• Brenda

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Estefelé hívtam és mivel már nem először voltam nála, túl sok mindenről nem beszéltünk, leginkább a mikorról. Igen rugalmas is volt.
  • Megközelítés:

    7-es busszal a legkönnyebb, vagy autóval, parkoló sok van és ingyenesek. A lakóparkot is könnyű megtalálni.
  • Helyszín:

    Brendának új szobája lett, mely az előzőnél sokkal nagyobb és az otthonosítást is megkezdte, bár nekem már így is tetszett. De ide befért egy nagy fotel és ez tényleg megkönnyítette a vetkezést és a ruhaelhelyezést. Nagy, kemény matracú ágy zebramintás ágytakaróval, rajta tiszta lepedő; zenét ontó CD-s magnó.
    A fürdő a régi: magasan lévő kád mélyül csutakhoz, melyből már megtanultam kiszállni, mert a bénázásom miatt, párszor majdnem kizuhantam; a szájvíz pohárkákkal a tükör alatti polcon pihen és kellemes illatú törölközőbe csavarhattam Schwarzenegger-testem.
  • Lány külseje:

    A képeken minden látszik, nem csalnak (csak két apró újításban, egy plusz tetkó és piercing, nekem tetszettek), de a 3D mégiscsak jobban megéri (vagy inkább 4DX). Ma a feneke volt, amit agyam kiemelt, nem tudom miért, inkább mellmániás vagyok... fenéknapom volt valószínű.
    Az ajtóhoz le kell jönnie, így háziruhában lehet megpillantani először, aztán fürdésem közben egy fekete fűzőszerűséget varázsolt magára, még nem láttam rajta, és nagyon tetszett.
    Brenda egy játékosabb érett nő, legalábbis ez jut róla eszembe.
  • Action:

    Már vetkőzés közben indult a beszélgetés, majd iszkiri a fürdőben.
    Visszatérve tovább beszélgettünk, kivel mi és miért történt. Jó fej nő, szeretem a verbális aktust is vele, volt már, hogy eldumáltunk egy találkozást, egy franciázás után.
    De most lekúszott lábam közé és a soha meg nem unható Brenda-franciába kezdett. Nálam ez legenda számba megy, mivel nem egyszer éreztem, hogy horpad közben a hasam. E cselekedete sok mindent tartalmaz: csak kézzel, csak szájjal, nyelvéhez csapkodást, kézzel-szájjal, zacsinyalit és még ki tudja mit. Szokásomtól eltérően az első körömet is szexszel szerettem volna, így eszembe jutott, hogy akkor már ős is kapjon egy kis bemelegítést, ezért hát a 69-es pozitúrára kérdeztem és arcomra helyezte magát. Csakhogy nem felhúzás, hanem orgazmus lett belőle neki, kicsit nyugodni hagytuk őt, majd feltérdelve megkaptam az ágzsákot szájjal és misszionárius pózban kezdtük egymást. Csókolózós, puszilgatós, lihegős, izzadós kuffantást műveltünk és így is fejeztem be.
    Kikészülve oldalra dőltem és miután magamhoz tértem folytattuk a társalgást, mit az elébb igen kellemes módon szakítottunk meg.

    Sajna a spontaneitás nem az én asztalom, ezért elmondtam Brendának, hogy hogyan is szeretném a másodikat. Pontosabban, míg a szájában voltam újra, kellett gondolkodnom ezen. Nem könnyű!
    Négykézlábra kértem és a bodri-helyzetben erősítettem meg magam, hogy egy számomra új póz kipróbálásába kezdhessek. Na, azért így is nagyon rendben volt, a fenekét nagyon szerettem fogni és nézegetni, talán észre sem vettem még milyen jól néz ki. Szóval ezután hasra feküdt, míg benne voltam és így folytattuk. Jó kis póz, ráadásul úgy nyomta felfelé fenekét, hogy az igen, teljesen jól vette a ritmust, sőt inkább adta, mivel löttyizmaim kissé fáradoztak. Brenda aztán itt is igen jól lett, mozogni sem mertem az érzékennyé vált teste tiszteletében. Lassú és ritka lökdösésemet aztán ismét gyorsítottam, de végül feladtam, hanyatt rendeztem magam és kézzel-szájjal zuttyantott ki.
    Le-leragadó szememet éreztem haza kéne vinni, láttam Brenda sem túl friss már, plusz az időt is túlléptük. Így hát öltöztem, pusziltam és kiléptem.
  • Elszámolás:

    Minden okés, mindkettőnk megbízható (kivétel, ha véletlenül elfelejtem a hangulat miatt), mint mindig, most sem sajnáltam semmit.
  • Összkép:

    Borzalmasan hoki napom volt, de Brenda egy óra alatt bearanyozta a végét. Mindig jó érzéssel megyek el tőle, most volt egy kis lábremegés is. Azt mondta a végén, jó páros voltunk (vagy hasonlót) és teljesen egyetértek vele. Örök kedvenc!!!
    Írnám, hogy vigyázzunk rá, de tud ő magára, viszont nem véletlenül került le a popószex a lapjáról! Urak...!

    Kedves Brenda, ígérem, gyakorlom a neved (bocsi :/), remélem, jól sikerült a mozizás és rettentő köszönettel tartozom!
Happy Massage