• Brenda

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Régóta játok a kisasszonyhoz, mindig ő vele egyeztetek, imádom a hangját! Nekem nő ben is ilyesmi az ideálom, így
  • Megközelítés:

    Teljesen egyszerű a megközelítése a címnek!
  • Helyszín:

    A helyszín, a lakás mindig gyönyörű, a szobák is igényesek.
     
  • Lány külseje:

    Nekem a megjelenés első osztályú, nagyon tetszik. Mintha az ideálommal találkoznék!
  • Action:

    Brenda egy istennő az ágyban és azon kívül is. Félelmetes mennyire ki tudok kapcsolni nála. Teljes barátnő feeling, ahogy itt idézném. Megérkeztem kicsit beszélgetünk, majd megkaptam a törőlközöm, irány a fürdő. Ahogy kiléptem ő már várt minden fehérnemű nélkül. Amint közeledtem, rólam lesett a törülköző. Ennek hatására egyből Atett nélkül hagyani, ledöntöttem, és finoman, érzékien nyalni kezdtem. Sohajokból tudtam ,hogy talán rossz nem lehet, amit csinálok! Majd kicsit még ledőltünk csókolózni, de közben a csípőink közeledtek egymáshoz. Én alul maradtam, ő felül volt, majd szépen popóvel bele is ült. Valami hihetetlen kellemes volt. 1 kör ott ment le, majd következett kis lovaglás lassan és gyorsan, közben a kikapcsolódhattam a lengő cickók láttán. Pár perc és pózváltás, jött a kedvencünk a kutyuspozició. Ott minden lehetséges helyet bejártam, mire ezt tobb mély sohaly köszönte meg. Zárásként még szorosan egymáshoz bújtunk, volt némi kis játszadozás szájjal és kézzel. Végül lefürödtem, kicsit még dumáltunk, majd rendeztem amit kellett! Én tuti megyek még, hiszen a jóból sosem elég!
  • Elszámolás:

    Mindig pontos korrekt az elszámolásunk! Amiben megegyezünk, annyit is adok!
  • Összkép:

    Mivel nekem az ideálom is ilyen, szerintem a 10 pont magáért beszél!
    Egy istennő! De nagyon tud!
Happy Massage