• Amy

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Néhány csörgés után felvette, rögtön kedves és közvetlen hangon kezdtünk beszélgetni. Mehettem a kért időben, mindent megtudtam amit akartam egy perc alatt.
  • Megközelítés:

    GPS-el mentem, pont a ház előttig vitt. Nem lehet eltéveszteni, a házzal szemben nincs másik ház, parkolás egyszerű és ingyenes. Tömegközlekedéssel szerintem kicsit macerás lehet, de kocsival ideális helyszín.
  • Helyszín:

    Három emeletes társasház, viszonylag új, szép ház. Az utcáról a kapunyitás felcsöngetés nélkül megoldott, viszont a kapun bejutva a házba bejutáshoz már fel kell csengetni. Vagyis kaptam kódot és azzal be tudtam menni, tehát telón is megoldható. Diszkrét a bejutás, a rendelő szintjén csak 3 ajtót láttam, és mivel kint van a számozás, eleve tudtam hova kell kopogni. Vagyis azt se kellett mert az ajtóban várt. A kecó jó állapotú, rendben tartott. A fürdőben sajnos nincs zuhanyfüggöny, műanyag kilépő de nem volt vizes semmi. A melegvíz beszabályzása kicsit macerás, amikor azt hittem már oké, akkor elkezd hideg lenni és fordítva is. De ettől még gond nélkül lefürödtem, kb ötféle tusfürdő. A rendelőben nagy franciaágy, ami szinte elfoglalja az egész szobát. Jó lenne egy szék is a ruhát lepakolni, de ez azért nem akkora probléma.
  • Lány külseje:

    A képek nagyjából stimmelnek, bár én azért pár évvel idősebbnek gondolnám. Hosszú fekete haj, kis keblek, kellemesen kerek popsi, finom sima bőr, ápolt és jóillatú. Az összképhez hozzátartozik, hogy nagyon kedves, közvetlen, csevegős leányzó, így elsőre is úgy lehet vele beszélgetni mintha ezer éve ismernénk egymást. Ez azért sokat emel az összbenyomáson.
  • Action:

    Ő már megfürödve várt, így mikor én is végeztem, rögtön leheveredtem az ágyra. Ő elém állt, a fürdőruha szerű zsinóros kis semmi bébidoll felső részéből kibújt, majd minden teketória nélkül szemből elkezdett ismerkedni a kopasz főhadnaggyal. Én közben kicsit srégen oldalra tekeredve elkezdtem a maradék alsó rész ruha eltávolításának, erre ő rögtön abból is kiugrott. A natúr franciát elég komoly vehemenciával kezdte kényeztetni, közben szemkontaktus, kéjes nyögdécselés közepette. A haja közben ki volt bontva, ez sokat emelt az összképen. Egész jól csinálta, semmi kezezés. Mivel ezt a műveletet én kölcsönösben szeretem, rögtön át is fordultunk 69-be. Szerencsére van egy párna is az ágyon, így a kölcsönöst kényelmesen, egy párnával a fejem alatt kezdtem meg. Finom, jóillatú a sunci, átlag feletti méretű nagyajkakkal. Aktív ténykedésemre jól reagált, bár nekem az volt az érzésem hogy ez csak a műsor része. Ez engem nem zavart, nagyon erotikus és izgató szerintem ha 69 alatt érzed a rámozgást ami kellő akkusztikával is meg van támogatva. Éreztem ebből elég hamar hogy őt itt ma elélveztetni nem fogom, de mivel olyan kellemes volt az egész hogy egész sokáig csináltuk. Mikor már éreztem hogy ha nem fejezzük így be akkor hamar végem lesz, kértem a gumit. Kérdezte hogy szeretném, mondom mindenhogy. Hátulról közelítettem először. Kellemes, kicsit szűk volt a bejárat, de alaposan nekiestem, amit már hangosabb nyögésekkel és oldalra fordított fejjel, néha visszapillantva rám nagy beleéléssel nyugtázott. Ekkor láttam meg a tetkóit, amit én nem díjazok de nem volt sok és ízléses is a derekán és a hátán. Eztán átfordultunk szembe, és rövid, de beleélős nyelves csókolózás után keményen megdöngettem. Itt már az volt az érzésem hogy ez már nem műsor és ő is élvezi az akciót, átkaroolt, szorított, lihegett, ami mellett néhány trágárabb felszólítás is követett arról, hogy jó erősen szeretgessem meg. :-) Ezek a körítések annyira felhúztak, hogy olyat lőttem hogy majd kijött az agyvelőm, és a lábam is megremegősödött. Kis pihegés, puszilkodás még, majd leszálltam, szilvia és fürdőbe el. Nagy piros pont hogy felajánlott egy száraz új törülközőt!
  • Elszámolás:

    A teljeskörű ügyintézés tekintve nagyon komoly ajándékkal kell számolni, az átlag pesti ügyintézőkhöz jóval kisebb csokorral kell érkezni. De tekintve a magas színvonalú és kifogástalan ügymenetet, nem kell hogy ez ijesztő legyen, legalábbis olyan értelemben hogy kockázatot nem érzek a kudarcra.
  • Összkép:

    Nagyon profi szolgáltató, belead mindent és teljesen átadja magát a vendég igényeinek, mindezt egy nagyon közvetlen, kedves személyiséggel. Nem egy barbi tipusú plázacica, de nagyon odateszi magát. A nagy rózsacsokor ellenére aki biztosra akar menni, annak jó választás, magam részéről ajánlom.
Happy Massage