• Rubi

  • Beküldte:
  • Rubi reagálása

    Köszönöm szépen édesem ,mindig szívesen látlak jo volt most is veled .És nagyon köszönöm s gyönyörű virág csókrot és a másik kis kedves ajándékot ami szintén a nagyszerű izlézesdre utal.Mégegyszer köszönöm :-) Millió csók

  • Egyeztetés:

    Már korábbiakban ismerősök voltunk Rubival, ezért az egyeztetés gördülékenyen ment. Először üzenetben kérdeztem meg, hogy az általam megjelölt időpont és időtartam számára megfelelő-e? Ezt egy VTR-es egyeztetés követte, majd a találkozó reggelén SMS-ben értesítettem Rubit, hogy az előzetesen megadott időpontban biztosan érkezem. Az egyeztetések során Rubi mindig nagyon készséges és együttműködő volt.
  • Megközelítés:

    Rubi a XIV. kerületben fogadott. A helyszín nagyon jól megközelíthető, az Örs vezér térről akár gyalogosan is. A fogadásként használt ház körül nagyon jó parkolási lehetőségek vannak személygépkocsi számára. Én azonban BKV járművel érkeztem, amely megállóhelyéről a helyszín gyalogosan 1 perc alatt elérhető volt.
  • Helyszín:

    Egy felújított, 70-es évek közepén épített többemeletes ház n-ik emeletén található a találkozó színhelyéül használt lakás. A lakás előtere és lépcsőháza diszkréten csendes, zavarótényezőkkel nem találkoztam. Ahol Rubi fogadott egy nagy franciaággyal bebútorozott viszonylag kicsi, de nagyon tiszta és kellemes fészek. A szobából közvetlenül nyílik a fürdőszoba, káddal felszerelve. Az utóbbi helyiségben ugyancsak rend és tisztaság uralkodik. Nagyszámú tusfürdő és szájvíz áll rendelkezésre a tisztálkodáshoz.
  • Lány külseje:

    Rubi egy nagyon kedves, aranyos lány. A hirdetésben közzétett fotók nagyon jól tükrözik a valóságot. Arca nagyon szép, gyönyörű szemekkel és jó alkattal társulva. Mellei átlagos méretűek és jól tenyérbe illőek. Csípője és lábai erőteljesebbek, mint az átlag. Aki a karcsú lányokat szereti, hosszú kecses lábakkal és medencével, annak lehet, hogy a hölgy nem lenne a zsánere. A lány kedvessége és együttműködő készsége azonban páratlan.
  • Action:

    Amikor a ház elé érkeztem Rubi mobil telefon hívásomra megadta a koordinátákat a bejutáshoz. Sajnos az emelet számát rosszul értettem, amely következtében egy kicsit tétován bolyongtam a házban. Újabb hívás után most már pontosan, érthetően megtudtam a bejutáshoz szükséges adatokat. A hölgy nagyon készséges volt az újbóli eligazításomkor. A bejutás után ismerősként üdvözöltük egymást, Rubi azonnal a nyakamba ugrott és csókokkal halmozott el. A tetthelyként szánt szobában levetkőztem és a ruhákat egy széken helyeztem el, majd irány a fürdőszoba, ahol alapos tisztálkodást végeztem. A fürdés és a szájápolás után vissza a szobába, ahol Rubival azonnal csókolózni kezdtünk. A lány nagyon jól csókol, kitűnően használja az ajkait és a nyelvét. Ezt követően lefeküdtünk a francia ágyra, tovább folytattuk a csókolózást, majd miközben Rubi hanyadt feküdt, lassan és módszeresen, a nyakától a lábujjakig terjedően végig csókoltam a testét. A lány láthatóan élvezte.
    A csókokkal a lábujjaktól vissza, felfelé haladva eljutottam a gyönyörű kelyhéig és itt hosszas nyalakodásba kezdtem. Először lassan és ovatosan, majd egyre jobban belendülve indemzív nyelvleckét adtam Rubi puncijának. A lány láthatóan élvezte, egy idő után intenzív testrángások és hanghatások kíséretében jelezte, hogy a csúcsra jutott. Az orgazmus alkalmával Rubi gyönyörű volt, amely számomra is kitűnö élményt nyújtott. Ezen tevékenységünket egy rövid pihenő követte, amikor Rubi hozzám simulva és fejét a vállamra hajtva nyugodott mellettem. Igazi barátnő feelinget éreztem.
    A pihenő után Rubi kijelentette, hogy most Ő következik. Megfordult és szájába vette a hímtagomat és franciázni kezdett. Franciája nagyon professzionális volt, bő nyállal, ajkaival és nyelvével jól pulzáló ritmust létrehozva kitünő kéjörömben részesített. Még nem akartam a csúcsra jutni és befejezni az aktust, ezért kértem, hogy váltson a franciáról át egy nyelves anális izgatásra. Rubi készségesen teljesítette kérésemet és intenzíven neki fogott a popsi nyílásom nyalásához. A nyelvmunkája ez alkalommal is csodálatos volt, kiemelkedő gyönyörűséget okozva számomra. Először csak a nyelvét használta, majd kezébe vette az ezredest is és azt erélyes kézmunkával stimulálta. Amikor már nem bírtam tovább, kértem, hogy gyorsan vegye be az ajkai közé az ezredest, és és ekkor hatalmasat élveztem a szájába. Rubi szájába befogadta, majd lenyelte az ejekulátum teljes mennyiségét. Kis pihenő után a lány szilviával megtisztította az ezredest és annak környékét, majd egy kis beszélgetést követően a fürdőszobába vettem az irányt egy ismételt tisztálkodásra. Utána, a felöltözködést követően érzékeny búcsut vettünk egymástól.
  • Elszámolás:

    A végén letettem a szobában lévő kis-asztalra, néhány köszönő szó kíséretében. A rózsaszálak mennyisége inkább a pesti átlag alatti szinvonalhoz közelített.
  • Összkép:

    Mint más korábbi alkalmakkal is, most is nagyon jól éreztem magamat Rubival. Az eddigi kapcsolatainkra is építve, Rubi és közöttem egy nagyon jó "szexbarátság" alakult ki. Nagyon élvezzük egymás társaságát, amely vélhetően a jövőben is így fog működni.
Happy Massage