Már nagyon régóta megszerettem volna tenni, de most jött el az ideje, hogy a gondolatokat tettek kövessék. Kedves hangon köszönt és még aznapra találkát beszéltünk meg nála.

Metróval érkeztem, a vonaton már nem voltam hajlandó a külvilágra figyelni, egyre a találkozón járt az eszem. A megállótól körül-belül 10 perces sétát tettem és sms-ben jeleztem, hogy késés nélkül érkezem.

Izgulva hívtam ismét mikor a ház előtt jártam, tartottam a telefont végig, amíg be nem jutottam majd hang nélkül léptem a lakásába, ahol nagyon barátságos közeg fogadott és ott állt előttem Blanche teljes valójában meleg kézfogással tette meg felém az első lépést.

A hirtelen melegtől könnyessé vált a szemem, de ez nem tarott vissza attól, hogy mélyen a szemeibe nézzek. Arca és teste vonulatai - különösen a dereka - számomra a természet győzelmét jelentik az emberi érzékszervek és kifejezőképesség felett. Blanche, nevéhez hűen, akár egy újkori nemeshölgy, bőrét talán sosem érte napfény. A fétisem.

Türelmesen várt meg az ágyon, a mozdulatait egy összetett korreográfia irányította, amint a könnyed ruhadarabjait levetette, elképedve néztem irracionális görbéit. Csókra közeledett és nem hittem el, ami történik, közben megkérdezte mit szeretnék, de nekem már nem volt semmi a fejemben, úgy éreztem, hogy vele mindenenem megvan, ami kell. Önző gondolataim támadtak, nem akartam, hogy bárki másé legyen rajtam kívül. Csókoltam, kóstoltam a teste megfeszült és elernyedt, nagyon is tetszett minden része, minden válasza, minden mozdulata. Szájában nagy örömöm találtam, de a szorító idő hatalmas súlyként nehezedett rám, holtpontra jutottam és a testem nem engedelmeskedett, tiltakozólag nem reagált már az érintésre. Erőt kellett vennem magamon és egy pihentető összebújás után megkértem, hogy egyszerre elégítsük ki egymást. Imádtam az ízét, a forró vérem újra utat tört és lovaglás közben teljesültünk ki. Blanche a mellkasomra feküdt és azt kívántam, hogy mindig az enyém legyen.

Nem is jött szóba, nem is volt rá szükség, hálás voltam és ezt honoráltam.

Blanche egy tél-kedvelő hóvirág, aki ilyenkor a jeges szélben érzi a legjobban magát, Utánozhatatlan, ebben a beteges szolis-tetkós érában. Azt a természetességet őrzi, amit ha egyszer eldob az ember, többé nem kap vissza. Jól teszed! Kérlek tartsd meg így :) Te vagy a legjobb!