra feledem bajaimat és merevedő rudamat már popsijának félgömbjei között csúszkáltatom. Egy idő után ismét ő akar nekem igazi (nem mintha eddig bármelyik pillanat nem lett volna az...) örömöt és kielégülést okozni, s nekilát a mai utolső orális kényeztetésemnek. Én magasra gyűrve a párnát fejem alatt mozizom, ahogy szépséges Vivim ajkai között ki-be csusszanok, és a tükörben mozizva csodálom combjaimon pihenő melleit, fenekének görbületét. Így ér el végül a kéj-csúcs, hatalmasat élvezem valahová....de nem vagyok teljesen észnél sokáig, csak akkor térek vissza a földre, amikor újra mellém heveredik és hosszasan csókolózunk újra, miközben megbeszéljük, hogy ugyan most én lettem az egyetlen testileg kielégült fél, ezt korrigáljuk a következő alkalommal. Édes ez a lány
  • Elszámolás:

    Viviana nem rejti el az elvárásait e tekintetben sem, így könnyű előre tervezve becsomagolni és átadni neki a megfelelő, időarányos ajándékcsokrot. Most csak a búcsúzkodás előtt helyeztem a kis asztalra (mondom, hogy nem a szokványos állapotomban érkeztem....), de nyilván így is tökéletesen megfelelt neki. A mértéke tökéletes összhangban van a kapott élménnyel, nekem tökéletesen megfelelő.
  • Összkép:

    Ez a saját "hibámból" egy kissé szokatlan randi lett, ami teljes csőddel is végződhetett volna, ha Viviana nem olyan fantasztikus ember és a szó legmagasztosabb értelmében vett profi szolgáltató. Igazi nő, aki ebben a felállásban (is) mindent megtesz azért, hogy partnere, vendége a legjobban érezze magát. Ma nekem csak a testem adta fel neki a leckét, a lekemmel nem kellett bajlódnia, élveztem a randink minden milliszekundumát. Azt remélem, hogy megbocsájtja nekem a feszültséget, amit bevittem a kuckójába, legközelebb inkább lemondanék egy időpontot, ha ennyire indiszponált, feszült vagyok. Mindenesetre én keresem az új alkalmat, ez a lány minden pillanatban nagyon izgatja a fantáziámat. :)))
Happy Massage