• Lotti

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam a hivatalos műszak kezdésekor. Kedvesen válaszolgatott és meg is egyeztünk egy kb. 2 óra múlvai taliban, atól függően, hogy hogyan végzek a Tőle nem messze lévő dolgommal. Rugalmas volt, mert újra hívtam, amikor végeztem és akkor már Nála kellett volna lennem, de megvárt!:-)
  • Megközelítés:

    A nagykörúthoz nagyon közel. BKV-val a 4-6-ostól egy ugrásra, de autóval is jól elérhető hely. Parkolni is lehet, de azzal érdemes időben készülni, mert csillapított forgalmú vidék, így kevesebb hellyel.
  • Helyszín:

    Régi ház, ahol nem körfolyosó, hanem a lépcsőházból kiágazó kis zsákutcaszerű félfolyosóról nyílnak lakások, így a tetthely is *** A lakás egy nagy belmagasságú sok szobás régi polgári lakás (többen vannak, ez kiderült menet közben, de nem találkoztam senkivel, azaz a logisztikára ügyelnek), amire lassan majd ráfér egy alapos felújítás. De az előszoba tágas és van szék a cipőlevételhez. A baszoba tágas és nagy a francia ágy a közepén, valamint oldalt van tükrös szekrényajtó(!!!) és szobainas a ruháknak. A fürdő - előnye, hogy rögtön Lotti szobája mellett van - nem volt nekem egyszerű, de a célnak megfelelt és Lotti is készségesen segített.:-)
  • Lány külseje:

    Lotti egy áttetsző "ruhában" és magas sarkú cipőbe fogadott. Jó alakja van és "tehetséges" is! értsd a mellei kellemes méretűek, formájúak és állagúak! Kedvcsinálók, bár nekem egyébként is kedvem volt! A haja hosszúkás szőkés. Az arca is aranyos és az egész lány nagyon kedves, ami később még majd szóba kerül.:-)
  • Action:

    Fürdés után szobába be, ágyra le, ahol már ott feküdt Lotti bugyiban és melltartóban, amiket gyorsan ledobáltunk. Simogattam kicsit a szép melleit, majd kérdés nélkül elkezdett kényeztetni. Csókok a fülemre, nyakamra, mellemre és hamar eljutott a farkamhoz...nanáááá, hiszen ezért jöttem, Ő meg ezért van ott...:-)) Finoman, érzéssel elkezdte nyalogatni, szopogatni bő nyállal. Gyorsan merevre szopta és úgy dolgozott rajta tovább időnként alaposan benyelve azt! Én csak élveztem...mert más dolgom sem volt...jaaa és dícsértem a kedvességét, az ügyességét és simiztem a finom haját... Szóval Lotti gyorsan flow-ba tett...Lassan ráment a környékére, tövére, a golyókra éééés még lentebb is!!! Konkrétan nyalta a popsimat egy jó darabig, amit baromira jól csinált én meg csak vigyorogtam, élveztem és dicsértem, biztattam, hogy csinálja csak mert nagyon jó.
    Majd egy jókora bő nyálas nyalás után visszajött szopni. Olyan készségesen és nagyon kedvesen, odaadóan csinálta, hogy nem tudtam betelni vele. Estig így tudtam volna Lotti száját élvezni...
    Na, de egy ilyen lányt, aki ilyen jó természetű, így szopik és nyal és ilyen kellemes a teste mindehhez, azt le kell tesztelni a kedvenc pózomban is, meg különben is puncit akartam dugni, bármennyire is csábító volt a szájacskája...

    Jeleztem, hogy nagyon jól csinál mindent, de most egy kicsit én is dolgoznék...Rajta...Szóval javasoltam, hogy szívesen megdugnám hátulról, a tükörrel szemben. Mondanom sem kell, hogy azon nyomban gumit varázsolt rám és máris szembe helyezkedett a tükörrel és bepucsított! Woooow! Szép látvány volt, pláne az előzetes élményekkel az agyamban és a tudattal,hogy pillanatokon belül egy legalább olyan jó puncit fogok dugni...:-)))
    Így is lett!!!! Betoltam neki és dugtam kedvemre!
    Biztattam Lottit, hogy nézzen bátran a tükörbe és értékelje Magát, hogy milyen k...jó NŐ, ha már így alakult, hogy összeraktuk minden tudományunkat...és éppen az Ő ágyában tettük mindezt...:-))) Estig b@sztam volna...de kinek van olyan önmérséklete...???:-))) Úgyhogy egy darabig azért élvezkedtem a punciban (annak látványában, ahogy ki be járatom a farkamat) és a testét markoltam, simogattam, ahol értem (popsi, mellek, háta, dereka, haja, stb...) Majd szokásomhoz híven elengedtem magam és kontroll nélkül megdugtam alkalmi partnerNŐmet, aki nem nyafogott, talán csak kicsit nyögdécselt a vége felé, amikor már keményebben, csattogósan adagoltam neki az érzést! Happy end lett, mondanom sem kell!:-))) Nagyon nagyot élveztem és Lotti hagyott magában lenyugodni. Utána megtörölgetett és ledőltem, kidőltem az ágyra kicsit simogatott/masszírozott még, meg beszélgettünk. Értelmes lány.
    Majd önálló küzdelem a fürdővel, de sikerült és gyors öltözés, a virágok elhelyezése az ismeretlen partnernő "szobra" előtt és távozás...
  • Elszámolás:

    Pesti átlagnak megfelelő csokrot helyeztem a vázába. Mindezt még az esemény előtt, csakhogy "örömünket lelhessük" benne kölcsönösen menet közben...:-)))
  • Összkép:

    Lotti szebb környezetet érdemelne...de teljesen rendben volt nekem így is. Amiért mentem, azt maximálisan megkaptam. Egy jót akartam dugni egy jó NŐvel. Jót dugtam, sőt kellemes szopást, nyalást kaptam egy kedves, nagyon készséges, alázatos NŐtől. Kiváló testet (telt mellek és fogható popsi...) gyurmázhattam. Bármikor újra mennék...dehát, ugye megint el kell mondanom a panaszomat, hogy olyan sokan szeretnék, ha meglátogatnám őket, hogy nem ragadhatok le egy helyen...Aki még nem járt Lottinál és szereti a kedves nőket, az ne habozzon...biztosan elégedetten fog távozni!:-)
Happy Massage