• Wanda Gold

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Mikor megláttam, hogy Wandával készül riport, rögtön felelevenedtek a vele kapcsolatos emlékeim.
    Ha már riport, akkor gondoltam kérdezek valami értelmeset. Ez olyan jól sikerült, hogy később az üzemeltetőnek kicsit bele kellett szerkesztenie és Wandus is rám írt. :-) Innentől egész nap leveleztünk és én teljesen elcsábultam, mert időpontot kértem. Megbeszéltünk egy kétórás programot, én VTR-en meg is jelöltem egy órát. Ez később további egyeztetést igényelt. Reggeli SMS-ben kértem, ha lehet megint ruhátlanul várjon. Nem volt lementve a száma és később derült ki, hogy sajnos rossz helyre küldtem. Ilyen zökkenőmentesen alakult ez a szép program.
  • Megközelítés:

    Autóval mentem, a GPS ismerte a címet meg én is mert már jártam nála. Parkolás ingyenes. Kicsit korábban érkeztem, ezért ház előtt a buszmegállóban várakoztam az időpontomig. Teljesen diszkrétnek is érezhettem volna, de úgy vigyorogtam mint akit b....ni visznek és egy idő után úgy éreztem mindenki engem figyel és tudják mire készülök. Láttam ott több buszt elmenni és talán az egyik a 296-os lehetett de ez nagyon nem biztos. :-) Láttam még villamost is de az meg olyan messze volt, hogy nem láthattam a viszonylatjelzőjén az 69-es feliratot. Gondoltam leugrok a metróba és felírom a menetrendjét, csak azért, hogy lássátok, én készültem, de annyi időm meg már nem volt. Szerencse, hogy ezt nem erőltettem mert itthon kiderítettem az egy picit messzebb van. Az éjszakai járatról is írni akartam de az felesleges mert Wanda csak 22-óráig dolgozik. Pontosan a megadott időben felhívtam (volna), de itt kiderült, hogy az SMS-t is rossz helyre küldtem. Végül csak meglett a száma és bejutottam. Még liftbe lehalkítottam a telefonom és arra is gondoltam, hogy kikapcsolom és az életben nem kapcsolom vissza, mert tartottam attól, hogy valaki zaklatni fog az elrontott SMS-em miatt.
  • Helyszín:

    Az ajtók számából Ítélve két szobás lakás. A fürdőbe sarokkád. Az előző randinkból emlékszem a villogó zuhanyrózsára és most láttam a rengeteg tusfürdőt is. Nem is tudtam választani! Wandust kértem meg válasszon az ő, ízlése szerint. Az előtér szépen feldíszítve sok lufival. Egy pillanatig azt hittem az én tiszteletemre van ott, de nem így volt. Buli volt náluk a hétvégén és mivel tudták, hogy nekem is tetszeni fog ezért otthagyták. Az is kiderült, hogy egy általam nagyon kedvelt, bár még személyesen sosem látott szép és kedves Hölgy születésnapját ünnepelték. Boldog szülinapot D!
    Nagyon tisztán tartott lakásról beszélünk, a padló csupasz talppal nagyon csúszik. A szekrény tetején meg érthető módon nem mertem ellenőrizni az esetlegesen ott megbúvó porcicákat.
  • Lány külseje:

    Wanda egy nőiesen telt idomokkal rendelkező teremtés és szépen tud mosolyogni, a szemei meg úgy csillognak mint aki tényleg örül nekem. Barna színű a szeme, ezt most néztem meg az adatlapján mert a nagy keblei miatt nem tudtam megfigyelni. Itt egy kolléga egyszer elrontotta, mert azt írta, Wanda nem az esete. Wanda úgy kiosztotta, hogy én két napig röhögtem a szegény kollégán. Én szerencsés vagyok mert nekem Wanda az esetem! A fotói tejesen jól adják vissza Wanda külsejét.
  • Action:

    Ez a figyelmes teremtés úgy csinált, mintha megkapta volna az üzenetem és teljesen mezítelenül várt az ajtó mögött. Nagy csókokkal üdvözölt, én meg húztam magam felé a testét és sajnáltam, hogy én még fel vagyok öltözve, ezért nem tudok dörzsölődni. Bekísért a szobába és több nyelves csók után jelezte hová tehetem a ruhám. Mivel itt nem nekem kellett kezdeni a vetkőzést egy picit sem éreztem magam zavarba.

    Megmutatta a fürdőt, én szerettem volna ha velem tusol, ezért kértem csináljuk együtt. Itt nem tudtam eldönteni, hogy benne van vagy vacilál, ezért gyorsan hozzátettem, ez nagyon jól mutatna a beszámolómban, pláne úgy ha még a villogó zuhanyrózsát is bele tudnám tenni a beszimbe. Mi tusoltunk, egymást alaposan lemosva és jól átsimogatva sok dörzsölődéssel. A zuhanyrózsa meg villogott. Mikor végeztünk olyan finom illatos törölközőt kaptam, meg is kérdeztem milyen öblítőt használ. Ezt sajnos azóta elfelejtettem.

    Bekísért a szobába, leült az ágyra én meg ott álltam előtte és nem csak én álltam. Be akart kapni de szóltam ilyet nem játszunk, mert emlékeztem az előző találkozásunkra és ott majdnem összerogytam az intenzív élménytől. Nekem ilyen tökéletes technika mellet feküdnöm kell, nem szeretnék padlót fogni. Ezért ledőltem az ágyba, ami később kiderült nem nyikorgott pedig Wandus olyat teljesített, hogy ezen még most is csodálkozom. Már tudtam mit tud ez a kedves a szájával, ezért bekapás ellőtt becsuktam a szemem mert féltem, hogy megint felakad. Bekapott és abban a pillanatban kinyíltak a szemeim. Mit csinálsz velem már megint édesem? Ezt a részt már sokan próbálták leírni és én is köztük vagyok, de ez reménytelen! Brutálisan jó érzés és sajnos ilyet máshol még nem éreztem. (ezzel senkit nem szeretnék megbántani, de ebben Wandus az Istennő! Mindenkinek meg van a maga specialitása)

    Csak most derül ki, ez egy szűztelenítős sztori. Én még soha nem csináltam popsiba és az én kedvesem megtisztelt azzal, hogy elvégzi a feladatot, tudva azt, hogy ebből beszámoló is lesz.

    Gumit kértem és kaptam egy XXL méretet, amit rögtön cseréni is kellett a normál méretre mert kicsit lötyögött. Értékeltem a gesztust mert így elhiszem legalább nagynak látszik. Kicsit átbeszéltük, milyen pózba történjen a szüzességem elveszejtése. Közben néha bekapott, hogy lankadatlan kedvel fogjak történésekbe. Abban maradtuk ő jön felűről. Kicsit nehezen fértem be, pedig elég volt a normál méretű gumi. Azért Wanda Gold nem adta fel és berakta a berakni valót. Én meg majdnem elröfögtem magam mint egy malac. Itt megértettem miért szeretitek ezt olyan sokan, magamat meg nagyon nem értettem, miért kellet ezzel eddig várnom. Wandus olyan kéjesen nyögdécselt, hogy rögtön megtöltöttem a normál méretű gumit. Gumi le és a Wanda féle szokásos tisztogatás. Megfogja a tövét és kihúzza a végén a maradékot, még egy kis incselkedés, hogy érezd a törődést. Összebújás sok, sok csók és egy kellemes beszélgetés. Az elején csak ő beszélt de később csatlakoztam én is. A fürdőben egy kis felfrissülés és visszatérve a szobába nagy összebújás, csókok és beszélgetés. Mivel két órát tölthettem nála bőven volt időnk, az általam megtervezett következő programhoz. A speciális menüt kértem és meg is kaptam. Hajajj, de még hogy! Először csak a kezével huzigálta és közben finom csókjait osztotta bőséggel, én meg a nagy kebleit gyúrtam kéjes tekintettel. Mikor ismét az ajkai közé kerültem, hiába próbáltam sokáig élvezni ezt a Wanda féle csodát, ismét tele lőttem valamit, ami pociba landolt. Összebújás, csókok, ölelések. Lejáróban volt az időm, és még nagyon nem akartam a fürdőbe menni, de meg akartam előzni a kirakást és kértem Wandát a fürdőbe kísérésre. Erre azt mondta az én drágám "hanyagoljam már ezt az időfóbiámat, nála ez nem számít és szuszogjak nyugodtan, majd megyek amikor jól esik." Persze nem akartam sokáig próbálgatni az én kedves vendéglátóm türelmét, kicsi ráhúzással távoztam. Az ajtóban még egy nagy csókcsata, amit nem én kezdeményeztem!
  • Elszámolás:

    Nagyon barátságos a rózsaszálak mértéke, a kapott élmény ellenében! Az előző látogatásomkor olyan zavaros fejjel távoztam, hogy a megérdemelt toldást el is felejtettem. Most is zavaros volt a fejem, de tudtam most nagyobbat kell toldanom a múltkori miatt, és annyira elégedett voltam a kapott élményekért, kiürítettem a virágtartómat egy kis asztalra. Ha nem éreztem volna gáznak, még a zsebemben lévő, apró magvakat is oda tettem volna, olyan nagy hálát éreztem a kapott élményekért!
    Köszönöm Wanda!!!
  • Összkép:

    Wanda egy istennős kategória élményt biztosít a látogatónak! Mivel még nem oszthatok neki is istennőt, mert erre még csak egy lehetőségem van és a mostani ott marad ahol van! Ezért úgy fogom elhelyezni a sorban, hogy ő legyen a következő Istennőm! Igyekszem Wanda sok beszámolót írni, hogy téged is a méltó helyre tudjalak rakni! Csak fiataloknak ajánlom az állva kényeztetést, mert a kicsit korosabbak nem fognak talpon maradni. Kérdeztem tőle, hogy nem tervezi-e oktatni a szaxi technikáját, mert mi ennek nagyon örülnénk ha ilyen meglepetéssel máshol i találkozhatnánk. Nem árulom el mit válaszolt, mert ezt a kérdést még a riportjában is fel fogom tenni. Csak azért, hogy kérdezzek valami értelmeset. :-)
Happy Massage