Action:
"Figyelem, durva szókimondó szövegek!"
Megérkeztem, kis dumálgatás miközben dobálom le a ruháimat a szép új svéd áruházas szobainasra, ami nem Jean.
Fürdőbe el, vendéglátóm szokásához híven jön velem, de nem pancsizni, csak addig is szóval tart, hogy ne kelljen nélkülöznöm a társaságát. Gyors zuhany, szobába vissza. Ledobom magam az ágyra, mert egy rohadt lusta dög vagyok. A csók most kimarad, nem bánom, nem érzelmeskedni jöttem (és szerintem ezt ő is jól tudja). Utólag jut eszembe, hogy lehet, mert nem öblítettem ki a pofazacskót. De belegondolva, hogy mi vár rám, teljesen megrészegít, azt hiszem ez okozta a feledékenységet. Már mindegy, eső után köpönyeg...nyálazd meg a tökömet. És így is tesz. Már megy is le kis barátomhoz aki kezd ébredezni a nyalogatás, szopogatás hatására.
Van valami bájos abban, mikor nyelvel pöcögtetik a makkom miközben társalgunk az élet nagy dolgairól. Aztán rábukik. Tövig. Lenntartja. Sokáig. Kezd csorogni a nyála. Ezaz. Hagyom kibontakozni. Még nem vadulunk. Még.
Szopja a felét, aztán csak a makkot. Aztán kicsit a tojásokat is nyelveli. Aztán megint vissza, tövig. Ereszkedik le a lila köd lassan. Megfogom a haját, rátekerem a copfját az öklömre és kezdek besegíteni neki. De csak finoman. Nem húzom rá a fejét. Csak érzékeltetem vele, hogy nem lenne baj, ha még lenttartaná. Még. És még, hosszú másodpercekig. Kicsit öklendezik. A vékony kis nyálpatak kezd folyóvá duzzadni. Egyre lucskosabb a farkam és környéke. Kicsit feljön levegőért, aztán vissza. Elgurul a gyógyszer. Elkezdem kúrni a torkát. Ráhúzom a fejét, rajta tartom amíg nem jelez, hogy feljönne, aztán vissza tövig. Minden feljövetelnél egyre hosszabb nyál indák lógnak a szájáról, álláról. Mint a jégcsapok. Megkapó látvány. Még jobban beindít, még jobban kúrom a torkát, még több nyál. Ördögi kör, de nem akarok kikerülni belőle.
Aztán elég lesz a finomkodásból, felállok az ágyon és megtömöm a száját, mint a karácsonyi pulykát. Durva torokhangok. Néha beletörlöm a nyálas farkam az arcába. Tetszik neki, nyújtja a nyelvét. Aztán ledöntöm az ágyon, feje túllóg, fölé állok és így is lenyomom a farkam. Nyeli, mint kacsa a nokedlit. Húzom rá tövig és még azon is túl, ha menne. Jó lenne ha kicsit hosszabb lenne, de abból kell gazdálkodni ami van. Megfordulok, letérdelek, hátrahajtom a fejét és ismét tövig merülök benne. Még több nyála folyik, kiköpi a mellkasára. Dugom tovább a torkát, közben szétkenem a mellein a nyálat, meg a nyakán, arcán. Dudorodik a nyaka a farkamtól. Ráfogok kicsit és úgy is nyomom. Aztán megfordul, négykézláb az ágyon, eléállok és folytatjuk a szeánszot. Lucsog a farkam, ömlik a sűrű toroknyál. Szétkenem az arcán, nyakán. Aztán visszafekszem az ágyra, hogy kicsit a saját tempójában csinálhassa és én is "pihenek". Kicsit szopja, kicsit veri, sokszor nyeli.
Időnk kezd lejárni így felállok és még párszor letolom neki. Nagy kár, hogy nem lehet torkon lőni, az koktélcseresznye lenne a habos-tortán. Így viszont az arcára, orrára, homlokára lövöm az anyagot. Aztán szétkenem a farkammal. Huhhh. Veszélyes menet volt megint. Lerogyok. Törölgetünk, beszélgetünk, nem siettet.
Megjegyzi, hogy nagyon jól nyelhető farkam van. Ez olyan, mint mikor a férj mondja a feleségének, hogy: -Drágám, mondj valamit, ami egyszerre elszomorít és fel is vidít!
Feleség: -Szívecském, az összes haverod farka kisebb, mint a tiéd.
Hát, nem vagyok egy térdig érő farkú fekete kosaras, de ennek is megvan az előnye úgy látszik.
Zuhany, öltözködés, ajándékosztás, huss. Máris vidámabb a nap.