Action:
Volt egy esemény amit megakartam ünnepelni,és Angival szerettem volna ezt megtenni,ami össze is jött.Igy tehát készültem a randira,mivel nem kis idöre mentem ,és nem akartam kimozdulni az ágyból Angi mellől,ezért vittem egy kis inni és falatozni valót.A szobában pezsgöt bontottam és koccintva ,az elmult évekre amióta ismerem felelevenítettük a közös emlékeket,és jókat nevettünk néhány hülyeségemen.Közben nem csak verbálisan ,hanem tettel is izgattuk egymást,simogattuk puszilgattuk egymás testét.Angi átölelt ,és megkérdezte nem akarsz tusolni?Vettem a lapot,és éreztem a vágyat benne ,ami bennem is lobogot már rég.Tusolás,és újra Angi karjai közt voltam.Ki hámoztam a ruhából,csak a tanga maradt rajta,felkaptam,és az ágyra vittem.Szét tártam a lábait és élém tárult a nyitott tanga középen egy gyöngysorral,amit körül ölelt a szemérem ajkai,mert a baba puncija elnyelte a gyöngyöket.Lehajolva nyalogatni kezdtem,és a nyelvem benn is megtalálta a gyöngyöket.Ahogy a hátán feküdt térdelve a lábaim közé fogtam és a szájába adtam a farkam,mohón szopni kezdte és istenien csinálja.Miután elég nyálas lett a farkam lejjebb helyezkedtem,és azt a két gyönyörű mellét a kezeim közé fogva közéjük raktam a farkam ,és mozogni kezdtem.Angi a fenekem fogva izgatta az anuszom,néha a szájaba helyeztem az ezredest ,igy pótolva a kenést a cici szexhez.Fenomenális volt,helyet cseréltünk én kerültem alulra,és 69-ben folytattuk.Angi rá ült a számra,és én nyalogattam a mézes bödönt,majd látta meredezö farkam előre hajolva bekapott.Előszőr az egyik ujjamat dugtam be,de egy pillanat mulva már a másik is benne volt és ujjaztam.Éreztem a telt melleit magamon,és a bimbók hegyességét,mintha karistolták volna a böröm,annyira hegyesek voltak.Most én izgattam az anuszt,és a puncit,de érezni akartam az ízét is .A lábai közé feküdtem,és kényeztetni kezdtem.Nagyon nedves volt,és a csiklója előbujt ,amit kezelésbe vettem.Rövidesen megfogta mind a két kezével a fejem,a lábait felhúzva a számra szoritva a punciját dörzsölni kezdte hozzá.Nagyon hangosan ,görcsökbe rándulva élvezett el,még tartott az eufólia és a két lábát összefogva a magasba emelve a lábai közé tettem az ezredest.Igy a puniját is stimuláltam még,mikor óvatosan mozogni kezdtem,de nem tartott sokáig,mert már én is robbanásig voltam,és kilőttem előre beteritve mindent.Egy óriásit élveztem,nem hittem volna hogy valaki ennyire fel tud spanolni.A farkamról csöpögött a nedüm,igy óvatosan ,nehogy a punijára kerüljön leszálltam az ágyról és segítettem takaritani Angikának.Tisztálkodás ,és szomj oltás után ,lefeküdt mellém adabújt hozzám,és dumáltunk minden pitiáner dologról.Jókat nevetgéltünk a poénokon,imádom amikor nevet ,és viccel.Javasolt egy közös fürdést,és a fürdőbe vonultunk.A tus alatt Angi elkezdett lemosdatni,a kezébe tüsfürdőt öntöt és a testemet bekenve maszírozni kezdett.Elért az ezredeshez és a bört huzogatva letisztította,apró csókok és már merev is voltam.Legugolt és már szopott is,finoman érzékien ahogy csak ő tudja.Megfogtam a fejét és már toltam is neki.Ott akart szeretkezni,kiszaladt gumiért,mondta is ezután ha jövök mindig tesz be óvszert.Előre támaszkodott a kabin falnak,a jobb lábát fel rakta és én hátulról kúrtam,átölelve ,a két cicije a kezeim közt.A kezemim lecsusztak a keskeny derekára és toltam tovább neki.A hangok erőteljesebben törtek elő Angiből,és megszólalt finom.Elegem lett a vízböl,kiszálltunk és leültem a wc-re.Angi velem szemben ült belém,átőlelte a nyakam és fel-le mozgott rajtam.Nem a legkényelmesebb ,de élvezetes,és én jeleztem is hogy nem sokára durranok.Angi abba hagyta ,és felállított.Levette rólam a védöruhát,és apró finom mozdulatokkal,simogatásokkal ,puszikkal a farkamra lenyugtatott.Megfogta az álló farkam és a szobába vezetett és lefektetett az ágyra.Javasolt egy pózt,ahogy hanyadt feküdtem a lábaim felhúzva ,és Angi négykézláb betolatva a lábait az enyém alatt kidugva belém ült.Elkezdte rázni keverni a csípőjét,és én moziztam.Amikor egy világbajnok popsi előtted,és a farkadon van nem tudom van esetleg valami más ami jobb lenne nála.Elkaptam a csipőjét és én is rásegitettem vertem fel neki.Oldalt feküdtem,Angi háttal nekem szintén az oldalán,fel emeltem a bal lábát ,ő meg a nyuszijába igazitotta a farkam,amit be is toltam neki.A kézét lent hagyva a csiklóját simogatta.Utánna átfordultunk és kipróbáltuk a másik oldalt is,ügyes alkalmazkodó,és odaadó.A hátára fordítottam,a lábait a térde alá nyúlva hátra toltam és letámaszkodtam az ágyra.Betoltam neki,és finoman dugni kezdtem,alulról felfelé mozogtam.Éreztem teljesen benne vagyok.és fokozatosan nagyobb iramban toltam.A babámnak megjött a hangja,és megszólalt nagyon jól kúrsz,finom vagy.Nekem sem kellett már sok és a gumit megtöltve élveztem el.Megéheztünk és ki használtuk a pihenőt ,és feltöltöttük magunkat energiával.Egy gyönyörű nővel pezsgőzni meztelenül,aki néha puszikat lehel a farkadra,ajánlom mindenkinek.Közös fürdés ,és megkértem táncoljon nekem.Neki készülödött,zenével ,ruhával.Leültem és moziztam.Nagyon jó műsort csinált belevonva engem is,szexin,erotikusan.Már ezért érdemes volt elmenni hozzá,de csinált mást is amitöl megkeményedtem.A műsor végén feltette a jobb lábát a székre,én letérdeltem és nyalni kezdtem a puniját,majd cseréltünk ö vett a szájába.Gumit huztunk,és csak hátulrul kurtam Angit több helyszinen.Az ágy szélére térdelve,a székre,a a fotelre.A legvégén a rudat megfogva toltam neki.Letérdelt és a mellei közé raktam az öreg harcost,a vállait megfogva mozogtam.Ö a szemem közé nézve mondta a nedüdet akarom,és a szopni ,verni kezdte a farkam.Nem jött össze,ézért javasoltam gumit és hagy tegyem tiszteletem a nyuszijában.Megnyálaztam a puniját és missziben szeretkeztünk.Minden pozicióban jó vele,de a hagyományos a legjobb nekem ,mert ahogy hozzád simul,érzed a bőre finomságát,ahogy átölel.Ennek hatására még fickósabb lettem,Angi a lábaiaval átkulcsolta az enyémet és a hátam simogatta.Mind jobban belelendültem,és az apró neszekből,suttogásokból hang kavalkád lett mind kettönk részéröl.Angi a nyakam és a a fülem csókolgatta,majd kitört és kiabálta ne hagy abba béby élvezek.Vissza tartottam a meddig birtam,és kirántottam belőle a farkam letépve a gumit és megkapta kért tölem a nedümet.Szétkentem picit rajta,és ráfeküdve ,zihálva egymás verítékében úszva pihentünk.