• NOÉMIII

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Mostanában inkább a masszázs részen szoktam tevékenykedni, és Nono már régebb óta meg volt csillagozva. Az egyezkedés telefonon történt. Már a hangja is bevonzza, behálozza az ember fiát, kedves, csilingelős.
    Mivel előző nap történt, ráadásul rendelési időn kívüli időpontra, új vendégként, ezért megegyeztünk a másnap reggeli SMS megerősítésben. A címet (ennek ellenére?) megkaptam már itt. Csak annyi volt hátra, hogy epekedve várjam a találkozást, és el ne aludjak :)
  • Megközelítés:

    Angyalföld Árpád híd melletti része. Parkolás napközben teljesen OK, tömegközlekedés minden időpontban. Szinte központ. Persze a környékbeli túrásokat érdemes figyelembe venni.
  • Helyszín:

    Régebbi ház, nagyon menő lakás. Rend, tisztaság, a fürdőt a sajátomnak is elfogadnám, a kezelő is rendben volt.
  • Lány külseje:

    Nos, mivel mindketten késtünk a koraira megbeszélt időponthoz képest, ezért már előtte SMSben és telefonon is egyeztettük a várható érkezést. Én értem oda hamarabb, ezért már messziről láthattam, ahogy megérkezik, utcai felszerelésben. Teljesen "baba volt a kislány", bármikor vállalható utcán és szórakozóhelyen is, a számomra látható arcos képek következtében felismerni sem volt bonyolult. Utána a tetthelyen már fehérneműben sem volt semmi kifogásom ellene, valami barackszínű csipkejátékos volt, ha jól rémlik. Amúgy majdnem szalmaszőke haj, bájos - majdnem - tiniarc. Finom kemény cici, világbajnok popsi, menő - nekem tetszős - tetkók.
    Elégge egybe van rakva. Mint megjegyezte, sminkben is meg szokott néha jelenni, személyes észrevételem szerint nincs szüksége rá.
  • Erotikus masszázs:

    0. Mivel a randi már az utcán kezdődött, ezért felfelé menet elkezdődött az egymás iránti érdeklődés. Kis smalltalk közben felértünk, majd a helyszín elrendezése, leegyeztettük, hogy a másfél órás időtartamhoz inkább a tatami dukál, mintsem a masszázságy. Ennek később még volt jelentősége :) Elmentem zuhanyozni, stb.
    Mire visszatértem, már a fentebb említett barackszínű szereléket viselte.
    (Folytatás lentebb...)

    2. Egy kis higiéniai kitérő és egy pohár víz szervírozása után megkért, hogy feküdjek hasra, hogy a masszázsra is sor kerülhessen. Hasra is vágtam magam, és bőséges testápolókrémes kezelésnek lettem alávetve. Rákérdezett, hogy mehet-e a talp és vádlimasszázs, természetesen igennel válaszoltam. A vádli kezelése közben jött rá, hogy a tatami nem a legmegfelelőbb helyszín ezen tevékenységre, és kacagva közölte, hogy igencsak zavarban van, hogy nem tudja masszirozni körbejárva a vádlimat, hiszen.. ez egy tatami.
    Ahogy egyre feljebb jutott a masszázzsal, azért sikerült neki visszanyernie az irányítást, és elég komoly (az elején leegyeztetett erősebb) masszázsban részesített. Alaposan megdolgozta a combomat, derekamat, fenekemet, hátamat, gerincemet, vállamat, csuklyásizmokat, stb, a nap további részében erősen úgy éreztem, hogy átment rajtam egy úthenger. Ez - figyelembe véve az alig feleakkora súlyt, mint amit én hordok a talpaimon - kissé meglepő volt, de mindenképpen elégedettséggel töltött el.
    A masszázs közben egész addig folyamatosan beszélgettünkk is, amíg a vége felé a fejem fölé nem térdelt, és egy igazi hátgyúrást be nem mutatott.
    Bár a masszázs rész alatt nem volt semmi erotikus, de ez a végső része - combjai a tarkóm felett olyan intim érzés volt, hogy egyáltalán nem maradt bennem semmi hiányérzet, sőt, azt gondolom, hogy ettől az egész együttlét különlegesen bensőségessé vált számomra.
  • Levezetés:

    1. Tekintetbe véve, hogy "rengeteg" idő állt rendelkezésünkre, a tatamin kezdtünk.
    Egymással szemben térdelve kezdtünk ölelkezni, és nagyon hamar bemelegedett. Szinte azonnal elkezdte csókolni, nyalogatni a nyakam, fülem, mintha csak a napok/hetek óta kiéhezett barátnőm lenne. Járt a keze mindenfelé, természetesen én is hasonlóan követtem le, csók a nyakba, tenyerem a hátán, fenekén, combján. Kisvártatva a csókok a szám irányába is elindultak, amolyan - jó nyálas, nedves - szájrapuszik* - nyelv nélkül - formájában. Finoman felhívta a figyelmemet, hogy csók nincs, csak puszik* :) (No, gondoltam magamban, ezekkel a puszikkal* bármikor bárhol hajlandó vagyok megalkudni.) Mindazonáltal nem én lettem volna, ha nem kérdezek rá, hogy és a puszikat hová szabad osztani :) Engedélyt kaptam szinte mindenre :)
    Nos, viszonylag hamar beindultunk mindketten, köszönhetően annak is, hogy hátranyúlt kikapcsolni a cicifixet, és hol az ő mellbimbói, hol az enyémek kerültek kényeztetésre. Meg kell vallanom, hogy az ölelkezés, simogatások, puszik* intenzitásától alaposan meglepődtem - igen kellemesen persze. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen bensőséges, érzéki letámadásban lesz részem, szerencsére úgy éreztem, aktív partnerként tudok ebben részt venni.
    Egy idő után igénybe vettem az előzőekben tett igéretet, lekerült a barackszínű csipkebugyi, és a hátára fordítottam, hogy minden lehetséges pontot megkeressek a testén a számmal. Eltartott egy darabig, amíg eljutottam a puncihoz, és lassan belemerültem a finomságok völgyébe. Ami ez után következett, azt elég nehéz megfogalmazni, hol halkabb sóhajok, hol hangosabb sikolyok, időről időre még hangosabb sikítások hagyták el a száját. Igazából bármeddig tudtam volna folytatni eme tevékenységet, bár néha átfutott az agyamon, hogy el fog zsibbadni a szám, de egyszerűen elvarázsolt, hogy folyamatosan, szünet nélkül az élvezet hangjai vesznek körbe. Szerencsére megkönyörült rajtam, és javasolta a helycserét.
    Ez a rész gyakorlatilag pár szájrapuszit* követően a mellkasom, hasam, golyók, majd a rúd kézzel és szájjal való igen magas intenzitású kezelésébe ment át. Hát, gyengébb idegzetű harcostársaknak nem ajánlom semmiképpen sem a kisasszonyt, mert amit itt kaptam, az lehengerlő volt. Bőnyálas, cuppogós, nyögdécselős, kézzel-szájjal a megfelelő arányban történő franciás kielégítésben volt részem. (Talán csak a korai időpontnak köszönhetem, hogy nem volt kétperces kivégzés, ilyenkor még tompábbak az érzékeim :) ) A végén épp csak tudtam szólni, hogy következik, amiért megküzdött, kicsit ráerősített a hanghatásokra és a szívóerőre, és már jött is az élvezet. Egy része a szájába, egy része kifolyt, nem tudom, mennyi került eltüntetésre, vagy került-e, igazából nem is foglalkoztam vele, és nem is érdekelt. Ez egy tökéletes kielégülés volt számomra. Nem is engedett ki azonnal a szájából, próbált még extra élvezetet csempészni a pillanatokba, de mivel ilyenkor túlérzékeny vagyok, ezért egy idő után skippelésre kértem, mert túlzottan átlépte az ingerküszöbömet.
    (folyt. köv. fentebb)

    3. Megkérdezte, hogy van-e még erő, hogy megforduljak, és hát ha már lúd, legyen kövér, megfordultam. Itt is a puszik* irányból indult el a kényeztetés, nem azonnal vetette magát a rúdra, ezzel megalapozta az izgalmi fok gyors növekedését. Elindult lefelé, úgy fordulva, hogy elérhessem a kezemmel a kelyhét, és alaposan ki is használtam az adódó lehetőséget. Viccesen valamikor megjegyeztem, hogy egy feladata van, legyen a kéjléc a szájában, amikor elélvez. Innentől tartotta is magát ehhez :)
    Egy idő után 69-be fordultunk, és innentől folyamatosan élvezett, a fentebb már említett erősen izgató hanghatásokkal, de itt már komoly sikolyok is elhagyták a száját, természetesen nem engedett ki közben ajkai közül. De minden jónak vége kell szakadjon, egyszer csak azt mondta, h nem bír többet, amit kicsit szomorúan vettem tudomásul:) Innentől rám koncentráltunk csak, néha besegítve a kezemmel, mert éreztem már, hogy fáradok, és máshogy nem lesz vége. Kis koordinációs egyeztetések után már nem vertem orrba sem :) A vége felé már alig bírtam görcs nélkül a combjaimban, így javasoltam, h felállok, ez is történt, folyamatos makk, golyó, rúd izgatás és kézimunka kiséretében, és végül egy óriásit élveztem, a szájába, a tatamira, ahová csak jutott, talán a cicikre is. Felállva kaptam még egy puszit* is tőle, így megízlelhettem a saját nedveimet is, ami egyáltalán nem volt ellenemre.

    Kis pihenés után járt még nekem egy alapos hátmosás is, legközelebb egy közös zuhanyt is szívesen beiktatnék :)
    Zuhany után segítettem felállítani a masszázságyat, majd kicsit szomorúan búcsút és puszit* vettünk egymástól.

    * Fontos hozzáfűznivaló: ezeket puszinak nevezni pongyolaság véleményem szerintem. Egy izgalmasabb párkapcsolatban szokás ilyen puszikkal kedveskedni egymásnak, az optimális levegőhöz jutás érdekében. Bőségesen nedves, teli ajkas csókokra kell gondolni, akár a számra, akár a testem bármely egyéb pontjára jutottak.
  • Elszámolás:

    Mivel telefonos bőségesen tájékoztatott, ezért borítékban még a randi elején a szekrényre tettem, ez a végéig ott maradt, nem is került szóba. Teljes mértékben korrekt a mértéke, azt gondolom, hogy ezt a bensőséges, érzéki, intim hozzáállást honorálni abszolút rendben van.
  • Összkép:

    Csak azért vagyok gondban, hogy az istennő titulust most, az első randi után osszam, vagy várjak vele a következő randiig, ahol várhatóan már sokkal jobban ismerve egymás testét tudunk élvezeteket juttatni egymásnak:) Előzetesen a - néhány friss - beszámolóra illetve a fotóira alapozva a megérzésemet, azt gondoltam, hogy erőst a zsánerem a kisasszony, ebben egyáltalán nem csalódtam. Az, ahogyan belevetette magát a randiba, nagyon kellemes meglepetésként ért, elképzelni sem tudtam volna előzetesen. Megteremtette a teljes bensőséges intimitást kettőnk között, a kémia abszolút rendben volt, az orgazmusok számán sem nagyon lehetséges növelni szerintem, de legalábbis nem szükséges. Totálisan kielégülve távoztam, mind testileg, mind lelkileg. Csak azt tudom mondani, h totally recommended. Köszi Nono!
Happy Massage