• Cintia

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    telefonon egyeztettünk pár nappal előre, majd vtr-en fixáltuk a konkrét időpontot.Ezután még egy telefonos beszélgetés és a részletek megbeszélése következett. Meglepődtem a hangján, vékonyabb hangot képzeltem el látatlanban. Egyébként kellemes volt és nagyon kedves.
  • Megközelítés:

    mikor megkaptam a címet, megörültem, hogy már jártam a házban, de ez egy másik ház volt a közelben. Könnyű megtalálni, de az utca egyirányú, erre figyelni kell. Hétvégén tudtam válogatni a parkolóhelyek közt, hétköznap lehetnek gondok. BKV abszolút ideális, sőt a Volán is helybe hozza a vendégsereget.
  • Helyszín:

    megmondom őszintén, hogy nagyon nem tudtam körülnézni, mert csak vele foglalkoztam, miután megláttam. Említette, hogy van más is, aki épp nem tartózkodott ott. Kényelmes előszoba, kényelmes hálószoba, a lepedő a szemem előtt került fel. A fürdő tiszta, rendes, kényelmes, kád zuhanyfüggönnyel, tiszta kilépő, minden kellék mellékelve.
  • Lány külseje:

    Azt kapjuk, amit a fotókon látunk kiegészítve pár jópofa tetoválással. Kifejezetten helyes arca van, nekem nagyon tetszett. A cicik pont olyanok, mint a fotóin, a bimbók elállnak és izgalmi állapotban bekeményednek. Nyamm-nyamm! Ami nem látszik teljesen a fotókon, mert árnyékban van: gyönyörű puncija van, duzzadt nagyajkak ölelnek körbe mindent, csak egy finom vonal sejteti a bejáratot. A popsiját imádtam, szép kerek, feszes, a napozástól fehérebb, mint a környező részek. Nagyon szép bőre van, jó volt bárhol megérinteni.
  • Action:

    nyílt az ajtó, ahogy jöttem, beléptem. Benéztem az ajtó mögé és láttam, hogy egy szép arcú lány áll mögötte, hálós fekete body szerű ruhában. Becsukta az ajtót, majd megkérdezett, hogy tetszik-e és van-e kedvem maradni. Jó vicc! :-) Miután vigyorogva mondtam, hogy alig várom, hogy...., odajött és kezét nyújtva bemutatkozott, én szintén, mire egyből szájon csókolt. Pár percig simogattuk egymást és közben lágy csókok csattantak. Ügyes kezdés. Cipő le, majd irány befelé. Bent adott egy törölközőt és elmondta merre találom a fürdőt. Elkezdtem kigombolni a gatyámat, de rájöttem, hogy jobb, ha ő csinálja, ezért kértem a segítségét. Mosolyogva pattant fel és húzta le a pólómat, ahogy levette végig puszilgatott válltól a hasamig. Ezután lehúzta a nadrágomat alsóval együtt, közben leguggolt úgy, hogy az arcát végigsimította az éledező farkamon, majd adott rá egy nagyon finom puszit. Ezután felállt és a fülembe súgta, hogy siessek. Kipörögtek a lábaim, mint a rajzfilmekben, úgy mentem a fürdőbe. Kérése ellenére szépen komótosan, de alaposan mostam le magam, szájvíz, majd újra jelentkeztem nála. Míg törölgettem magam, kiment elrendezni a fürdőt és szólt, hogy üljek csak le, amíg visszajön.

    Mikor újra megjelent, felhúzta a lepedőt, majd bepucsítva feltérdelt, hogy megigazítsa a fal melletti részeket is. Ekkor már muszáj volt akcióba lépnem és simogatni kezdtem a kerek popóját és a ruhája puncit takaró részét. Alul patentos ruci. Hmmm! Mosolyogva állt fel és megkerült. Folyadékkal kínált, de mondtam, hogy később. Finom csókokkal kezdtünk, majd egyre több lett a nyelves rész. Közben a hátát és a hátsóját dörzsöltem. Ő közben a kezeivel lenyúlva cirógatta az egyre merevebbé váló farkam, ami ettől még inkább kezdett bedurranni. Nagyon érezte, mit szeretek, ujjhegyekkel, vagy a körmeivel kezdte simogatni a zsákot smárolás közben. A fellegekben jártam, a szájában akartam lenni. Végigcsókolva a testemet kezdett lefelé guggolni és megállt a dákóm magasságában. Először a környéket puszilgatta végig. Has, szeméremdomb, combok, zacsi, rudi. A makkról ízmintát vett, majd elkezdte puszilgatni, mielőtt bekpta volna és kézzel finoman kísérte a szája mozgását. Egész tekintélyes részt vett be, nagyon jól esett. Néha megszakította a folyamatot kis zacsinyalással. Aztán vissza újból szopni, egészen addig, amíg el nem fáradt a guggolásban. Ekkor megkért, hogy feküdjek fel az ágyra. Úgy is tettem, párnát raktam a fejem alá és élveztem, ahogy teljesen lehajolva kezd megint incselkedni és csak a zacskót és a mögötte lévő részeket simogatja a finom nyelvével. Újból végigpuszilta a környéket, majd folytatta a nyalókázást. 2 kézzel megfogva húzogatta a brét, hüvelykujjaival a zacsit simogatta. Kezdtem egyre jobban élvezni és hangokat is adtam már. Erre picit begyorsított és rá is szorított, ami kicsit sok volt, ezért kértem, hogy finomítson. Elnézést kért és folytatta finomabban, közben megegyeztünk, hogy boldog lennék, ha lenyelné, amire lazán rávágta, hogy ok. Folytatta tovább kéz nélkül a kígyóbűvölést, egy idő után jött is a viszkető érzés és egyre nagyobb hangerővel kísérve több óriásit robbantam a szájába. A megbeszéltek szerint tűnt el a sűrített tej, majd kicsit még szopogatta, amitől szinte rángatóztam olyan érzékeny lett a makkom. Záró akkordként végignyalta a bré tetejét kalaptól a hasamig. Sóhajtozva élveztem ezt a mozzanatot is.

    Újabb kérdés, hogy kérek-e folyadékot, de nem voltam fáradt és inkább vele szerettem volna foglalkozni. Mellé feküdtem és csókoltuk, simogattuk egymást. Lejjebb kalandoztam és végighúztam ujjaimat a combján, a farpofáin és a nagyajkakon, csak néha simítottam végig a csiklóját. Nagy sóhajok közben rebegte, hogy csináljam még. A popsija tiszta libabőr volt, ez nagyon felizgatott. Ő a farkamat simogatta, ami azonnal életre kelt. Hamarosan ráfeküdtem és lesmároltam, majd elkezdtem nyalni a mellbimbóit. Azonnal reagáltak és kezdtek keményedni. Heves sóhajokkal jelezte, hogy nem esik neki rosszul. Ettől éreztem, hogy újból kezdek komolyan merevedni és nekinyomtam a botomat a combjának. Erre felhúzta a lábait és a punciját dörzsölte hozzá, miközben a cicikkel játszottam. A fülembe suttogta, hogy nagyon kíván. Ennél jobb dopping nem is kellett. Azonnal lecsúsztam a puncihoz és nagyon finom nyalásba kezdtem. Egyből rárakta a kezét a fejemre és túrta a hajamat, vagy simogatta a nyakamat. Belenyaltam a hüvelybe és az ízén érződött, hogy folyik ott már minden jó. Szopogattam a csiklóját finoman, mozgott rá ellentétesen. Végig néztem a reakcióit, néha felnézett a szemembe. Jó negyedóra kéjes sóhajtozás után elkapta az egyik kezemet és jól megszorította. A teste megfeszült és elnyújtott nyögések közepette elsuhant. Kicsit még nyaltam, amíg kevésbé lett érzékeny, majd egy pillantást vetettem a puncira. Teljesen meg voltak duzzadva a lila kisajkak, a nagyok nem is látszottak. Annyira tetszett, amit látok-hallok, hogy álló fasszal másztam rá, miközben pihegett. Smároltunk, közben lenyúlt és a pélót dörzsölte a csiklójához. Újból a fülembe súgta, hogy nagyon kíván. Ekkor felültem és csúszkáltunk egymáson, majd megegyeztünk a lovaglós kezdésben.

    Gumit húzott, majd síkosítás nélkül finoman beleült. Nagyon jó volt átcsúszni a bejáraton. Pár bemelegítő le-fel ülés után teljesen rám hajolt és úgy diktálta tovább az ütemet. A tempó nem volt gyors, de határozott és úgy lovagolt, hogy magának a legjobb érzést okozza. Dörzsölte a csiklóját a testemhez, a sóhajai egyre hangosabbá váltak. Amikor elért a határra, oda sóhajtotta, hogy most és a fenekénél húzva segítettem a mozdulataiban. Rám borult és óriásit élvezett. Libabőrös lett a popsija és gyöngyözött a háta. Lelassultunk és inkább a smárolásra koncentráltunk. A menet nem ért véget és újból meglovagolt. Folyamatosan dicsértük egymást ölelkezés közben. A fejénél fogva tartottam és toltam alulról, újból erősödtek a sóhajok és megint elment. Újabb pihenő közben csak rajtam ült, a pozíciót nem váltottuk még fel. Utána felguggolt és a farkamon galoppozva diktált komoly tempót. Eleinte a ciciket markolásztam, meg az arcát simogattam, aztán bebújtam a támaszkodó kezei közé és alulról markoltam a popóját. Miután megint jöttek a jelei, hogy meg akar érkezni és talán kicsit el is fáradt, visszament térdre és újból adtam alá alulról. Közben az ujjammal simogattam a popsilyuk környékét. Ő változatlanul úgy lovagolt, hogy dörzsölje a csiklóját és újból elélvezett. Újabb libabőrös popót kaptam és nedves volt a bőre. Annyira bejött, hogy az egyre nedvesebb és kitáguló punci ellenére kő kemény falloszt cuppantottam ki belőle, mikor átfordultunk misszibe.

    Párat belenyaltam a punciba, majd behatoltam szemből és a kezdő lökések alatt folyamatosan ráhajoltam. Próbáltam úgy nyomakodni, hogy a lovaglóhoz hasonlóan dörzsöljem hozzá a szeméremrészt. Kapaszkodott belém és húzott magához. Átkarolt és újból erősödtek a sóhajai, a fejét enyhén emelni kezdte, mire betettem alá az egyik kezem és magamhoz húzva toltam mélyeket, lassan, de határozott tempóban. Próbáltam dörzsölni a megfelelő részeket és a számba lihegve élvezett el újból. Benne maradva mozgás nélkül pihente ki magát, majd folytattuk. Tovább szemből egyre gyorsulva, de láttam rajta, hogy eljuthatott a határra, mert már nem volt akkora a hév, mint az előbb. Szex közben szerettem volna elélvezni, ezért toltam tovább, majd a lábait a vállamra tettem és úgy jártam ki-be. Jó mélyre hatoltam, a ciciket nyomva támaszkodtam és néha megugrott, de megnyugtatott, hogy nem azért, mert fáj neki. Így folytattam, majd kis idő múlva még jobban felé hajtottam a lábait, megnyaltam a punciját, jól be is nyálaztam és összenyomva a felrakott lábait tettem be. Finoman járattam benne, hogy rá tudjon hangolódni az újabb körre. Úgy láttam nem kapott újabb lendületet, ezért kifordultunk oldalra és a 2 lábát felhúzva, popsit széthúzva, puncit kinyomva tettem be újból a szondát. A keménységem megvolt, löktem is párat és láttam rajta, hogy egyre jobban élvezi a pozíciót. Kezdtem egyre gyorsítani, neki is jött meg egyre inkább a kedve és a hangja, de nekem kezdett nagyon jó lenni és ahogy gyorsult az ütem éreztem, hogy jön a vég. Utolsó pillanatig kitartva felpattantam és kis rásegítéssel hangosan élveztem az arcára. Az első 2 adag a szája szélére és a szájába került, a 3. löket az orrnyergére ugrott. Mosolyogva kért, hogy hozzak neki törlőt. Még törölgetés közben is mosolygott, szerencsére a szemét és a haját nem kaptam el.

    Tisztálkodás után mellém bújt és beszélgetéssel vezettünk le. Volt még vagy negyed óra, gondoltam eldumáljuk, de megkérdezett, hogy szeretem-e a masszázst, mert megmasszírozna szívesen. Közepesen erősen nyomó mozdulatokkal dolgozott, nekem nagyon jól esett. Mikor végzett megkértem, hogy a hátravetett répát simogassa meg. Kedélyesen látott neki, nekem meg baromi jól esett az újabb finom izgatás. Finom combra csapásokkal jelezte, hogy végzett, de aztán behajolt a lábaim közé és nyelvével kezdte izgatni a kolbászt. Hangosan sóhajtoztam, mire megjegyezte, hogy tetszik neki, hogy ennyire érzékeny vagyok. Valami farokmasszázst említett, meg, hogy azt ki kell próbálni legközelebb. Alig várom a repetázást. Levezető zuhany és örömittas búcsú.
  • Elszámolás:

    nekem teljesen megfelel a programja, extrák nem voltak. Minden az alapban volt, melynek értéke teljesen átlagos egy messze átlag feletti külsejű és kedvességű, magasan átlag feletti élményt nyújtó csodához mérve. Úgy veszem, hogy a hajába ment :-)
  • Összkép:

    Oda és vissza vagyok tőle. Az előző beszik alapján sokat vártam ettől a találkozótól, de bőven felülmúlta az elképzeléseimet. Nagyon tetszett külsőre, megtaláltuk a kulcsot a másikhoz és hihetetlen szexélménnyel ajándékozott meg. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz legközelebb, mert hogy lesz az biztos. Ezek után ne lenne? Istennő produkció volt, de majd a következőre adom meg, mert biztos vagyok benne, hogy még ráteszünk egy lapáttal. Huh!!! Libabőrös lettem én is :-)
Happy Massage