• Brenda

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon egyeztettünk, mint mindig, könnyen el lehet érni. Korábban végeztem a melóval, így bár nem terveztem, de sikerült összehoztunk egy meetinget.
  • Megközelítés:

    A 11. kerület egy forgalmas pontjától pár percre található a helyszín, tömegközlekedéssel jól ellátott környék. Ingyenes parkoló bőséggel található közvetlenül az épület előtt.
  • Helyszín:

    Egy sokemeletes ház egyik lakosztálya a tett színhelye. A célnak tökéletesen megfelel, otthonos, kellemes légkörű, diszkrét hangulatú kis kuckó. A fürdő szép tiszta, minden megtalálható, amire szükség lehet.
  • Lány külseje:

    A szexi fekete démon köntösben nyitott ajtót, "régi" ismerősként hevesen üdvözöltük egymást. Brenda a képeknek tökéletesen megfelel, senki nem fog csalódni benne.
  • Action:

    Kellemesen elcsacsogtunk már az elején, majd egy friss törölköző kíséretében elvonultam a fürdőbe. Visszatérve az ágyon várt egy semmi kis bugyiban és egyből forró csókcsatába kezdtünk, amivel nagyon gyorsan összehangolódtunk. Az ágyon térdelve foglalkoztunk egymással, majd lassan lecsúszva franciázni kezdett. Nagyon jól csinálta (szokás szerint), úgyhogy nemsokára szóltam is, hogy cseréljünk szerepet, mert én is szeretném megkóstolni a forró kelyhét. Hevesen falni kezdtem, aminek hatására pár perccel később érezhető és hallható jelét adta annak, hogy a részéről megvolt az első kör :) Gumi húzás után szemből estünk egymásnak, puncija már könnyedén engedett be. Az ütemes mozgás hatására a mellei őrjítő műsort adtak, így nem is bírtam sokáig, tele engedtem az esőkabátot. Miután kifújtam magam, finoman letisztogatott, és elterültünk az ágyon. Megbeszéltük kivel mi történt utolsó találkánk óta. Maximális a barátnő feeling. Pihi után ismét villantotta francia tudását, majd mikor felkészültem, hátulról vettem kezelésbe Brendát. Mostanában a doggy a kedvencem, így megfogtam a derekát és jól megdolgoztam a punciját, ha minden igaz, el is értük a második csúcsot részéről is. Pár perccel következtem én is, csattogósan eldurrantottam a második patront. Kicsit kifulladva terültem el az ágyon, miközben Brenda a szokásos kedvességével ápolt :)
  • Elszámolás:

    Az élmény, a hangulat tökéletes, bőven megér mindent, amit nyújtani tud. Az ajándékot a végén adtam át.
  • Összkép:

    Amellett, hogy Brenda nagyon szexi csaj, a hozzáállása olyan, amit kevesen tudnak. Minden együtt töltött perc csodás élmény. Nem is az első, de nem is az utolsó találkánk volt, az biztos
Happy Massage