• Brenda

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Délelőtt 10 óra körül már láttam, hogy délután szabaddá tudom magam tenni. Hívtam Brendát, rögtön felvette. Megkérdeztem, meg tudna-e szervezni Bunnyval egy hármas találkát. Néhány perc múlva jött az sms, hogy a kért időpontban mehetek!
  • Megközelítés:

    Brendánál találkoztunk, itt már többször is voltam, ismertem a helyet. Ezúttal a tömegközlekedést kellett igénybe vennem, több lehetőség is van a hely eléréséhez. Autóval jó parkolási lehetőség, ingyenes.
  • Helyszín:

    A lakás egy nagy ház emeletén található. Minden a célnak van alárendelve, hangulatvilágítás, diszkrét zene, tágas, kényelmes ágy. A fürdőszobában zuhanyzó, és minden kellék megtalálható, ami szükséges a higiénikus előkészületekhez.
  • Lány külseje:

    Brendát már évek óta ismerem. Külseje az én ízlésemnek pont megfelelő, kerek formák, finom, puha bőr, kellemes, izgató illat. Ehhez roppant kedves egyéniség párosul, nála nem túlzás a barátnő feeling megnevezés. Bunny képeivel és hirdetésével már akkor szimpatizáltam, amikor még nem volt ennyi dicsérő beszámolója. Aztán pont ez rettentett el, ugyanis már kétszer jártam úgy, hogy egy egekig magasztalt hölgyhöz jelentkeztem be, aztán csalódottan távoztam, mert nekem nem jöttek be (ez persze lehetett az én hibám is). Nos, Bunny-nál erről szó sem volt, ahogy megláttam, tudtam, hogy ez egy emlékezetes délután lesz. Külsejét nem részletezem, meg kell nézni a képeit. Akik ezt a típust szeretik, főnyeremény! A két lány együtt pedig maga az éden!
  • Action:

    Megérkezésemkor Brendával forró csókkal üdvözöltük egymást. Bunnyval először csak puszi-puszi, aztán úgy gondolhatta, ő sem akar lemaradni Brendától, és már csattant is az első csók. (és ezt még hány követte!) Brenda a kedvencemben, melltartó-tanga kombinációban volt, Bunny valami lila felsőben, ami kiemelte, de hívogatóan eltakarta gyönyörű kebleit. Bementünk a szobába, én a fürdéshez készülődtem, a lányok kényelembe helyezték magukat. Valamit még molyoltam az előszobában, egyszer csak azt vettem észre, hogy Bunny ott áll mellettem, és szinte letámadott. Nem volt ellenemre, ám Brenda ,,rosszalló'' pillantásait észlelve ,,Csak ismerkedünk!'' felkiáltással elvonultam a fürdőbe. Ami ezután következett, az maga volt a gyönyör. A sorrendet nem tudom pontosan feleleveníteni, csak képek villannak fel. Hárman térdelünk az ágyon, csók, mindenki mindenkivel. Cicik dörgölőznek egymáshoz, hol az egyiket, hol a másikat markolászom. Aztán jönnek a popsik, egyik kerekebb, mint a másik. Puszilgatom, simogatom, paskolom (Bunnyét kötelező!) markolászom. Felváltva nyalom a két puncit, finomak, Brendáét finoman, élvezettel, Bunnyét erősebben, nem kisebb élvezettel. Van, hogy ujjaimmal egyszerre két punciban vagyok benne, a lányok vonaglanak, követelik a kéjt. Közben felváltva követelik a farkincát, meg is kapják, hol az egyik, hol a másik lány szájában tűnik el. Közeledik a végkifejlet, Bunny kínálja fel punciját még egy kis nyalakodásra, közben Brenda úgy teszi fel szájjal a gumit, hogy észre sem vettem. Én alul, Bunny nyeregbe száll, háttal nekem, csak a fel-le mozgó, gyönyörű kerek popsit látom, aztán vége(m)! Mennyei! Az utolsó tíz percben egymás mellett feküdtünk az ágyban, én középen, csók jobbra, puszi balra, cici és popsi simizés, beszélgetés, aztán egy levezető masszázs, és letelt az egy óra.
  • Elszámolás:

    Ahogy előre megbeszéltük, decemberig akciós a kétlányos felállás! A végén adtam át.
  • Összkép:

    Régóta készültem rá, hogy egyszerre két lánnyal legyek. Már érdeklődtem Brendánál is, de amikor megláttam, hogy Bunnyval is vannak párban, nem haboztam. Felejthetetlen élmény volt, én még biztosan megismétlem.
Happy Massage