Az előző beszámolót követően reagált, sőt mi több, kifejezte tetszését, ezért megköszöntem. Aztán váltottunk még 1-2 üzenetet, és egyeztettünk egy valamikori 3 héttel későbbi időpontról. Elviekben. Aztán ahogy közeledett, telefonon is hívtam és pontosítottuk az időt. Amikor csak kerestem, mindig elérhető volt. Hangjában nem érződött a „régi jó” ismerősök baráti hangja, amolyan korrekt , szorítkozz a lényegre hang volt. (Bezzeg aztán személyesen, nem kellett sok idő, úgy éreztem újra, mintha ezer éve ismernénk egymást.)

Hogy elkerüljem a múltkori malőrt, villamossal mentem. Így ugyan nem kerültem dugóba, csak épp – mivel ritkán utazom tömegközlekedéssel – elszámoltam magam. Kb.10 percet most is késtem.
Csúcsidőben 1-es villamos javasolt továbbra is.

Új építésű ház. Korszerű, az egyének előrehaladását semmiben nem gátló lift van. Mindig csak egyenesen előre! A szobában tatami van, azt hiszem, de lehet, hogy csak valami alacsony lábú ágy. Az ilyen dolgokra sosem emlékszem pontosan. Nem lesz belőlem jó rendőrkopó. A falon nagymintás tapéta, ami állítólag korábban valaki hozzáértőnek nem tetszett. Szerintem, ha egyszer eljuttok oda, ne a tapétát nézzétek:) Kaptam vizet és törülközőt, a fürdőben vannak szappanok különböző színben és illatban (és gondolom ízben is, ha valaki netán kívül-belül megtisztulva szeretné kezdeni), aztán van szájvíz is 4 féle típusban, valamint porcelán pohárka 2 db.

Köntösben volt, talán… két lehetőség van, vagy nagyon gyorsan levette, vagy már eleve csak azt láttam, ami a köntös mögött volt. Rémlik, hogy volt. Viszont biztos, hogy volt rajta egy fekete, csipkés egyberészes valami. Nem nagyon látni már ilyet, csak 100 évvel ezelőtt játszódó filmekben, ezért jó lett volna kicsit hosszabban szemrevételezni ezt a valamit, még amíg rajta van, de olyan villámgyorsan nyúlt hátra és gombolta ki magának, és olyan villámgyorsan le is hullt a földre a csipkés valami, hogy nyelni sem tudtam, csak tátogtam.
Külsőre mit sem változott: egyszerre lányos és nőies, de nem asszonyos. Haja, szeme arany, és nekem a mosolya is fénylő arany. Közelsége izzó, némelykor izzasztó. Vetkőzése pedig villámgyors.

IDŐUTAZÁS 1000-REL
Kedves bolytársak! Sokat töprengtem, mit tegyek, írjak? ne írjak? Egy biztos: sosem tudsz úgy tenni, hogy mindenkinek jó legyen. Végül is írok, és törekszem majd röviden és egyszerűen fogalmazni, hogy ne legyen túl sok és legyen követhető. Tudom, fő a pontosság, de azért ez itt mégsem a meresijegyzokonyv.com, így talán nem baj, ha azért inkább mégis marad élménybeszámoló. Az írja, akié az élmény és úgy, ahogy átélte. Egyébként ha nem felel meg a kritériumoknak, admin úgysem engedi át…
Persze azért ne gondoljátok azt, hogy ha valamit mondanak nektek, vagy olvastok róla, az feltétlenül úgy is van. Mindig járjatok utána! Igaz ez a beszámolókra is. De most mégsem emiatt hoztam fel. Lizzie utánanézett és elmesélte, hogy a Przsevalszkij-lóval találkozhatsz a Hortobágyon is. Itt próbálják az eredeti életkörülményeihez hasonló környezetben szaporítani és innen szállítják azután vissza őshazájába. Egy szó mint száz, a vadló még sincs egyedül közöttünk. (Csak ezt az egyet, legalább ezt az egyet vissza ne vigyék Mongóliába…!)
Mielőtt hozzáindultam, azt képzeltem magamban, mint ismerősök, milyen kitörő örömmel találkozunk majd újra, de a valóság mindig másképp alakul. Ismerősök voltunk, nem kitörő örömmel, hanem a szokásos korrekt, kedves fogadtatással. Átadtam az ajándékot, aztán mentem fürdeni, és amikor visszajöttem, félve céloztam a múltkori találkozás lényegi elemére, a táncra. A határozott válasz az volt, hogy nem készült rá, mivel „nem jeleztem előre”. Mint felek a tárgyaló asztal két átellenes oldalán, úgy éreztem magam hirtelen. Pedig hát milyen nagy örömet tud okozni egy előre nem jelzett kis apróság is! De megértettem, ilyesmire fel kell készítenie magát az embernek.
Na de ott tartottam, hogy Lizzie vadló módjára nem sokáig tűrte a csipkés idegen anyagot a testén, és hamar megszabadult tőle. Masszázst ajánlott, és milyen jól tette!, mert végre visszabillentünk a régi baráti hangvételre. Hason fekve megmasszírozott sorba mindent, a vállaim, a hátam, a hátsóm, a lábaim és közben, míg belelendültünk a beszélgetésbe az élet dolgairól, újra rá kellett döbbennem, hogy milyen jó ezzel a lánnyal együtt lenni. Egyszerűen csak együtt lenni, élvezni a társaságát. Kedves, értelmes, aranyos, és ahogy keni a krémet, mintha gyerekkora óta ezt tenné, olyan természetességgel csinálja. És közben érzed, hogy a figyelme a tiéd.
Azután egyszer csak a kenegetés abbamaradt és a szokásos „megfordulhatsz” jelszó helyett csendben, egyetlen szó nélkül odatelepedett mellém. Megfogtam a kezét. Finom tapintású női kéz volt. Nem a szorgos parasztasszony keze, aki a kertben megtermeli a családnak a teljes éves zöldségmennyiséget. Nézegettem karcsú ujjait. Körmei szolidan, éppen hogy megnövesztve, enyhén csúcsos ívben vágva. Gyűrűsujja körme más színűre volt festve. Ez a divat. De nem azért volt más színű, mert ez a divat… Nem, nem!…
Szóval a vadló odatelepedett mellém, egészen közel, testközelbe, s így a masszázs menthetetlenül véget ért. Gyengéd érintésének, csókba vegyülő puszijainak, lágy ölelésének nincs hangyafia, aki ellent tudna állni. És az a mosoly…! Nem is szerettem volna én ott ellenállni, inkább szerettem volna viszonozni a gyengédségét, a kedvességét. Így hát elindultam, míg el nem jutottam a csodák palotája kapujáig. Még emlékeztem rá, hogy bizony a múltkor elég nehéz dolga volt a kulcsnak, mikor a kapu zárjába próbált illeszkedni. Hangyányi agyammal gondoltam, ha előkészíteném a zárat, könnyebben járna az a kulcs. Így hát igyekeztem volna alkalmazni a nyelves-ajakos-gyürmizős módszert, de a vadlovat, úgy tűnik, nem izgatta a kulcs-probléma, mert hamar jelezte felém, hogy sokkal többre értékelné, ha ő is kapna egy kis masszázst.
És ekkor – vén hangya létemre beismerem – ekkor bizony nagyot hibáztam! Továbbra is a zárelőkészítéssel bíbelődtem, aminek ezek után már nem lehetett sikere. Hogy végre már ne vacakoljak annyit a zárral, Lizzie fogta magát és fordított a helyzeten. A zárral szerinte minden rendben volt – jöjjön inkább a kulcs!!
Mert ilyenek a gyönyörű vadlovak. Amit nem volt szabad a hangyának, azt persze megengedte saját magának. A nyelves-ajakos-gyürmizős módszerre gondolok, amivel megformálta a kulcsot, hogy kinyíljon végre a kapu. Jól kitalált módszer ez, hamar megformálódott a kulcs. És bár magán nem tűrt meg semmi ruhát ez a kedves, szabadságszerető paripa, azért a kulcsot, ahogy elkészült vele, rögvest bebugyolálta.
Vendégként megint választhattam, én pedig illedelmesen megint a házigazda kedvencét, a lovacskát választottam. És ekkor... igen... ekkor végre karnyújtásnyira kerültem ahhoz, hogy a kapu kitáruljon és én belépjek a Csodák Palotájába. Eleinte alig éreztem a zárat – kissé szokatlan volt a bebugyolált kulcs –, de a zár működött…
Hhhhhhhhhhhhh... ennyit sem mondott a szelíd vadló, máris életet lehelt belém és megmutatta, milyen sokszínű ez az élet. Kezdődött az utazás, finoman, alapjáraton 1000-rel. Ahogy elindult, szinte alig lépdelt, s közben fölém hajolt. Azt éreztem, hogy fokozatosan magával ragad, vissza a távoli múltba. Azután a szelíd lovacskázás véget ér, de az időutazás még csak most kezdődik! Miközben lágyan megcsókol, és kedves mosolyával magához szögez, miközben karjával finoman átölel és szelíden húz magához, miközben lábaival is beléd kapaszkodik és nem ereszt, miközben mosolyog és csókol, csókol és mosolyog, aközben megtörténik a csoda: újra ifjúnak érzed magad. Végtelenül boldognak és szerelmesnek. Annak a lánynak a karjaiban, akiről tegnap mit sem sejtettél, aki eddig álmaidban sem jelent meg soha. Becsukod a szemed, – nézni sem mersz rá, annyira hihetetlen, – aztán mégis kinyitod, és lám, tényleg ő az. Lassacskán kezded elhinni, hogy ez most nem álom. Már egy vagy vele, egy testben, egy lélekben, és minden idegszáladdal próbálod megállítani az időt: maradjon így minden az idők végezetéig. Hiszen ez egy időutazás és itt most minden jó, vagy jó-jó, vagy nagyon jó! Akkor miért ne? (Katona Klári: Miért ne?)
Ám apró hangyatested már türelmetlen. Egyre jobban megfeszül és csak megy előre önfejűen, a boldogságból ő is ki akarja venni a részét. Így aztán nem sokáig tudod kordában tartani, s a Természet szépen pontot tesz az utazás végére. Miután megtörtént a csoda, és kis hangya agyad ismét kap egy kevéske vért, hirtelen feleszmélsz, hogy retúrjegyed volt az utazásra és ezennel már vissza is tértél... a mába :( Szörnyű felismerés ez... Az órára nézel és kifakad belőled: "Mindjárt vége a boldogságnak!" Tested boldogsága lejárt, a lelked pedig még nem szokta meg a gondolatot, hogy hamarosan megint az emlékeire kell majd hagyatkoznia.
... A hangya elköszönt. Az aranyszemű vadló megelőzte őt és figyelmesen boldog ünnepeket kívánt… bár még odébb van… Boldog ünnepeket… Kilépett az ajtón, ami rögtön be is csukódott utána. Jobb is így... No könnyes-tocsogós búcsúzkodás... No problemo...
Csak ment-ment a hangya, nem nézett semerre. Felszállt a tömött villamosra, de egymagában utazott. …Aztán beszállt a kocsiba és hazaindult. Ezerrel, alapjáraton. Jobbról Szent László nézett rá merev szobortekintettel, szigorúan… Ahogy emlékezetében keresgélt, már egyre élesebben jelent meg szemei előtt Lizzie arca, már egyre tisztábban érezte karjainak lágy ölelését is (Harrison: Soft Touch). Az emlékezés öröme szétáradt testében, ahogy a langyos tengervíz a homokos parton.
Ez egy ilyen utazás volt. Nem volt lóháton vad vágta, sem vágta vadlóháton, nem volt ostorcsattogtatás, „netene” kiáltásokkal vegyülő habzó nyerítések sem voltak. "Csak" egy időutazás volt. Köszönöm Lizzie.
Ha jársz-kelsz a világban, barátom, és találkozol egy vadlóval, meglátod majd milyen varázslatos, életre szóló élményben lesz részed. Persze ha jártadban-keltedben véletlenül egy vaddisznó útjába kerülnél, kedves Makktárs, az életre szóló élmény akkor is garantált…

Nnnnna, ennyi. Hát nem lett rövidebb. Pedig igyekeztem 1000-rel…
Ja! és majd el felejtettem, a punciredők! Nagyon restellem a dolgot, de másodjára sem sikerült megszámolnom őket. Remélem valaki közületek, serény pontgyűjtők, majd nagyobb sikerrel jár…

Előre adtam oda, felső közép átlag.

Szerencsére ennyi idő alatt semmit nem változott, az lett, aki volt: nem is annyira vad, kedves, türelmes, odaadó, lendületes, vidám, jószívű, okos, borotvaéles, alapos, gyönyörű, szép, sugárzó, természetes, empatikus, csinos, figyelmes, odafigyelő, emlékező, lányos, nőies, mosolygós-kacagós, kívánnivaló, szeretnivaló, aranyló.
És ez mind csak ALAPJÁRATON... :)