• Rubi

  • Beküldte:
  • Rubi reagálása

    Hát szia édes köszönöm szépen neked a felejthetetlen élményt isteni volt veled és várlak vissza bármikor játszani a Kéj kuckomba :) Írtam privit is neked majd olvasd el :) Millió Csókom neked :)

  • Egyeztetés:

    A kora reggeli órákban (9 óra környékén) sikerült beszélnem Rubival, aki kedvesen közölte velem a tudnivalókat. 1 órás időintervallumot egyeztettem le vele. Teljesen jól ment közöttünk a kommunikáció, mert egyből felvette a telefont, sőt a megbeszéltek után még SMS-t is írt, melyben megadta a helyszín koordinátáit. :)
  • Megközelítés:

    Elvileg 15:15-re volt leegyeztetve a találka, de némi közlekedési malőr kapcsán kb. 10 perccel később futottam be a helyszínre. Szóval a késés az én saram. :) Rubinak előre jeleztem SMS-ben, hogy a buszjárat némi időeltolódással tesz csak le a helyszín közelében. Még erre is visszaírt, hogy "Várlak Drágám", tehát ez már több mint jó előjelnek ígérkezett.

    A megközelítés tulajdonképpen egyszerű, mert a 32-es busz konkrétan a ház előtt áll meg. A pontos cím kiírásától eltekintenék.
  • Helyszín:

    Egy társasházban kötöttem ki, ahol Rubi, a dögös nagymacska egy fekete szettben fogadott. Nekem úgy tűnt, hogy még ki is volt sminkelve, bár inkább lefelé vándorolt a tekintetem, s egyből észrevettem a termetesre duzzadt ringlókat, melyek majd kiverték a szememet. :) Maga a légyott egy kisszobában történt, ahol egy óriási franciaágy található és két szék, ahová a magamfajta le tudta rakni a cókmókját. A leírtakon kívül volt egy kisasztal, ahol előre lehűtött palackos üdítők sorakoztak egymás mellett.

    A kéjlakkal szemben található maga a fürdőszoba, ahol körülbelül tízféle tusfurdő közül tudtam választani. Az elfüggönyzött kád mögött megnyitottam a vízcsapot, s rádörzsöltem magamra az egyik szóbajöhető "kenőanyagot". :)
    Mindegyik helyiségben, ahová csak betoppantam magáért beszélt a rendszeretet.
  • Lány külseje:

    Ahogy korábban írtam, Rubi ki volt sminkelve, ám jó értelemben eléggé vadító a tekintete és szép arcú hölgyeményről van szó, akin van mit fogni, ám mégis kívánatos tünemény.
  • Action:

    Kijöttem a fürdőből, mintha csak a Ferihegy 2-es terminál felé vettem volna az irányt, máris mondta nekem Rubi, hogy puszival ajándékozná meg a farkamat. Gondoltam, hogy kezdjünk így! :) Elétettem a húsdarabot, ő egyből rákapott és ízlelte kéjesen hosszú másodpercekig, talán percekig is, amikor előjött belőlem a fenevad, és mindenütt megakartam őt kapni. Felálltam az ágyra és keféltem szájba, majd az arcának mindkét feléhez vertem a szerszámomat, s időnként beiktattam egy-két csókot is. Aztán mellbe is dugtam, majd belelógattam a szájába a faszomat, miközben elkezdtem nyalni a két lába között elterülő rétet. :) Szerencsére le volt kaszálva. :D
    A kívánatos arca elé nyomtam a farkamat, majd úgyis leszopott engem. Van stílusa, meg kell hagyni, egy OKJ-s oboaképzésen biztosan az élen végezne. :) Ha jól emlékszem ezután került fel rám gumi, majd először orvul hátulról ökleltem fel az egyszarvúval, s eközben húztam a középhosszú haját. Időnként az ujjaimat a szájába raktam, növelve a kéjérzetet. Isteni érzés lett úrrá rajtam, amikor vadul dugtam őt. Rendesen lehetett pakolni, s közben csattogott a tenyerem mindkét fenékrészen.

    Aztán megfordultunk, s misszionárius pózt vettünk fel, s mikor többszörösen behatoltam, Rubi egyre csak elhalmozott kis puszibuborékokkal. A csókjai az arcomat, a nyakamat és időnként az ajkamat érték. Még belesúgtam a fülébe, hogy mennyire kívánom őt. És ezután a hátsó traktusba, a popóba (Twin Peaks-esen a Fekete Barlangba) sikerült bemerészkednem. :) Lassan csusszantam belé, majd a tempót egyre növeltem, bár azért ebben a helyzetben nem egy száguldó gyorsvonatot kell elképzelni. :)

    Nem sokkal később megkértem, hogy üljön bele a falloszomba, s kicsit lovagoljon meg, mert most úgy kívánom őt. Eleget tett a kérésemnek, s a húsos fenekét fogdosva alákúrtam többször. Ezután még doggy stílusban adtam neki, majd utána levettem a védőfelszerelést és többszörösen orálisan kielégítettem. Újra az ágy széléhez invitáltam, s a falloszomat beleraktam a szájába, amit úgy szopott, hogy közben használta a kezét, de ez különösen jó érzéssel töltött el, mert már lassan itt volt az ideje a fröccsöntésnek. :)

    Rubi hason feküdt, ekkor már nagy elánnal vertem a faszomat, s közben kérésemre kinyújtotta a nyelvét, plusz állta a tekintetemet, majd egyre csak közeledett a szexuális vég. A fehér patak egy részét a szájába folyattam, majd kissé kihúztam, így a kis huncut arcára is jutott belőle némileg.

    Talán mondanom sem kell, hogy elégedetten távoztam a fürdő irányába. Fergeteges együttlét volt, legalábbis a részemről mindenképp. Rubi mindvégig az igényeimet leste, s mindenben partner volt, amivel csak előhozakodtam. És szerintem a hangulat is könnyed volt, nem éreztem, hogy feszültség telepedett volna közénk. Volt nevetés is... :)
  • Elszámolás:

    Jómagam már a legelején leraktam az üdítős asztalkára a virágszálakat. Itt jegyezném meg, hogy eléggé korrekt a szolgáltatás mértéke, ami a bővebb infóból természetesen kiderül.
  • Összkép:

    Príma élményt éltem át. Úgy jöttem el, akiben erőteljesen megemelkedett az adrenalin. :) Másoknak is ajánlom, akik egy nagyszerű szexélménnyel szeretnének gazdagabbak lenni Rubival, aki egy megnyerő természetű Hölgy, és mindenesetre pompás vendéglátó, aki igencsak érti a dolgát.
Happy Massage