• Amanda528

  • Beküldte:
  • Amanda528 reagálása

    Szia. Köszönöm szépen az újjabb értékelést. Nagyon kedves vagy. Örülök hogy ismét meglátogattál. És hogy külön leszaladtál a boltba a kis innivalónkért. Én is remekül éreztem magam veled ismét.. Remélem hogy hamarosan újra találkozunk. Veled mindig egy kellemes élmény. Puszi.

  • Egyeztetés:

    Könnyedén tudtam időpontot kérni Amandától mostani randinkra is. Még hétvégén küldtem egy privát üzenetet, tudva, hogy csak hétfőn fogja olvasni, de semmiképp nem szerettem volna lecsúszni a randiról. Biztonság esetére a találka napján két órával az időpont előtt felhívtam. Néhány csörgés után fölvette, és kedvesen biztosított arról, hogy vár rám. Vtr nem volt.
  • Megközelítés:

    Rutinszerűen ment már, hiszen nem első alkalommal találkozunk. Most is bkk járműveit vettem igénybe, a megközelítéshez, a végén pár perc sétával. Amikor a közelben voltam rácsörögtem Amandára, mondta, hogy a kaputelefon ezúttal nem jó, viszont adott bejutáshoz kódot, tehát ez is ment, mint a karikacsapás.
  • Helyszín:

    A lakás most is - mint mindig - tökéletes. Rend és tisztaság mindenütt, csakúgy a fürdőben, ahogy az akciószobában. Némi meglepetést okozott, hogy legutóbbi randink óta a kutyusok száma épp a duplájára nőtt, de ez egyáltalán nem zavaró, mert Amanda nem csak a férfinépet tudja remekül az ujjai köré csavarni, hanem házikedvenceit is. Úgy kezeli kutyáit, mint egy cirkuszi idomár, szinte észre sem lehet venni őket.
  • Lány külseje:

    Amanda külseje a képeknek teljesen megfelel, több, mint varázslatos, tetőtől talpig tökéletes. A legszőrszálhasogatóbb kolléga se találhat rajta kifogást. Ráadásul hétfőn, találkánk előtt járt fodrászánál, így - ha lehet -, az összhatás még inkább lenyűgöző volt. Hiába már a harmadik alkalommal találkozunk, mégis ugyanolyan izgalmat keltő érzés látnom Őt, mint elsőre.
  • Action:

    Ahogy beléptem, megkaptam a szokásosnak mondható két puszimat, felakasztottam a kabátom és a sapkám az előszobában, majd rögtön az akciószoba felé vettük az irányt. Amandán egy vadítóan testhez simuló kis farmer sort volt és egy olyan fölső, ami biztosan illett hozzá, de ha agyonütnek se tudom megmondani milyen, annyira elvonta figyelmem tökéletes csípője és kedves mosolya. Átadtam kedvenc édességeit a csokrot pedig, a szekreteren lévő óra alá helyeztem, ez ott is maradt mindvégig, anélkül, hogy Amanda hozzányúlt volna.
    Szórakozottságomban elfeldkeztem a bemelegítő itókáról, de gyorsan sikerült pótolni, a ház aljában elhelyezkedő kiskereskedelmi egységből. Néhány perc múlva ismét vendéglátóm kellemes társaságát élvezhettem, s jót beszélgettünk. Amandával mindig történik valami, és szívesen mesél ezekről, én meg szívesen hallgatom.
    De ahogy italom elfogyott, a fürdő felé vettem az irányt, most csak szólóban, mert munkából érkezve, kicsit jobban le voltam strapálva az átlagosnál. Azért igyekeztem, hogy mielőbb Amanda ölelő karjaiban lehessek, végülis ezért jöttem.
    Az ágyon keresztbe fordulva vár, már csak egy aprócska bugyi minden viselete. Ha jól emlékszem rózsaszín és fekete színű. Nagyszerűen ráirányítja a figyelmet combjai végződésére. Hanyatt fekve a langyos fűtőtestnek támasztja talpait - hogy melengesse - lábai enyhe terpeszben és eközben csábosan mosolyog. A lábfétissel kűzdő kollégák megnyugtatására mondom, hogy lábai másik végén lévő aprócska lábfejek is igen mutatósak. De én mégiscsak mellé vetem magam az ágyra, és csókolózni kezdünk. Kellemes, finom, igazi nyelves csókok ezek. Közben elindulnak a kezek. Simogatom Amandát mindenütt ahol elérem, a melleit, csípőjét fenekét (jól van legyen, hagyjuk a "segg" szót), punciját, de még csak a bugyin keresztül. Őrületesen izgató, nem is tudom tűrtőztetni magam, benyúlok a bugyi alá. Amanda elkezdi letolni magáról a kis alsóneműt, de megálljt "parancsolok", és hasra fordítom. Nem kell kérnem, pucsít magától, tolja a csípőjét, én megmarkolom kétkézzel, és nyalom a puncijától kezdve fölfelé végig a hátsó bejáratig. Tetszik neki, nem ellenekezik, halkan nyögdécsel. Kis idő elteltével én szabadítom meg a fölösleges apróságtól, ami még rajta van. És nyalakodok tovább, azon gondolkodva, hogy tulajdonképpen ez akár így folyhatna az időnk végéig is. De drága vendéglátom, ezt úgysem hagyná, hamarosan viszonoz is. Ahogy hatvankilencbe fordulunk, én kerülök alulra, Amanda pedig úgy jön fölém, hogy mintegy féltérdre ereszkedve helyezkedik rám. Ringatózó mellei közt így csodás rálátást biztosít nekem ténykedésére, és van mit nézni, érezni. Olyan őrületes franciába kezd, hogy alig bírtom visszafogni magam, nehogy így legyen végem. Az érintése, kézzel is szájjal is, a csuppogása és kéjes nyögései, mind a végletekig izgalmamat, miközben én a hátsóját markolva húzom magamra, és nyalom, ujjazom, ahogy csak bírom. Néha kezemmel a mellei felé is kalandozok. Gumit javasol, semmi ellenvetésem, olyan gyorsan rámkerül a latex, nem is értem hogyan. Kérdi Amanda, milyen pózt szeretnék. Mivel már alatta fekszem, mondom hogy, csak csússzon lejebb rajtam. Rámguggol, háttal, és így lovagol meg. Markolom a farát, fantasztikus látvány és érzés. Amikor elfárad, fordulunk az örök klasszikus kutyusba. Hosszasan döngetünk, a vég is így ér. Elválásunk lágy, nem ugrik el, hagy lenyugodni magában. Egymásmellé dőlünk az ágyon, és jót nevetünk azon, hogy most már nem fázunk egyáltalán a gyengécske fűtés ellenére sem, majd törlőkkel kínál. Kis beszélgetés után, még egy gyors tusolás, és a búcsú (nehéz) marad.
  • Elszámolás:

    Harmadszor találkoztunk, és most is nagyszerűen éreztem magam Amandával. Ezúttal egy órás volt a randink, s a rózsacsokor átlag alatti. Az élmény, amit cserébe kapunk, viszont messze átlagon felüli. Így nem is kérdés, hogy erősen ajánlott a látogatás.
  • Összkép:

    Amandának nem csak a külseje varázslatos, hanem a személyisége is elbűvölő, és kétségen felül a legkedvesebb nő, akit a beszamolok.com segítségével megismerhettem. Így nem vitás, hogy tiszteletemet fogom még tenni nála a jövőben is.

    Köszönök mindent Amanda!

    Lb
Happy Massage