• Lolita

  • Beküldte:
  • Lolita reagálása

    Köszönöm vissza jelzésed, csodás volt nekem is.

  • Egyeztetés:

    A múlt héten levelezéssel ismerkedtünk meg, majd erre a hétre sikerült időpontot egyeztetnünk. Az ONLINE időpont egyeztetés remekül működött.
  • Megközelítés:

    Autóval mentem, a déli időpontban nem volt nagy forgalom, parkolót is egyszerűen találtam a ház előtt, a parkolás ingyenes.
  • Helyszín:

    Tipikus 10 emelete lakótelepi tömb egyik emeleti lakása. Megérkezésem és telefonhívásom után Lolita lejött értem a kapuba, Ő engedett be. Viszonylag nincs nagy forgalom napközben a kapu környékén, így a bejutást diszkrétnek mondhatom. Együtt fellifteztünk az emeletre, majd bementünk a lakásba. A lakás átlagos lakótelepi lakásnak mondható, bizony ráférne egy alapos felújítás. A fürdőszoba nagyon szűk, a zuhannyal egy kicsit befürödtem, vagyis segítséget kellett igénybevennem az átkapcsoláshoz, ettől a tipustól már teljesen elszoktam, Lolita simán megoldotta ezen műszaki problémát, ezek után gyorsan lezuhanyoztam. Találtam fogkefét, szájvizet, ebből csak a szájvizet vettem igénybe a kikészített pohárral. A hálószobában az ágy érdemel figyelmet, sötétben nagyon jól mutat az alsó világítás, de ezt nem élvezhettem, mivel napközben voltam, a besötétítés pedig nem engedte kibontakozni a hangulatfényt.
  • Lány külseje:

    Lolíta már a fotói alapján nagyon felizgatott, habár a műtermi képek alaposan retusáltak. A testfestés és az előnyös beállítás profi fotóskéz munkája, azonban fotói között van egypár egyszerű pólós farmeros, no ez adja vissza Lolita igazi énjét. Nekem nagyon bejött kislányos alkata, és mosolya. Farmerban és pólóban tipikus tinilány, az utcán is megkívánnám, ha lehetőségem lenne rá, de persze nem szoktam tinilányokkal ismerkedni, ezért inkább itt az oldalon vadászom le Őket.
  • Action:

    A fürdőszobai nehézségek után már a hálószobában várt rám, a csodaágyon feküdt egy-szál bugyiban hivogató tekintettel. A törülközőt egyből levettem magamról, és az ágy szélére ültem. Lolita nagyon elvarázsolt csak ültem és ültem, néztem és néztem, és szóhoz sem tudtam jutni. Valahogy úgy éreztem, hogy legszebb vágyaim fognak valóra válni, ezt minél tovább ki szerettem volna élvezni, úgyhogy szép lassan elkezdtem simogatni, csodás és formás testét. Szép lassan haladtam lefele közben finom puszikat is váltottunk. Csókja nagyon kellemes volt, ifjúkorom barátnőit idézte, tényleg igazi csókok voltak. A csókok után a falatnyi bugyi is lekerült Lolitáról, feltárult előttem az isteni sunci, azok a kis piheszőrök teljesen elvarázsoltak. Először csak simogattam, majd elkezdtem nyelvemmel először finoman majd egyre mélyebben nyalinkózni, közben gyönyörködhettem a szépen kinyíló kelyhecskében. Nyaltam és simogattam, majd újra nyaltam, szóval nagyon lelkesem kényeztettem sunciját, míg ténykedésemet kisebb orgazmus kísérte, de erről ő tudna csak beszámolni. Kis pihenő és érzéki csókjai után Ő kezdett kényeztetni. Franciája nagyon jól esett, próbáltam minnél tovább élvezni igen jó technikáját, különösen tettszett a makk gyors nyelvcsapásokkal való ingerlése, ezt nem sokáig bírtam volna, úgyhogy közös megegyezéssel gumit húzott rám és ügyesen a sunciba helyezte meredező szerszámomat. Gyorsan megtaláltuk a közös ritmust, rövid vágta után a kezdő pozícióban lett végem, jól mozgott és átadtam magam az élvezetnek, Lolíta a menyekbe juttatott. Olyan jól esett, hogy utána kellett egy kis lenyugvás, nehezen indult a beszélgetés. Simogattam és nem tudtam betelni testének birtoklásával, mire magamhoz tértem sajnos közeledett látogatásom vége, így rövid zuhany után összekészültem, aztán érzékeny búcsút vettem Lolitától.
  • Elszámolás:

    A telefonban megbeszéltük, a látogatás elején az asztalra csempésztem, így nem is került többet szóba. Kerületi átlag.
  • Összkép:

    Lolita nagyon szép és kedves lány, de valahogy a barátnő érzést nem éreztem, ezért nem kapott nálam magasabb besorolást, habár a sunci nagyon finom volt, az aktus is igen jól sikerült, de nem találtam meg azt a pluszt, amitől elfelejtettem volna, hogy SZT.-nél vagyok, pedig ez nekem nagyon fontos. Lehet hogy az első alkalom miatt, vagy esetleg a többi lány nagyon elkényeztetett eddig?
Happy Massage