• Cintia

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Először talán 3 hónapja próbálkoztam, azóta kb. 4szer, de amikor nekem jó lett volna Neki nem volt jó, a távolság miatt nem is tudott jó időpontot adni. Vasárnap írtam Neki, végre jó lett mindkettőnknek, megerősítő telefonáláskor csak harmadik próbálkozásra, de akkor szinte 1 csöngés után felvette. Háznál 5 perccel előbb csörgettem, de csak csörgött, pontban a megbeszélt időben visszacsörgetett, és mentem is.
  • Megközelítés:

    Idő előtt arra kanyarodtam, megnézni hova megyek, rossz helyen fordultam le, így elsőre csak fél szemmel láttam az utcát, de amikor már élesbe oda mentem, akkor már elsőre megtaláltam az utcát. Parkolóhely volt(lehetett volna több is, ha egyesek megtanulnának parkolni), szinte a ház előtt.
  • Helyszín:

    Új építésű ház, rend és tisztaság mindenhol, bár annyira nem néztem körül. Nem vettem észre senkit se Rajta kívül, szerintem most egyedül voltunk.
  • Lány külseje:

    Csalódtam az arckitakarásban, egy szép lányt képzeltem el, de egy gyönyörű lány nyitott ajtót, teste olyan, mint a képeken, csak 1-2 tetkóval több :)
  • Action:

    Belépésemkor egyszerre vettem is le a cipőmet, ezért nevetve kérdezte, hogy a szimpátia akkor megvan visszakérdeztem, Neki is(ezért picit féltem már az első üzenetváltás óta). Utcai ruhában kértem, hogy fogadjon, eleget is tett a kérésnek. Szobába be, kaptam törölközőt és irány zuhanyozni. Visszatérésemkor Ő ment ki fél percre. Visszajött, először állva kezdtünk csókolózni, bár voltak magassági különbségek, de nem akadtunk fent rajta, elkezdtem levetkőztetni, először a felsőket, majd letérdeltem elé és újabb csókokat adtunk egymásnak, így már Ő volt a magasabb, de csak pár centivel. Kis farmernadrágjától is megszabadítottam, utána kezdtem az ágyon kényeztetni, nyelvvel, majd próbáltam ujjal is, de azzal várnom kellett egy kicsit, csúcsra lehet nem ért fel, de közel volt hozzá. Mondta most Ő viszonozná, először a testem csókolgatta, majd ment a lényeghez, fokozatosan, gyengéden nyalta, most se kellett sok, hamar el is mentem a szájában. Pihenésként masszázst ajánlott, de én inkább ölelkezős beszélgetős "pózt" szerettem volna. Második menetnél kértem az irányítást, franciával kezdett, gumi fel, először beleült, utána guggolt, aztán én kerültem felülre, utolsó póz pedig hátulról volt, sajnos most sem tudtam másodszor elmenni. Mentem vissza a fürdőbe, felöltöztem és elbúcsúztunk.
  • Elszámolás:

    Előre nem kérte, a végén adtam oda, szó sem esett róla. Pesti átlag. Kicsit ki is csúsztunk az időből, hosszabbításra sajnos nem volt lehetőség, pedig még maradtam volna.
  • Összkép:

    Igazi barátnő feeling, nem tudom volt-e megjátszás, de ha nem volt, akkor tényleg tökéletes hölgy. Kedves, aranyos, gyönyörű, tökéletes. Vissza akarok menni most és minden nap minden órájában.
Happy Massage