• Tianaa

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A hölgyet nem egyszerű elérni. Többszöri próbálkozásra sikerült csak.
  • Megközelítés:

    Egyszerű a parkolás. Busz és villamos megálló a közelben. Nem frekventált hely. Többet mit írjak az odajutásról.
  • Helyszín:

    A lakás rendben van. Fürdőben több tusfürdő és szájvíz. Látszik hogy nem itt él. Csak tetthely, ahol nem egyedül rendel. Bár ezt mondta is. Most egyedül fogadott.
  • Lány külseje:

    Ajtónyitás kicsit sejtelmes volt. Ekkor még nem láttam miben fogad a hölgy. Mivel voltam már nálla tudtam mire számíthatok. Csak egy fürdő köntös volt rajta ami nem volt összefogva.
  • Action:

    Mint már írtam nem sok minden volt rajta. Gyors zuhany majd vissza a szobába. Laura még pakolt egy keveset majd bejött hozzám. Beszélgetünk kicsit kivel mi történt amióta nem találkoztunk. Ekkor lekerült a köntös. Kis simogatás majd hirtelen bekapta a velem egykorút. Ekkor jelezte, hogy nagy mérettel rendelkezek. A francia isteni mikor hogy csinálta de nagyon élveztem. Simogattam ott ahol értem. Ekkor 69- be fodultunk. Ekkor már én is hozzá fértem a kelyhéhez. Ezt jó ideig csináltik. Majd mondtam hogy szeretnék benne lenni. Gumi fel kis síkosító és már magába is fogadott a szűk punci. Jól meglovagolt majd póz csere én kerültem felülre. Ekkor kézzel izgattam a csiklót közben óvatosan adtam az ütemet. Majd egyre jobban magába húzott. Rövid idő után a hanghatások és a rángások se maradtak el. Pózváltás megint felülre került és egy olyan vágtát mutatott be amit még nem tapasztaltam. A gumi miadt mondtam hogy inkább maradjuk a kézi levezetésben. Gumi le és ismét a szályában voltam. Volt amikor csak kézzel volt amikor csak szájával kényeztetett. Ekkor mondtam neki hogy próbáljuk ki a prosztata kényezetést mellyet teljesített is. Kézben mentem el miközben maaszírozott. Kis pihenő és fürdés.
  • Elszámolás:

    Az elszámolás korrekt volt. Az akció után kérte. A nappali asztalára tettem. Amíg el nem jöttem ott is volt.
  • Összkép:

    Jó érzéssel távoztam ismét. Bár lehetett volna jobb is. Bár most nem voltam jó partner lehet azért mert nem tudtam rendesen koncentrál ni.
Happy Massage