• Cintia

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Az egyeztetés telefonon történt, a délután folyamán próbálkoztam akkor nem sikerült elérnem de jól döntöttem, hogy később tettem még egy kísérletet. A második próbálkozásomnál egyből felvette és végre sikerült beszélnem vele, nagyon kellemes hangja volt. Kicsit beszélgettünk és innentől nem volt kérdés, hogy megszeretném-e látogatni, mázlim volt, hogy épp tudott is fogadni.
  • Megközelítés:

    Itt is szerencsém volt mert Cintia egy eléggé frekventált kereszteződés közelében található, pontosabban egy eléggé frekventált útszakasszal párhuzamos kis mellék utcában. Tehát a cím megtalálása nem bonyolult, és épp időre odaértem ehhez a gyönyörű leányzóhoz. Tömegközlekedés jó, van busz, metró, villamos, troli tehát széles a paletta, a parkolási rész is szerintem jó ahogy néztem itt ott vannak szabad helyek.
  • Helyszín:

    A ház előtt kaptam meg a kapu kódot aztán fel az adott emeltre, a ház is elég rendezett a lakásról is ezt tudom mondani, rend tisztaság mindenütt. A fürdőben van tusfürdő választék rendesen és szájvíz kispohárral a mosdó felett, a kád előtt száraz a kilépőnek szánt törülköző, a szobában nincsenek túl zsúfolva a dolgok szóval elégedett voltam mindennel.
  • Lány külseje:

    Hmm..... igen a külső, a képeken is látszik, hogy nagyon csinos lány de életben még hozzá adódik a kisugárzása és ezzel együtt ahogy megláttam az ajtó mögött mikor nyitotta, nos az állam leesett...
    Bájos arcához nagyon szép szempár párosul, a teste meg részemről hibátlan. Habár Cintia ezt nem így gondolja, de mondtam neki, hogy higgyen nekem fantasztikusan néz ki.
  • Action:

    Miután a fürdésből visszaértem mondta, hogy egy pillanatra kiugrik ő is a fürdőbe, addig kényelembe helyeztem magam az ágyon s tényleg egy pillanat múlva már mellettem is volt. A közös szimpátia már szinte az első perctől kezdve megvolt köztünk, így pár szó után már csak az asztalon lévő zenelejátszótól szűrődő halk zene hallatszott a szobában. Lágy csókok követték egymást amik rövidesen a testén lefele haladtak persze félúton megálltam a hihetetlenül szép melleinél, hogy azokat is körbe csókolgathassam. Folyamatos simogatások és kósza csókok után elérkeztem a célállomásra ahol bemutathattam francia tudásomat aminek érezhetően meglett az eredménye. A kezeivel húzta a lábai közé a fejemet és ujjaival túrt bele a hajamba mikor eljutott a csúcsra. Hagytam egy csöppet pihenni aztán folytatódott a csókcsata, halkan megkérdezte, hogy viszonozhatja-e a kedvességemet mire én csak egy apró igenlő bólogatással adtam utat neki déli irányba. A francia leckéjét félbe kellett szakítsam mivel szerettem volna mást is kipróbálni, megkértem, hogy pattanjon nyeregbe és hamar jött a közös csúcsra jutás. A második menet bemelegítő részeként ismét megmutatta, hogy milyen jól ismeri a francia nyelvet de megint nem hagytam neki, hogy így fejezze be és misszibe váltottunk és ismét összebújva csókok közben jutottunk csúcsra. A bemutatkozásában írt "bújós" együttlétre nem volt panasz abszolút ez volt köztünk, folyamatosan nézte és halkan kérdezte, hogy jó nekem és bújt hozzám. A végére 3-2 lett az én javamra ha jól számoltam és külön élmény volt, hogy egyszerre is sikerült átélnünk a gyönyört. A szünetekben is megvolt a bújós beszélgetés és persze a végén is, de éreztem, hogy lassan közeleg randink vége így még egy zuhany öltözés az ajtóban búcsúpuszi és egy fantasztikus élménnyel távoztam Cintiától.
  • Elszámolás:

    Ezt még az elején rendeztük letettem a szekrényre a szobába és nem is esett róla szó egyáltalán. Amúgy a bővebb infóban benne van pesti átlag.
  • Összkép:

    Egy rendkívül kedves és értelmes lányt ismertem meg személyében, nekem nagyon bejött a kisugárzása és ha több időnk lett volna akkor szerintem még el is beszélgettük volna azt. Szerencsém volt a tekintetben is mivel "szinte belém látott", hogy mire vágyok és ezáltal az eredmény szuper volt. Az ajtóban még cipőkanalat is felajánlott a "koromra" való tekintettel... :D
    Szóval nagyon figyelmes és kedves lány, ha más körülmények közt találkoztunk volna biztos elhívtam volna sütizni.....
  • Webi megjegyzése:

    Eredeti beküldés dátuma: 2016-10-26 23:07:21
Happy Massage