• Lolita

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Lolita reagálása

    Köszi, Sajnálom hogy nem sikerült úgy ahogy szeretted volna.
    BF veled épp nem jött le de van hogy valakivel sikerül egymásra hangolódni hozzá.

    Még jobban sajnálom a pár kilós plusszomat. És minden erőmmel azon vagyok hogy ez megszünjön.

  • Egyeztetés:

    Lolitánál majdnem két évvel ezelőtt voltam - ezúton is elnézést kérek, amiért így elhanyagoltam :)
    Igaz, hogy néha hosszabb időre eltűnt az oldalról, majd pár napra újra megjelent hogy aztán újra eltűnjön.
    A legutóbbi ilyen felbukkanás-eltűnés után elhatároztam, hogyha legközelebb felbukkan már nem fogom elszalasztani.
    Nos, ma reggel újra feltűnt - én pedig azonnal VTR-t "ragadtam" és bejelentkeztem - amit gyorsan vissza is igazolt.
  • Megközelítés:

    A munkahelyemtől mindössze 850 m séta (kb. 10 perc), a gazdagréti lakótelep egyik panelháza. Én ugye gyalog tettem meg ezt a távolságot :), de jár erre nagyon sok busz (akár még Újpalotáról is megközelíthető így) és autóval is egyszerű. Bár a parkolás napközben kicsit nehéz lehet.
  • Helyszín:

    A panelház sokadik emeletére mentünk, ahol egy szép kis lakás a kuckója. Úgy tűnt, hogy talán itt is lakik, ebből következően nagyon otthonos kis helyszín fogadott. Szép nagy franciaágy, szemben vele a falon hatalmas tükör, szék és kisszekrény a cuccoknak.
    A fürdő lakótelepi kicsi, de tiszta. Van elegendő tusfürdő, bár a törcsi egy kicsit régebbi darabnak tűnt (vagy csak én vagyok mostanság túl igényes? :)))
  • Lány külseje:

    Lolita egyszerűen a gyönyörű teremtés. Emlékeimben kutatva megállapítottam, hogy az eltelt 2 év alatt egy kicsit teltebb lett - de ez nem baj, mert akkor bizony inkább soványka volt. Most mindenhol kerek ahol kell, de nagyon feszes és kemény mindene.
    Én különösen a ciciktől voltam elbűvölve: nagyon régen nem találkoztam már ennyire szép, jó tapintású, kemény természetes cicikkel. Csodás kis rózsaszín udvarban lapultak az édes kis bimbók, amiket igazán öröm volt kényeztetni.
    Van egy pici poci, de nagyon együtt van ezzel a lány: igazi öröm volt ajkaimmal és kutató kezeimmel felfedezni érett testét.
    Az újabb képein komolyan elegáns (igazi lolita), semmi mosoly - de az életben azért néha rám mosolygott. Azt tudtam, hogy nem egy szószátyár lányka, de most valahogy nagyon magábaforduló volt.
  • Action:

    Régi szokását megtartva lejött elém a ház kapujába és együtt mentünk fel a lifttel. Ekkor még utcai ruhában volt, ami csak kis ízelítőt adott a benne rejtőző testből.
    A lakásba érve bekísért a szobába, majd a fürdőbe. Mire visszatértem, lekerült róla a ruci és csak egy falatnyi franciabugyiban fekve várt az ágyon.
    Persze megkértem, hogy álljon fel elém, mert szeretem így megtenni a kezdő felderítő puszikat. A csodás cicik pont a szám magasságában kellették magukat lágy ringással, és így aztán nem is tudtam ellenállni hívásuknak. Szép lassan végigcsókoltam őket, majd lassú mozdulatokkal levarázsoltam róla a bugyit.
    A fazonra igazított (?) punci felett helyes kis bozót selymesedett, nem volt kellemetlen a nyallintása - de azért a mai trendek alapján kissé meglepődtem.
    Azért annyira nem vetett ez vissza, hogy Lolitát óvatosan az ágyra fektetve ne folytassam testének körbecsókolását. Élvezettel szívtam be a nyakán finoman érezhető parfüm virágillatát, szép hosszú ujjait megszopogatva pedig narancsillatot éreztem rajtuk.
    Lolita halkan élvezkedve adta tudtomra, hogy egy kicsit jólesik neki közeledésem, én pedig "orvul" kihasználtam minden lehetőséget testének csókolására. A szép kis rózsaszín bimbók lelkesen ágaskodva üdvözölték nyelvemet, majd a kis punci felé vettem az irányt.
    Azt még korábbról tudtam, hogy nem lesz egy "sétagalopp" Lolitámat a csúcsra felvinni, így aztán kellő alázattal és türelemmel, reakcióit figyelve kényeztettem őt. A nedvesedés nagyon hamar és bőségesen beindult, jöttek is a kis sóhajok, apró kézmegszorítások....
    Aztán előbb egy, majd óvatosan még egy ujjamat is segítségül hívtam, aminek hatására a nedvesedés már "áradássá" erősödött, a kis sóhajokkal egyre mélyebekké váltak...majd bekövetkezett az amit nagyon vártam már :) - aztán egy ideig még lelkesen nyalogattam combjairól a bőséges nektárt.....

    Innen aztán Lolita "kezébe" adtam magam...és Ő el is kapta az éledező kisorit. Finoman, lágyan franciázott - nagyon kellemes volt amikor a szájában a makkot nyelve vibrálásával gerjesztette.
    Sajnos nem sok időt adott, hogy franciatudományát kamatoztassa, mert a "siker" első jelére szendén megkérdezte: betennéd? Mivel igent mondtam, így felkerült a vv, majd kérésemre szemből rámülve finom kis pacizásba kezdett.
    Úgy helyezkedtünk, hogy a szemben lévő tükörben láthassam szép hátának hajlását, miközben szemből a csodás cicik lágy hullámzása okozott igencsak kellemes perceket.
    Ahogy lovagolt rajtam, időnként hátrahajtotta fejét, felkínálva szép hosszú nyakát simogató kezeimnek.
    Aztán guggolósba váltott és egyre nagyobb tempóban folytatta "kivégzésemet".

    Kisvártva kérte, hogy támadjak missziben, mert ez a kedvence. Lábait felhúzva fogadott magába, én pedig egyre nagyobb tempót diktálva igyekeztem végzetem felé. Szorosan magamhoz öleltem, fejemet ismét a nyakába fúrtam hogy élvezhessem a finom virágillatot és aztán elszálltam.
    Hagyott még egy kicsit hogy lenyugodhassak benne, aztán szétváltunk. Én letisztogattam magam és elmentem fürdeni, Ő pedig addig ismét felöltözött. Mire kijöttem a fürdőből már ismét az utcai ruhájában volt és sejtelmes szomorú mosolyával figyelte készülődésemet...majd az ajtót kinyitva utamra engedett.
  • Elszámolás:

    Az új(budai) átlagnak megfelelő nagyságú csokrot kérte, amit a kisszekrényre tettem. Összehasonlító elemzésem alapján úgy gondolom, hogy egy kicsit túlkalibrált. A BF teljes hiánya nagyon negatívan hatott a megítélésemre.
  • Összkép:

    Lolita egy gyönyörű nő és ebből akár egy szenzációs randi is lehetett volna. Lehet, hogy csak rossz napja volt, de a számomra nagyon fontos BF teljes egészében hiányzott a programból. Próbáltam csevegni (is) vele, nem sok sikerrel. Csak hallgatva mosolygott sejtelmesen.
    Ettől függetlenül én jól éreztem magam nála és talán neki is jó volt egy kicsit velem. A gyönyörű testét ölelve kárpótoltam magam a kis hiányérzet miatt.
Happy Massage