Aliz reagálása

Kisori!

Na most kezdek kicsit bepöccenni...
Pár órával korábban megírtam már egy reagálást. Humoros volt, sztorizgattam. Próbáltam viszonylag emészthető formába csomagolni a kritikámat. Aki ismer az tudja, hogy kritikai észrevétel mindig van, pont most ne lenne? Aztán mielőtt kitettem volna az oldalra meggondoltam magam, ugyanis megint elkezdtem elolvasni a beszámolódat és ismételten ugyanaz az érzés kerített hatalmába. Nem tudtam végigolvasni elejétől a végéig, mert túl szaftosnak, túlságosan kitárulkozónak és zavarbaejtőnek éreztem.
Félretoltam, kitöröltem az addig leírtakat és elkezdtem egy újat. Dühből és csípőből tüzelve. Na ez a változat igazán csípős volt, olyan igazi “alizos”. Kaptál ott hideget-meleget. Persze ott is kihangsúlyoztam, hogy te csak jót akartál, és csak a hév ami magával ragadott, ehhez semmi kétség nem fér. A reagálás végére már kicsit azért olvadt a jég, egész barátságos hangvételűre sikerült kihoznom.
Erre mi történt? Ez a második változat pedig eltűnt a nagy semmiben, köddé vált. Mi volt az első reakcióm: Kisori pukkadj meg, nem kapsz reagálást! Mérgesen ledobtam a tabletem és kirohantam a szobából. Kerestem egy túrórudit (na jó, kettőt), megettem, vettem egy nagy levegőt...és most megint itt vagyok. Kezdem előről. Vagyis valahonnan folytatom, mert már az érzelmek olyan széles skáláját bejártam, hogy már magam sem tudom épp hol vagyok. Tudom, hogy beszámolót nem egyszerű írni, de reagálást sem kismiska.
Mind a háromnál egészen más zene szólt a fülemben. Az első spontán választás volt, a másodiknál jól felhergeltem magam (Prodigy szólt), most azt jobbnak találtam lecserélni egy unásig hallgatott nagy kedvencemre.
Most nevetek magamban. Tudod miért? A beszámolókban lehet különböző szempontok alapján pontozni: kinézet, hozzállás, kezdeményező készség, barátnő feeling, stb... Általában egész szépen teljesítek ezekben a csillagozásokban, kivéve egyet, ott soha nem kaptam még öt csillagot. Most lehet találgatni vajon melyik ez a szempont. Nem, nem a kedvesség. Szerencsére ilyen lehetőség nincs. Bizony ám, a pornós feeling. Azon nevettem magamban, hogy a beszámolód alapján szerintem mindenki egyhangúlag megszavazná nekem az öt csillagot. Pedig hidd el nem vágytam ilyen dicsőségre.
Úgy látszik másképp képzeljük el a nagyérdemű korrekt tájékoztatását. Aki téged ismer az tudja, hogy a minden részletre kiterjedő alaposság a te védjegyed, most mégis úgy érzem kissé átestél a ló túlsó oldalára. Tudom, hogy a találkozás hatása alatt voltál mikor megírtad a beszámolódat. Csupa szépet és jót akartál rólam írni, viszont a kellő egyensúly megtartása, hogy a másik fél (jelen esetben most én) is komfortosan érezze magát, szerintem ennek a szempontnak is érvényesülni kellene. Ez az első és szerintem utolsó írás rólam amit nem tudtam végigolvasni, és szerintem nem is fogom soha. Kicsit úgy érzem magam mikor valaki beül egy horror filmre de útközben rájön, hogy ez sokkal félelmetesebb mozi mint amire számított. Oda sem mer nézni, arca elé teszi a kezét és az ujjai között kukucskál a vászonra. Na én is kissé hunyorogva olvastam egyes részeket, és van amiket sehogy.
Most biztosan van olyan aki nem érti mit kényeskedem itt, örüljek a jó PR-nak és kész. Viszont tudom nálad nyitott fülekre talál a mondandóm. Emlékszel mit írtam évekkel ezelőtt az első rólam írt beszámolódra reakcióként: a kevesebb néha több. Pedig az matiné volt a mostanihoz képest.
Úgy látszik némi kifinomultság mégis szorult belém, úgy érzem, hogy a marketingnél vannak fontosabb dolgok. Ezek a találkozók egyediek és intimek. Most viszont úgy érzem mintha nem ketten lettünk volna a szobámban hanem te páholy jegyeket osztogattál volna sorban mindenkinek. Ott ülnek az urak sorban az én kis kanapémon és figyelnek minket. És ez számomra zavarbaejtő. Nem is kicsit...nagyon.
Az első reagálást valahogy így kezdtem: egy újabb fejezet, egy újabb találka, egy újabb beszámoló és egy újabb reagálás. A másodikból inkább nem idéznék. És most itt a harmadik. Kifogott rajtam több tekintetben is az írásod.
Hogy is fogalmaztál? Hogy izgatott rettegéssel szoktad várni, hogy vajon mit fogok írni. Hát most ezt kaptad. És tudom, hogy iszod majd minden sorát. Megszenvedtem most ezzel. Érdekes lett volna látni, hogy a különböző írásaimnak milyen visszhangja lett volna, de ezt már sosem tudjuk meg.
Most láttam, hogy valaki átlagos minősítést adott az írásodra. Ez most komoly? Ez a beszámoló semmilyen tekintetben nem átlagos. Pedig én örülnék a legjobban ha kicsit szürkébbre és átlagosabbra sikerült volna. Vannak itt aztán elvárások uraim. Vajon mi hiányzik még innen: a szenvedély, az izgalom, a részletesség?
Épp elköszönni készültem volna, de emellett nem tudtam szó nélkül elmenni. Én még mások reagálására is reagálok. Egy sztori jutott eszembe erről. Ígérem rövid leszek!
Egy kedves ismerősöm mondta rólam, hogy én annyira nem tudom befogni a számat ha valami nem tetszik, hogy egyszer az lesz a vesztem. Tanácsa szerint óvakodjak attól, hogy valaha is túszul ejtsenek például egy bankban. Mert valószínű ott sem szófogadó túszként viselkednék és meghúznám magam mint ahogy mások, hanem némi jogokat követelnék magunknak a túszejtőktől: rendeljenek nekünk pizzát, hogy ne éhezzünk, a terhes nőket és a gyerekeket engedjék el és egyébként is bánjanak emberségesen velünk. Engem tuti fél órán belül kinyírnának, hogy végre legyen egy kis csönd. Én nem szabadulnék élve meg a legjámborabb túszejtő kezei közül sem.

Most már tényleg nincs más hátra mint elköszönni. Itt a vége...vagyis dehogyis.
Folyt.köv. Ebben biztos vagyok.

Aliz (rövid “i”-vel)

Egyeztetés:

Megközelítés:

Helyszín:

Lány külseje:

Erotikus masszázs:

Levezetés:

Elszámolás:

Összkép:

Webi megjegyzése: