• Rubi

  • Beküldte:
  • Rubi reagálása

    Szia édesem :-* Keresem a szavakat,de csak sikerül megtalálnom :D Hát nagyon köszönöm először is,hogy megismertem a személyed,a csodálatos két órát amit eltöltötünk együtt a kicsit se átlagos gyönyörű virágcsokrot neked :-* Én nagyon örülök neki,hogy ilyen jó élményeket nyujthatam neked és köszönöm én is amit kaptam tőled.Isteni percek voltak az már egyszer biztos.Imádok kényeztetni és szeretem ha én is ilyen finomat kapok,amit tőled is kaptam.Tényleg nagyon köszönöm.És várlak vissza a megbeszélt időbe folytatni ezt a gyönyört.Csókollak téged addig is és vigyáz magadra. És várlak édes :-* :-*

  • Egyeztetés:

    Rubi hirdetése, különüsen a fényképei és a kapcsolódó beszámolók már régóta tetszettek és egy ideje terveztem, hogy látogatást tezsek hozzá. Az egyik délelőtt folyamán Budapesten adódott hivatalos elfoglaltságom. A délutánom azonban szabadnak tűnt, így amikor felutaztam, reggel, kb. 9 órakor hívtam Rubit. Elsőre nem vette fel, talán egy kicsit korán telefonáltam. Néhány perccel később megismételtem a telefonhívást, nagy örömömre Rubi kellemes hangja jelentkezett. Nagyon gyorsan időpontot egyeztettünk du. 2 órára. A beszélgetésünk során Rubi nagyon kedves volt és kitűnően elmagyarázta a találka helyét. Még arról is tájékoztatott, hogy miként tudok eljutni hozzá.
  • Megközelítés:

    A belvárosból metróval közelítettem meg a randi helyszínét. A 2-es metró egyik állomásától nem messze, kb. 3 perces sétával értem a megadott címre. Rubi előzetes tájékoztatása alapján könnyű volt a helyszínt megtalálni. Ha valaki személygépkocsival érkezik akkor is könnyű odatalálni, a ház körül jelentős számú parkolási lehetőség kínálkozik.
  • Helyszín:

    Csendes környék viszonylag régebben épült lakóházakkal. A Rubi által használt lakás azonban új építésű néhány emeletet magábafoglaló házban helyezkedik el. Kívülről és belülről is jól rendben tartott. A közös helyiségek, (aula, lépcsőház, lift, emeleti folyosó) tiszták, belőlük a találkozó színhelye intim módon jól megközelíthető. A találkozóra használt lakás egy több szobás, modern berendezésű egység, kis előszobával, ahol a felső kabát cipő kényelmesen levethető és rendben tárolható. Az előszobából konyha, szépen berendezett kádas fürdőszoba és több szoba nyílik. Ebből arra következtettem, hogy más vagy mások is randizhatnak a lakásban. Ha ez így is volt arról nem győződhettem meg mert találkozásunk Rubival nagyon diszkrét volt, így senkivel sem szembesültem, sőt idegen hangokat sem hallottam. A szerelmi fészekként használt szoba egy kicsi, nagy franciaággyal, felette tükörrel ellátott nagyon barátságos helyiség volt. A fürdőszoba tiszta, nem tocsog a víztől, száraz előkékkel, és a tisztálkodásra használt szerek nagy választékával ellátott.
  • Lány külseje:

    Rubi szépsége és adatai a hírdetéséből már régen megragadtak engem. Amikor találkoztunk nem csalódtam. Nagyon szép és jó alakú fiatal hölgy nyitott ajtót. Az arca és hosszú haja kimondottan szép külsőt kölcsönöztek a hölgynek. Alakja, beleértve a melleit, csipőjét, popóját nagyon formásak, gömbölydedek és azon férfiaknak kedvez akik azt szeretik, ha van mit fogni és masszírozni a hölgyeken. Talán a lábai egy kicsit erősebbek, de nekem így is nagyon tetszettek. Az alakja mellett a bája kedvessége is kiemelkedő. Őszinte partnere tud lenni azoknak akikkel találkozik. Nem játsza meg magát, nagyon kedves és igazán a legjobbat szeretné nyújtani a partnerének.
  • Action:

    Miután a kapunál telefonon megkaptam a bejutáshoz szükséges kódot, felsiettem Rubihoz. Az ajtónyitást követően átnyújtottam számára egy szép de egyszerű virágcsokrot, ami meglepte Öt és nagyon tetszett a virág neki. Hálából először puszikkal, majd igazi csókokkal jutalmazta kedvességemet. Az előszobában levetkőztem felöltőmet és cipőmet, majd a tett színhelyének szánt szobába vezetett Rubi. Kaptam egy nagy és puha törölközőt, levetkőztem és a ruháimat rendben egy fogasra helyeztem. Közben Rubi ölelgetett és csókolgatott, majd a fürdőszobába vezetett, ahol elvégeztem a kötelező és alapos tisztálkodást és szájápolást. Visszatérve a szobába gyorsan egymásnak estünk, az események olyan gyorsan peregtek, hogy nem is emlékezem arra, pontosan, hogy milyen volt Rubi ruházata, az azonban biztos, hogy hamar lekerült róla. Hatalmas csókcsatába kezdtünk, először állva, majd a francia ágyra dőlve csókolóztunk. Rubi nagyon jól csókol, talán érezhertte, hogy ez az egyik gyengém, hiszen mindent beleadott, csókolózás közben kitűnően használta a nyelvecskéjét. Kis idő után elindultam kalandozni Rubi testén, először az arcát, szemeit, füleit, nyakát puszilgattam, majd haladtam a mellei felé, végig csókoltam mindkét gyönyörű mellét. Ezt követően irányt vettem lefelé a pocija felé, majd a lábain keresztül egészen a lábujjai felé. Utána visszatértem a combjaihoz és bekéretőztem közéjük a gyönyörű kelyhecskéjébe. Hatalmas nyelvnunkám vette kezdetét, először csak puszilgattam, majd fokozatosan erőteljesebben kezdtem nyalni punciját, főként a csikló tájékán. Nyelvmunkámat nagy siker követte, hiszen egy kis idő után Rubi hatalmasat, gyönyörű testrángásokban és mély sóhajokban megnyilvánuló orgazmust ért el. Orgazmusa hosszú volt, közben a lány gyönyörűsége leírhatatlan volt. Kis pihenő következett, amikor Rubi fektében a vállamon pihent, közben beszélgettünk, nagyon inteligens és jó beszédpartnernek bizonyult. Kis idő után kértem Rubit, hogy most a popóját had nyaljam ki, örömmel beleegyezett és kérdezte, hogy hogyan szeretném? Kértem, hogy forduljon szembe velem, huzza fel a térdeit és üljön az arcomra úgy, hogy a popónyílása a szám fölé kerüljön. Hogy mélyebbre tudjak lafatyolni a nyelvemmel, kértem Rubit, hogy hátulrál kézzel húzza szét a popóját a combjai felől. Óriási nyelvmunkába kezdtem, csodálatosan éreztem Rubi popónyílását. Úgy tűnt, hogy a hölgy is élvezi ezt a ténykedésemet. Egy idő után a nyakam elfáradt a különleges pozitúrától, igy megin egy kis pihenő következett a korábbiakban már leírt módon. Úgy 5 perc után kértem Rubit, hogy most ő kényeztesse az én popómat. Örömmel eleget tett ennek a kérésemnek, sikosítót használva először az ujjával, majd egy kis anál vibrát használva mennyei örömökben részesített. Az anális kényeztetés közben a himtagomat állandó és intenzív franciázásban részesítette. Kértem, hogy most az anális kényeztetésemet nyelvvel végezze. Rubi ledobta a kis vibrátort, a popsimhpz térdelt, én felhúztam a lábaimat, hogy minnél közelebb kerülhessek, és Rubi teljes intenzítással elkezdte nyalni a popónyílásomat. Hol szelídebben, hol teljes erőből a nyelvét minnél mélyebbre dugva anyali módon kényeztetett. Hihetetlenül kéjes érzben részesített, oly annyira hogy már alig bírtam tovább, gyorsan 69-es pózba fordultunk tövig nyelve himtagomat a szájában végeztem be, hatalmas orgazmusommal. Rubi az ondómat, miután a szájába került, egy cseppet sem elpazarolva, teljes egészében lenyelte és a pocijába juttatta. Ezen akciók után teljesen elrepültem, már alig tudtam mozdulni. Bágyadtságomból Rubi egy alapos és szakszerű masszírozással hozott életre. Utána befejezésként egy kis pihenő következett, majd újra irány a fürdőszoba.
  • Elszámolás:

    Az ajándékot az akció végén adtam a hölgynek, bár először voltam nála. Ez a kölcsönös bizalom jelét mutatta, ami nagyon jólesett számomra. Az ajándék mértéke a pesti átlag környékén volt. Az arányait tekintve ugyanakkor nagyon kedvezőnek bizonyult.
  • Összkép:

    Rubi egy nagyon kedves és csinos fiatal lány. Kiemelkedően professzionális a technikáit és ügyességét tekintve a szexben. E mellett nagyon bájos kitűnő partner, szinte lesi és örömmel teljesíti a partnere kívánságait, igényeit. Nagyon örülök annak, hogy sikerült találkozni személyével!!!
Happy Massage