Helyszín:
Néhány éve épült társasház lépcsőn is megerőltetés nélkül megközelíthető emelete. Szépen berendezett lakás, a fürdőben bőséges tusfürdő választék, jól működő, könnyen beállítható csaptelep (elég ritkaság, na. :D), a szobában hatalmas franciaágy, szobainas a ruháknak, tükrök a falon. Az előszobában cipősszekrény, mellette kis alacsony ülőalkalmatosság, jobb azon levenni a cipőt. Én a kényelmes magassága miatt először a cipősszekrényre ültem (nekem otthon olyan van az előszobában, hogy elbír), de Cintia jelezte, hogy inkább mellette a puffra, nehogy összedőljön a polcos cucc.
Action:
Érkezésemkor kedvesen bemutatkozott, megkérdezte, maradok e, én is megkérdeztem, maradhatok e, aztán megegyeztünk, hogy igen. :) Ajándékként egy kis csoki átadása, majd a cipő levétele után a szobába kisért, majd vetkőzés után ki a fürdőbe, ahol megmutatta, mit, hol találok. Fürdésből visszatérve kiszaladt egy percre, majd rákérdezett, hogy kérek e inni, illetve állítson e a légkondin, nagyon figyelmes volt.
Az ágy szélén az ölembe ültettem, és lágy csókolózásba kezdtünk, miközben kihámoztam a kis ruhácskából. Hosszú simogatások, és csókcsata után ledőltünk, nekiállt finoman incselkedni, harapdálni, majd megkértem, hogy forduljon hasra, és is had játszadozzak kicsit. Finoman végig simogattam, puszilgattam, közben jelezte, érzékenyebb részét nem szereti, ennek nem örültem, de nem volt okom elkeseredni sem, volt így is elég finom falat számomra. Kis nyalakodás hátulról, közben félfordulat, a jobb hozzáférés érdekében, majd újabb bújás, csókok, és Cintia nyelvtudásának bemutatása következett. A franciája kiváló, lágy és kellemes, nem feledkezik meg a környékről sem, közben jól irányítható, változatosan incselkedik a nyelvével. Közben 69-be fordultunk, hogy fokozzuk az élvezeteket, majd a kölcsönös nyalakodás után megkívántuk a szorosabb együttlétet, így gumi fel, és beleült. Kellemes, szűk leányka, lassú, majd egyre gyorsuló vágta következett, aztán egy kis pihegés a részéről, én azért szerencsére még vissza tudtam fogni magam, hogy maradjon erő más pozícióra is. Kérésemre kutyusban folytattuk, fantasztikus popsija van, nem is huzakodtam vele sokáig, a látvány és a szorítás megtette a magáét, elért a beteljesedés. Hagyott lenyugodni, aztán kis tisztálkodás következett. Mellém bújt, cirógatott, és kezdeményezte a második menetet, de jeleztem, hogy 1 órás távon csak 1 lövést vállalok, ezért inkább felajánlott egy masszázst. hasra fordultam, kérésemre csak a hátammal foglalkozott, ami elég szakszerűnek tűnt, és nagyon kellemes volt. Utána cseréltünk, egy amatőr, de lelkes masszázzsal kényeztettem még, majd időnk leteltével kikísért a fürdőbe. Öltözés után még elszámolás, és búcsú következett.