Csak telefonon egyeztettünk, de úgy többször is. Hol egyikünknek, hol másikunknak volt elfoglaltsága a megelőző időpontokban. Végül is sikerült megszervezni a randit. Ramóna minden esetben kedves, segítőkész volt. Mivel a „Bővebb információ” révén már felkészült voltam, nagyon a részletekbe nem kellett belemennünk.

Autóval kerestem fel a XIII. kerületi címet. Parkoló volt bőven, bár fizetős. Úgy jött ki, hogy egyidőben érkeztünk a házhoz, még az utcán üdvözöltük egymást. Bár most találkoztunk először, - gondolom leríttt rólam, hogy mi az utcán ténfergésem célja, - Ramóna talpraesettségének köszönhetően az ismerkedés első lépései gördülékenyen mentek. Együtt mentünk fel a lakásba és higgyétek el kisebb gondom is nagyobb volt annál, mintsem hogy a ház – ebbe a rovatba általában megjeleníteni szokott – paramétereit megfigyeljem.

Tiszta, a kor izlése szerint egyszerűen berendezett lakásba érkeztem. Látszik, hogy folyamatosan nem lakják. Ennek ellenére minden rendelkezésre állt, ami egy kellemes légyott előfeltétele.

Ahogy már írtam, még a ház elött találkoztunk Ramónával. Így nem tudok arról írni, hogy milyen vadítóan néz ki a fotókon látható feketében vagy magassarkúban. De ez engem nem bántott, semmit sem sajnáltam. Nekem ’élőben’ volt szerencsém megismerni Ramit és újfent bebizonyosodott számomra, hogy egy „jó nő” bármit felvehet, akkor is vonzó lesz. Szóval, a fotókon ő van, csalódás senkit sem érhet.

A MT-ak által az együttlétek után említett „... ezek után beszélgettünk az élet nagy dolgairól ...” rész a mi esetünkben a találka elején történt, hisz amíg lemostuk magunkról az út porát, felfrissültünk, ’ágyat vetettünk’ volt elegendő idő, alkalom, téma, érdeklődés a másikra figyelni. A hangulatomnak, a ráhangolódásnak mindenképpen jót tett ez a verbális ismerkedés. A feszélyezettségem ha nem is illant teljesen tova, azt az illúziót engedtem kialakulni magamban, hogy egy régebbi barátnőmmel futottam össze az utcán és ezek után úgy döntünk, hogy ’megiszunk’ együtt valamit a lakásán. Még állva csókolózni kezdtünk. Közben felteszi az egyik lábát az ágyra, engedi, igényli, hogy símogassam. Jólesik az önzetlen odaadás, kezdeményezés. Még most is szívesen gondolok vissza ezekre a pillanatokra. Az ágyon tovább folytattuk a szerelmeskedős játékot, melyekben ekkor a főszerepet a szánk, ujjaink, orrunk játszotta. A becézgetések, a hozzásimulás testének minden (bármely) porcikájához igazi élmény volt. Magától értetődő volt ezek után, hogy orálisan is kényeztetjük egymást. No nem azért, mert a körülmények adta protokoll ezt előírja, inkább hogy a másiknak örömöt lássunk az arcán. Először Ramóna kéz-, (inkább) nyelv-, szemjátéka hozott olyan izgalmi állapotba, melyet ha fokozunk tovább, menthetetlenül végem lett volna. Mivel sem ő sem én nem akartuk szájba végezni, javasoltam a feladataink felcserélését. Örömömre, ez nem volt ellenére. Kéjes hangja dícsérte tevékenységem. A végső siker érdekében – Ramóna útmutatásait követve – ujjaimat is bevetve élveztem a történéseket. A végén ügyes voltam és elégedett ... Nem sokkal ezután, ismét én kerültem a párnára. Rami nyelvjátéka ezúttal is felkorbácsolta vágyam és már nagyon akartam szeretkezni. Gumit húztunk és Rami rám ereszkedett. Itt jött el a második pont, amikor sürgősen el kellett terelnem a gondolataimat és ismét monoton számolásba kezdeni. Ekkor is megmutatkozott Ramóna nagysága, nem siettetett vagy kihasználandó helyzetem ’kivégzett volna’. Türelmes volt és odafigyelő. Szerelmeskedtünk, majd misszibe fordultunk. A végtelenségig nyújtottam volna az ekkor eltöltött időt de nem akartam visszaélni vendéglátóm kedvességével, rám szánt idejével, így - és az igazat megvallva már nem is tudtam tűrtőztetni magam, úgyhogy – szabadjára engedtem az eddig visszafogott történéseket. Sajnos, másodjára már nem tudtam kielégítő partner lenni Ramóna számára. Miután visszaérkeztem a földre vettem észre, hogy az ágy végében a szekrény ajtaja tükrös. Csak az utójátéknál használtam ki ezt a lehetőséget. De, minek is tettem volna másképp, ha ott volt egy igazi, hús-vér bombanő. Ezek után az események felgyorsultak, mert az elején már ’elbeszélgettük’ az időt. A nagy sietségben az autó kulcsát is majdnem ott felejtettem.

Mivel a bővebb infóból mindent megtudtam, ami számomra releváns volt, ebben a témában sem telefonon sem személyesen nem érdeklődtem. Ahogy már korábban is írtam, az az érzésem volt már az elején, hogy a rég nem látott barátnőmet látogatom meg. Így természetes volt, hogy az együtt elfogyasztott italhoz én is hozzájárulok, bár ő ezt – éreztem – nem igényli. Szóval, minden természetesen zajlott.

Sokan ’csöpögősnek’ ítélhetitek írásom. Talán, igazatok is van. Ha hiszitek, ha nem, próbáltam megtartani az egyensúlyt – az élményt inkább leíró - ’költői’ túlzások és a racionális tényfelsorolás között. Úgy érzem, hogy ennyi minimálisan szükséges volt, hogy megadjam a tiszteletet Ramóna felé és közben a nosztalgikus érzéseim is megkapják, ami jár nekik