• Nina

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Miután a mai munkanap lett, gondoltam a fárasztó hét után egy kellemes ebédidőben történő masszázzsal feldobom a hétvégémet. Próbáltam a közelben találni valakit, így akadtam rá Monalisa hirdetésére. Klasszikus impulse döntés, a képek alapján. Felhívtam, azonnal felvette. Nagyon kellemes hangon tájékoztatott a lehetőségekről, a helyszínről, és sikerült alig 2 órán belüli időpontot egyeztetni. Már a telefonban jelezte, hogy "azok a napok" vannak, így kölcsönösséget most biztosan nem vállal. Korrekt, hogy előre szólt.
  • Megközelítés:

    A IX kerület felkapott éterem utcajának a Kálvin térhez közeli háza. Én autóval mentem, nem egyszerű parkolót találni, ráadásul a mai munkanap lévén (szombat) fizetős is, nem is túl olcsó. Kb. 5 perc sétányi távolságra sikerült megállnom, de tekintettel a kellemes őszi időre, ezzel nem volt semmi gond. A tömegközlekedést nem tudom, de a krt és a Kálvin tér közelsége gondolom - mx. 2 perc séta - minden tömegközlekedő MT-at megnyugtat.
  • Helyszín:

    Ebben az utcában nem meglepő, de egy étterem van a ház alatt. Alapvetően a környékre jellemző régi, körfolyosós bérház. A kapukódot a ház előtt kaptam meg, a bejutás egyéb instrukcióival együtt. Lift nincs, széles lépcsőházban fel a 2. emeletre. Ott a korláton egy "Masszázs" felíratú tábla irányít a megfelelő lakáshoz, eltéveszthetetlen. Gyors és halk kopogás után gyakorlatilag azonnal bejutottam. A lakás egy hatalmas szalon, inkább sötét, mint félhomály, de azért nem vakon kell közlekedni. Gyors bemutatkozás után Monalisa bevezetett a kiválasztott szobába. Cipőt sem kellett levennem, a szobában elég volt tőle megszabadulni, nekem ez nagyon pozitív, nem szeretem kinn hagyni. A szoba akkora, hogy egy hatalmas kétszemélyes matrac majdnem faltól-falig ér. Ezenkívül egy régi tonett szék, amire a ruhát lehet tenni hangulatlámpa, néhány hangszóró, és .... két falon rengeteg, tökéletes magasságban elhelyzetett tükör..Egyeztetés után fürdőbe el. No, itt azért nem feltétlenül találtam a legnívósabb körülményeket. Sajnos érezni ezen a helységen, hogy a bérház valóban nem mai darab. A zuhanykabin talán a legkisebb standard méretű egység, amivel nincs nagy baj, én sem vagyok óriás... de a tolóajtók már eléggé elfáradtak, két kéz kell, hogy be lehessen húzni. Tusfürdőből átlagos választék, melegvíz azonnal jön. A kilépő is hagy némi kívánnivalót magaután... eléggé vizes volt, és biztosan nem is ma reggel tették a helyére... egy mosást már elbírna. Erre érdemes lenne figyelni, a komfortérzetet nagyban növeli. Érdekesség, hogy a fürdőszoba falán magyarul és angolul(!) is ki van téve egy két-két oldalas informatív leírás a kecsketejes masszázsról és annak jótékony hatásairól. Több, mint érdekes, ilyet még nem láttam. A mosdó alatti csőtörés nyomai sem tegnap keletkeztek, szerintem erre figyelni kell, egy ilyen egyébként, szép szalonban. A masszázs alatt kiderült, hogy ez volt a legkisebb ám legtükrösebb szoba. Az elmondás alapján van olyan szoba, amiben benn van a fürdő, de mivel ott nem jártam nem tudok róla nyilatkozni.
  • Lány külseje:

    Mivel az ajtó mögött állt, így csak azután láttam meg, amikor becsukta azt. Egyértelműen felismerhető, nagyon kellemes kisugárzású hölgy. A képeknek megfelelően nézett ki, kicsi retust éreztem, de nem zavaró. Fekete spagetti pántos felső, és egy falatnyi fekete tangában fogadott. Csodaszép hatalmas mellei vannak, már itt éreztem, hogy ezek között ma végem lesz. A hirdetésében is írja, hogy kerekedik mindenfelé, és ez így van. Ugyanakkor a valóság teljesen egyezik a képekkel, így nem ért meglepetés. A haja talán rövidebb, de fel volt tűzve, így ezt nehéz megítélni. Hatalmas műszempillái is voltak. Szép formás, igen méretes popsija is van, amin legeltettem a szemem amíg a szobába értünk. Aki kedveli a telt hölgyeket, imádni fogja Monalisat.
  • Erotikus masszázs:

    Miután megegyeztünk, hogy 1 órára nevezek be, a fürdés után hasravágtam magam a matracon, és elkezdődött az egyik legjobb masszázs, amit valaha kaptam. Megkérdezte, hgy erősen vagy gyengébben kérem, de mivel néhány mozdulata után tetszett az ahogyan csinálta, azt kértem hogy abban az erősségben folytassa. Mint utólag kiderült, ez a gyengébb kategória volt, de így is néhányszor felszisszentem. Gyógymasszőr végzettsége van, érezni a tudatosságot a mozdulatain. A talpakkal kezd, vádli, majd comb, és fenék... nagyon alaposan átgyúrt. Miután a lábaimmal végzett, a hátam jött. Oldalt helyzekedett el, és gyúrta át keményen a hátamat. Krémmel masszíroz, nagyon erős kezei vannak. Ja a lényeg... bugyiban masszíroz, hatalmas mellei sokszor értek hozzám, de ami a legizgalmasabb volt, hogy folyamatosan láttam abban a rengeteg tükörben... és nagyon élveztem a látványt. Mint az előbb is írtam, klasszikus Milói Vénusz testalkata van, de annyira természetesen viseli, hogy nagyon jól áll neki, és izgató is. A masszázs után beolajozta magát, majd én még hason fekve elkezdődött a csúszka masszázs... mondtam neki, hogy eddig nekem ez volt az első csúszkám... a többi ehhez képest Uraim csak imitáció volt. mellel testtel combbal dögönyözött végig, nagyon izgató, de egyben nyugtató érzés is volt... egyszercsak megkérdezte, megfordulok-e... persze hogy igen... újbóli olajozás, ezúttal már én is segítettem... A mellek nem csak nagyok, de természetesek, és nagyon finom a bőre... mellbimbói hamar bekeményedtek, kicsit sajnáltam, hogy nem lehet ma semmi kölcsönösség...
  • Levezetés:

    ...én immár háton fekve és folytatódott a csúszka... próbáltam minél inkább aktivizálni magam, hogy a szemem mellett a tapintásommal is magamba szívjam az élményt... iszonyatosan élveztem, ahogy rajtam mozog, siklik, csúszik, közben markoltam kebleit, derekát, combjait... és volt mit fogni bőven, alig bírtam betelni vele...volt, hogy csak testünk közé tettem a kezeimet, és ő úgy csúszkált, hogy mindig másik testrésze legyen a tenyeremben... persze az idő többségében a cicik voltak ott, mert hát azokkal nehéz volt betelni. A vigyázz állásban lévő ezredes a mellek között eltörpült, de nagyon élvezte a helyzetet. Éppen csukott szemmel élveztem az eseményeket, amikor éreztem, hogy a szája is bevetésre került... elkezdődött a francia óra, ami nagyon fincsi volt. Nem mélytorok, nem pornós hatás, egyszerűen egy nagyon jó szájjal való kényeztetés... én közben végig melleivel játszottam, próbáltam időnként lassítani, amire nagyon jól reagált, de a sorsomat nem kerülhettem el, és nem is akartam... kézzel végzett ki, de mivel csupa olaj voltam, olyan könnyedén csinálta, hogy öröm volt nézni és érezni... utódok a hasamon landoltak, Szilvia nevű barátnője segített a tisztálkodásban. utána mellém feküdt és még jó néhány percig beszélgettünk.. aztán tusolás... mivel úgy néztem ki elől-hátul, mint aki beleesett egy olajos hordóba, segített a hátamat lemosni, a többit én magam intéztem.
  • Elszámolás:

    A telefonban elhangzottak szerint, abszolút pesti átlag az egy órás szolgáltatásért. Annak ellenére, hogy először voltam a végén kérte, megtoldottam egy kicsit, letettem a radátorra, és nem emlékszem levette-e onnan, de nem is érdekelt...ár-érték arányt nézve, több, mint megérte.
  • Összkép:

    A fürdőszoba negatív élményét maga a szolgáltatás tökéletesen kompenzálta. Monalisa egy nagyon jó fej, laza hölgy. Rendkívül sokat beszélgettünk, nagyon jó humora van.Érti és érzi a csipkelődést, nem sértődős, bombáztam kérdésekkel rendesen, miután megengedte, h bármit kérdezhetek. Sokat megtudtam róla, és arról is, hogy a vendégeit bizonyos "halmazokba" osztja. Mint kiderült, sajnálta, hgy "azok a napok" voltak, mert abba csapatba kerültem, akinél leveszi a bugyit is... megerősítette, hogy aktuson kívül gyakorlatilag bármi lehet... nagyon élvezetes egy órát töltöttem vele, akinek fontos a jó masszázson kívül a jó fej partner, és kedveli a hasonló adottságú lányokat, annak kötelező meglátogatnia. Köszönöm Monalisa , nagyon jól éreztem magam, főleg amikor somolyogtál:-)
Happy Massage