• DANA

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Amint megláttam, hívtam, valahogy éreztem, hogy csak ő és senki más. A hangjával levett a lábamról, imádom. Nem beszéltünk az atombomba feltalálásáról, a legegyszerűbb dolgokat egyeztettük és mentem, röpültem. Annyi még, hogy Dana elmondta, hogy NF csak a megfelelő higiénia esetén.
  • Megközelítés:

    Teljesen rendben, egyik vezérünkről (akinek a híres kürtjét sokan megfújták) elnevezett tér közelében, mind tömeggel, mind verdával jól megközelíthető helyen rendel Dana. Egy irodaház előtt tudtam parkolni, biztonsági szolgálat kamerái között, remek helyen.
  • Helyszín:

    Kultúrált bejárat, felnavigált Dana, egy liftben enyelgő párral haladtam a kéjlak irányába, így már érzelmileg is ráhangolódhattam a kalandra. Pár fordulás után a baszobában találtam magam, minden ízlésesen berendezett és tiszta. Szobainas, kanapé, tatami, hangulatvilágítás, jó a zene (Dana szolgáltatta), fürdő szintén hiper tiszta, ezer tusfürdő, erős víznyomás. Bocsánat, hogy kiemelem az elfogadható vagy erős víznyomás jelentőségét, de szerintem a higiéniai dolgok ezen is múlhatnak. Folytatva, kétféle szájvíz, minden rendben.
  • Lány külseje:

    Persze mindez semmit nem érne, ha nem lenne Dana: amikor ajtót nyitott és megpillantottam a kis filigrán, nagyon szerethető kis jelenségét, akkor éreztem, hogy jó helyre jöttem, aztán galád módon elindult előttem és onnan már csak a csípejét, a kerek popsikáját és a gyönyörű bőrét néztem, illatoztam, követtem, minden idegszálammal, minden érzékszervemmel. Dana külsejéhez hozzá tartozik a hangja. Az a hangszín, ami az én fülemnek a legkedvesebb. Órák hosszát hallgatnám a hangját, teljesen mindegy, hogy mit is mond vagy mit is suttog:) Érdemes még szót ejteni gyönyörű ajakiról és nagyon formás kebleiről, amelyeknek a bimbóudvara is kihívóan szép. Nem lehet leírni...
  • Erotikus masszázs:

    Mivel a masszázs rész az első felvezetés után történt, egy jó adag boldogság hormonnal együtt egyszerűbb volt azt hallani, hogy "feküdj nyugodtan hasra a tatamin", mert egy kicsit tényleg nyugodtabb voltam. Ez a nyugalom persze nem tartott sokáig, mert ha munkát adok a velem egykorúnak, az mégjobban követeli a munkát, főleg, ha Dana a munkáltatója (:) ) , ezért hasra fekve is mocorgott az ezredes. Folyamatosan valamelyik tükörben követtem a szememmel Dana igéző jelenségét, miközben ő átgyúrt, átsimizett a finom kis kezeivel. Közben lehet vele beszélgetni bármiről, ahogy említettem nekem mindegy lenne, hogy mit mond, mert olyan hangon adja elő, ami nagyon közel áll hozzám, vagy pontosítsunk szeretném, ha mindig közel lenne hozzám...Hátra fordulási engedélyt megkaptam és szemből egy-egy csúszkával tette emlékezetesebbé a hasmasszt Dana, majd észrevétlenül átcsúsztunk a levezetés időszakába...
  • Levezetés:

    Fel,- és levezetésben lehetett részem. Átmentem a higiéniai vizsgálaton és mind a kis kezecskéjével, mind az ajakival szakértő kényeztetésben részesítette Dana a velem egykorút. Pont olyan erősséggel és intenzitással mívelte, ahogy azt a hadrendbe állított ezredes úr szereti, hol tövig, hol a makkot, hol a környezetét. Annyi, hogy Dana kelyhecskéjét nyelvvel és makkal érinteni tabu, de a kézimunka nincs ellenére. Az is fontos, hogy megkért mindkét alkalommal, hogy jelezzem, ha a vulkánkitörés előtt állok, mert nincs NFVSZ. Természetesen elhaló hangon, de mindig időben tájékoztattam Danát egy kitörési előrejelzéssel. Van olyan, ami csak kettőnkre tartozik, azt nagyon köszönöm Neked Dana! Minden kitörés után törölgetés, és fürcsi. Félidőben még közös fürcsi is volt, amit szintén köszönök. Közös fürcsi után is kifogástalanul fertőtlenítette a kádat Dana, tehát a higiénia itt valóban elsőszámú szempont és ez nagy pozitívum. Összességében a szemtelenül fiatal kora ellenére Dana egy nagyon szakszerű fel,- és levezetésben részesített, élveztem a felejthetetlen jelenségével együtt.
  • Elszámolás:

    Korrekt, az előre megállapodott számú virágszálat - bár nem kérte - a légyott előtt a technikai fürdés rész környékén előzékenyen az asztalra csíptettem, hiszen először jártam itt, de nem utoljára...
  • Összkép:

    Egy szemtelenül fiatal gyönyörűséggel tölthettem el másfél órát, most is a fülemben a hangja, annyira belém égett a jelensége, hogy nem tudom kitörölni. Ez nem úgy működik, hogy nyomok egy delete gombot, itt minden beleégett az alaplapba. Ezek után senki nem hívhatja Danát, csak én:)
Happy Massage