• Lotti

  • Beküldte:
  • Lotti reagálása

    Drága Bugya!!
    Nagyon köszönöm az élményt és az ajándékokat,a csoki már elfogyott,nagyon kedves gesztus volt tőled hogy megleptél...
    Minden téren elégedett voltam és visszavárlak mihamarabb hogy még sok élményünk legyen
    Köszönöm
    Csók:)))

  • Egyeztetés:

    Már régóta kedvenceim közé tartozik Lotti. Adódott, hogy Budapesten lesz dolgom, ezért a tervezett találkozó időpontja előtt három nappal telefonon hívtam a hölgyet, aki elsőre felvette a telefont és időpontot egyeztettünk. A hangja nagyon kellemes és barátságos volt, készségesen válaszolt kérdéseimre. Kérte, hogy a randevú napjának délelőttjén telefonon még erősítsem meg érkezésemet. Így tettem. Ez alkalommal is elsőre felvette a telrfont és közölte, hogy minden OK. Még a dél körüli időpontban kaptam tőle egy SMS-t, amiben kérte, hogy az előzetesen megbeszélt időpontot negyedórával halasszuk későbbre. Lotti az egyeztetés során nagyon korrekt volt, így könnyű volt a találkozás időpontjának rögzítése.
  • Megközelítés:

    A randevú színhelyére BKV járművel, pontosabban villamossal érkeztem. A villamosmegálló a randevúnak helytadó háztól kb. két perc sétányi távolságra található. A helyszín közelében gépjárművel ugyan lehet parkolni, de a parkolóhelyek szinte teljes többsége (kora délután) foglaltnak tűnt. A lakóteleptől nem messze, kb. 10 perces séta távolságra, ugyanakkor több üres parkolóhelyet láttam, személygépkocsi számára.
  • Helyszín:

    A randevú helyszínéül a Kondorosi Lakótelep egy viszonylag új építésű tetszetős és jó kondícióban lévő háztömbje szolgált. A ház környéke is jó állapotban van, nem elhanyagolt, kellemes utcafronttal, körülötte benzinkut, autókereskedés és néhány üzlet található. A randevú helyszínéül szolgáló lakás tiszta, szépen berendezett fürdőkáddal és zuhannyal ellátott fürdőszobával. A tetthelyként egy viszonylag kicsi de kellemesen bebútorozott és diszített szoba szolgált. A szobában nagy franciaágy fogadott. A szoba egyik esztétikus és hasznos berendezése az ágy mellett elhelyezkedő hatalmas szekrény, amelynek front oldala teljes felületén tükörrel burított. Ez lehetőséget ad az akció teljes vizuális figyelemmel kísérésére. A fürdőszobában jelentős számú tusfürdő és többféle szájvíz díszeleg a polcokon. A kád előtt jó nagy és puha előke (kilépő) található.
  • Lány külseje:

    Lotti hírdetésében a fiatal kora mellett szépsége ragadott meg. Mivel először voltam nála, és hogy nem arccal hírdet, nagy izgalommal vártam találkozásunkat. Többször csalódtam már ilyen esetekben, amikor azonban érkezésemet követően megláttam Lottit, minden kétségem és ezirányú szorongásom szertefoszlott. Lotti egy nagyon gyönyörű és fiatal lány. Az alakja csodálatos, szép arccal, amelyhez félhosszú szőke haja nagyon harmonizál, átlagos méretű de gyönyörű mellekkel, karcsú derékkal és hihetetlenül szép, formás popsival, kellemesen bársonyos és feszes kültakaróval. Látványa azonnal lenyűgözött. Nagyon kedvesen fogadott, amely alkalmával és a későbbiekben is meggyőződhettem kellemes és szerény modoráról is.
  • Action:

    A találkozásunkkor Lotti nagyon kedvesen, néhány puszival fogadott. Egy tenyérnyi méretű tangá és egy fekete színű melltartót viselt, benne nagyon szexi és egyben esztétikus volt. Találkozásunkkor kis ajándékcsomagot adtam át számára, amely egy csokor virágból és néhány tábla kedvenc csokoládéjábál állt. Az előtérben a nagykabát és a cipő azonnal lekerült rólam, Lotti bájos segítségével. Először nagyon rövid szót váltottunk arról, hogy milyen akciókat szeretnék, majd a szobában megszabadultam a többi ruhámtól, és egy székre helyeztem azokat. Lottitól egy nagy méretű,illatos és puha törülközőt kaptam. Beléptem a fürdőszoba, ahol alaposan lecsutakoltam magamat és az egyik szájvízes palack használatával gondoskodtam a megfelelő szájhigiéniáról. Közben Lotti bejött a fürdőszobába, de már melltartó nélkül és aranyosan segített a törölközésben, néhány csók kíséretében.
    A tisztálkodás után együtt mentünk a tetthelynek szánt szobácskába, majd már álló helyzetben intenzív csókolózásba kezdtünk, amit később a francia ágyra fekve folytattunk. Lotti nagyon jól csókol, kitűnően használva az ajkait, a nyelvét. Már nem vagyok a tinédzser korban, van már némi tapasztalat mögöttem, de ilyen erotikus és kellemes csókolózásban aligha volt részem.
    A viszonylag hosszú csókolózást követően, kértem Lottit, hogy hanyadt fekve helyezkedjen kényelmes pozicióba, és engedje meg, hogy először én kényeztessem Őt. A homlokától indulva a szemein és az arcán, nyakán keresztül apró csókokkal hintettem be testét, haladva csodálatos mellei felé. Itt elidőztem egy kicsit, majd tovább haladtam a köldökén, combján, lábszárán keresztül a lábujjai felé, amely utóbbiakat egy kicsit megnyalogattam. Bőre mindez közben nagyon bársonyosnak és kellemes illatúnak bizonyult. Ezek után feljutottam a combjai közé, miközben elém tárult csodálatos Vénusz dombja, alatta gyönyörű puncijával. Elkezdtem nyalni punciját, először finoman, könnyedén, majd az iramot és az intenzitást fokozva egyre jobban belendültem. Az akció ezen részét viszonylag hosszú ideig kb. egy negyed óráig folytattam. Lotti hanghatásaival és önkéntelen gyönyörű testmozgásaival nagyon jól reagált a kényeztetésre.
    A puncikényeztetés után kértem Lottit, hogy forduljon meg, és könyökre támaszkodva, térdelve tegye számomra hozzáférhetővé popsiját. A pozíció felvételét követően popóját részesítettem intenzív nyelves kényeztetésben, ami mindkettőnknek láthatóan nagyon élvezetes volt.
    Kis pihenő után kértem Lottit, hogy most Ő kényeztessen engemet. Nagyon kellemes frabciába kezdett, szájába vette az ezredest és nagyon kellemes ajak, nyelv és torokmunkávaval igazi professzionális kéjben részesített, de nem akartam még orgazmust, lévé egyetlen orgazmushoz szokva egy-egy szeretkezés alkalmávl.
    Előzőek után kértem Lottit, hogy most ő kényeztesse popómat. A lány hírdetéséből kitűnik az, hogy ez az Ő egyik specialítása. Négykézláb pozíciót vettem fel és Lotti finoman, majd egyre erősebben elkezdte nyalni a popónyílásomat. Ezt nagyon ügyesen és jó hosszan csinálta, számomra mennyei érzést gerjesztve, miközben az egész akciót a tükörből jól megfigyelhettem. Utána átnyújtottam Lottinak egy mini anál vibrátort, amelyet magammal hoztam, és kértem, hogy most ezzel izgassa popómat. Miután sikosítóval bekente a kéjeszközt és a popónyílásomat, Lotti nagyon ügyesen használta a vibrátort, és mennyei anális örömökben részersített. Lotti ebben is professzionális volt. Olyannyira élveztem, hogy a végem közeledett, gyorsan kértem Lottit, hogy forduljunk 69-es pozicióba. Puncijával a számra ült, Ő is szájába vette az ezredest és franciázés közben így lett végem, hatalmas orgazmus kíséretében.
    Az akció után Lotti megtisztította papírtörölközővel a hímtagomat és annak környékét, majd pihenő pozícióba helyezkedtünk, miközben Lotti aranyosan mellém bújt, és egy nagyon kellemeset beszélgettünk.
    Ezt követően irány a fürdőszoba, ismételt tisztálkodás, majd búcsút vettünk egymástól és remegő lábakkal távoztam a színhelyként szolgáló lakásból.
  • Elszámolás:

    Az ajándékot egy borítékba helyezve tettem az asztalra az aktus végét követően. A borítékban köszönetként egy híres fesményt ábrázoló képeslap hátsó felére néhány kedves, köszönő szót is irtam. Az ajándék mértéke a BP-i átlagnak volt megfelelő.
  • Összkép:

    Nagyon jól éreztem magamat Lottival. Ő egy kiemelkedően csinos, jó alakú és nagyon kellemes modorral rendelkező hölgyike. A szexben kitűnő élményt nyújt a férfiaknak, igazi professzionális módon. Nagyon örülök annak hogy meglátogattam Őt, a jövőben még többször fel fogom keresni.
Happy Massage