• Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Egy héttel a randi előtt hívtam Carment telefonon, nem vette fel de néhány perc múlva megcsörgetett. Időben kezdtem az egyeztetést a találkáról, mivel egy barátommal ketten mentünk és meglehetősen be voltun korlátozva idővel, plusz még Zarát is be kellett szervezni a dupla randihoz. Kedves de határozott hangon tájékoztatott a lehetőségekről. Pár nappal a randi előtt még pontosítottunk az időponton és kellemes izgalommal vártuk a nagy napot.
  • Megközelítés:

    Ahogy már előttem sokan megírták a tetthely a Lehel tértől nem messze van. Autóval mentünk, késő délután érkeztünk, közvetlenül a ház előtt tudtunk parkolni, a parkolás fizetős.
  • Helyszín:

    A lakás a felső szintek egyikén található, tágas és tiszta, tökéletesen megfelel a célnak. A szobák közül, én csak az egyikről tudok nyilatkozni, abban egy nagy francia ágy volt, és egy szék ahová a ruhákat tudtam lepakolni. A fürdőszobában illatos törölköző, zuhanykabin, sokféle tusfürdő és két fajta szájvíz volt.
  • Lány külseje:

    Carmen tényleg egy bombázó. Magas, vékony derekú, szép arcú lány. A cicik valami elképesztően jók. Sokan írták már, én is csak megerősíthetem, a doki keze munkája alig látszik rajta, annyira természetesnek hat. Ezt a témát komolyabban körbejártuk vele ottlétem alatt és mondta, hogy neki a műtét előtt is nagy mellei voltak, valószínűleg ez is közrejátszott, hogy ilyen jól sikerültek. A szája is fel van töltve, de szigorúan a jó ízlés határain belül. Selymesen finom puha bőre van. Ami nekem még külön tetszett benne, hogy nincs rajta tetoválás. Egy piros bodyban várt, amiből szinte kibuktak a gyönyörű mellek.
  • Action:

    A kezdők izgalmával érkeztünk meg lifttel a kívánt emeletre a haverral és fordultunk a kis folyosóra amikor már nyílt is az ajtó és mögötte várt bennünket a két szépség. Carmennel voltam végig kontaktban, valahogy adta magát a dolog, hogy az Ő szobájába kanyarodjak a rövid bemutatkozások után. Zara is nagyon tetszik és utólag hasonló jókat mesélt róla a haverom, szóval nem kizárt, hogy a legközelebbi utamon Őt is meglátogatom.
    Carmen nagy dumás csaj. A kezdeti kis izgulásom egy perc alatt foszlott szerte. Nála nem tudok elképzelni kínos csöndöt. Imádni valóan löki a szöveget, de nem csak úgy a levegőbe, teljesen értelmes témákról is. Persze nem a beszélgetés volt látogatásom fő célja ezért amint felszabadult a fürdő, besurrantam lemosni magamról a hosszú út porát, majd irány a tettek mezeje.
    Az ágy mellett állva csókolózni kezdtünk és felfedezni egymás testét. Elég volt egy pillantás a brutális cicikre és már üzemi hőfokon dolgozott a farkam. Kihámoztam Carment a piros bodyjából körbenyalogattam a szép nagy bimbókat, amik kellemes keményedéssel reagáltak az akcióra. Ezután Carmen az ágyon térdelve vette szájába a farkam. Igazi pornós, köpködős franciában részesített. A hátamra feküdtem és kértem, hogy forduljunk 69-be. A puncija szép és illatos volt. Vehemens nyögésekkel reagált a kényeztetésre. Ezután gumit húzott és beleült. Egyre inkább fokozta a tempót és közben olyan hangokat adott ki mint a legvadabb pornókban a csajok. Éreztem, hogy lassan itt a vég és elkövettem azt a hibát, hogy nem engedtem eldurranni magam. Fordultunk doggyba, missszionárusba majd vissza lovaglásban, de sehogy hogy elélvezzek. Kezdtem elveszteni a reményt, hogy jól végződhet a dolog, de Carmen megnyugtatott. Azt mondta, hogy tőle nem távozhatok, csak elégedetten. Kis pihi után életre keltette szájjal a farkam, majd tolt egy olyan franciát, hogy még most is beleborzongok. A végén egy kis kézi rásegítéssel óriásit durrantam a melleire. Beszélgettünk még az élet nagy dolgairól, megvitattuk, hogy melyik színészre hasonlítok és sokat nevettünk. Az egy órát bőven túl lépve nagyon jó hangulatban váltunk el.
  • Elszámolás:

    A végén számoltunk el, teljesen korrekt volt, ahogy tudom egy kicsivel a Pesti átlag felett, viszont amit kaptam az bőven átlagon felüli.
  • Összkép:

    Abszolút pozitív élményekkel távoztam két okból is. Az egyik, hogy egy gyönyörű Nővel tölhettem el kellemesen az időt, másrészről Carmen hozzáállása a dolgokhoz. Tényleg végig azon volt, hogy jól érezzem magam és elégedetten távozzak.
Happy Massage