• Kitty

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Hát itt vagyok bajban. 2 hetes egyeztetés során tudtam Cintia közelébe érni. Először könnyen adott időpontot, ám aznap reggel kaptam tőle egy SMS-t: nem fog időben oda érni ne induljak el. Kissé letörten fojtattam a napomat, aznap még kétszer hívtam, hogy egy későbbi időre eltudok-e menni. Kétszer nem vette fel. Másnap ő hívott este, hogy elnézést a mobilt egy vendégnél hagyta, vissza kellett mennie érte. Kérdem tőle mikor tudok menni, sajna nem akar időpontot adni mert női ügyei lesznek a héten, majd értesít. Eltelik 3 nap SMS-ben jelzi, hívhatom. Másnap telefon elő hívom, szombat reggelre mennék, neki az jó, de ha 30 perccel előbb tudnék menni, akkor több időt lehetek nála, nem kell annyira majd sietni. Rendben bár ez nekem korai kelést jelent, mert kikelni az ágyból részemről nehéz szokott lenni. Eljött a nap felkelek, megreggelizek, kocsiba ülök, amikor is jön egy SMS, bizakodtam hát, hogy nem ő lesz, de sajna igen közli, hogy a kocsija nem indult el, és előző nap vidéken dolgozott és így ott rekedt. Ne induljak el! Hát késő, morcosan fojtattam a napomat. Másnap hívni próbáltam, hogy akkor, hogy és mi, nem vette fel. Aznap este viszont ő hívott, nem csörgetett meg, hívott, felvettem hát, ő pedig bocsánatot kért. Végül egy délutáni napra dobtuk össze a találkát és nagy nehezen oda értem hozzá.
  • Megközelítés:

    Már írtam róla én továbbra is kocsival megyek hozzá, és bár azt gondoltam elkésem majd, pontosan szálltam ki a kocsiból.
  • Helyszín:

    A helyszín semmit sem változott gondoltam első ott töltött perceimben, de mégis egy dolog, nagy megdöbbenésemre lett zuhanyfüggöny. Cintia olvasta a korábbi beszámolóimat.
  • Lány külseje:

    Nekem Cintia továbbra is bejön, és amikor megérkeztem, a szia és helló köszönés után egy jó nagy cuppanós puszit kaptam! Ilyen vendég szeretetnél továbbra is jó visszajárni.
  • Action:

    Na itt egy kisebb erotikus esszébe fogok kezdeni. Előre semmit nem beszéltünk meg csupán telefonban közölte velem Cintia, hogy a két kihagyott alkalom miatt kárpótolni fog és meglepetéssel vár engem. Zuhanyra el, és a szokásos masszázzsal kezdtük. Kellemesen elkezdetett lelazítani, közben elbeszélgettünk. Kis idő után már akcióba akartam lépni, megfordultam majd nyelves csókkal adtam tudtára, kezdésre készen állok a szó szoros értelemben. Elkezdett hát a szájával kényeztetni, majd felvette az egyik képen is látható szemüvegét ami titkárnői feelinget adott az egésznek. Az így eltöltött percek után kérdem mi a meglepetés mire kérdi próbáltam-e a prosztata masszázst, tudván milyen plusz izgalmakat tud adni, kértem ezt a kitérőt. Kis krém használatával elkezdte simogatni a fenékrészt a kényelmes kezdéshez majd az egyik ujjával óvatosan benyúlt. Nagyon oda figyel ne okozzon fájdalmat és rá is kérdez, hogy nem-e fáj. Nagyon tudja mit csinál! Vagy 1-2 perc után megkérdi mit szólnék egy rezgő segédeszközhöz, kis vibrátoros játék gondoltam dobhat a dolgon, belementem és amikor rákérdeztem mennyire sűrűn kérik ezt a férfiak azt mondja eléggé! Szóval nemcsak bennem van ez a kis perverzió. Gumi és nagy adag krémmel el is kezdi az egészet persze óvatosan figyel minden rezdülésre, közben kézzel szájjal is kényezteti a farkamat, rám figyel teljes mértékben, hogy csak az élvezetek mezején és ne a fájdalomén járjam utamat. Majd amikor kellően érzi, hogy ellazultam bekapcsolja rezgő pozícióba és eltalálja vele a prosztata részt! Hát én már korábban is tapasztaltam milyen ha ezt a pontot eltalálják de így ebben a formában még nem és ez olyan volt, hogy egyszerűen hihetetlen! És továbbra is szájjal kényeztet, időnként csókol és a szemembe néz, látom, hogy élvezi a helyzetet én meg olyan ingereket kapok amiket eddig nem éltem át! Mintha tudná, hogy az orgazmus közelében vagyok, kihúzza és rákérdez a szerepcserére. Hát gondolkodóba estem egy-két másodpercig (legbelül azonban érdekelt a dolog) előveszi közben a felcsatolható eszközét, mire a huncut mosolya mögött válaszolja: nem fogom megbánni, vigyázok rád. Belementem! Itt most néhány makktárs biztos beleborzong, a dolgok olvasata közben, de én akkor is izgatónak találtam és azon a véleményen vagyok, hogy az ilyen szerepcsere minden férfiban egy jéghegyet szimbolizál. Kinek mennyire van a felszínen annál jobban kíváncsi rá és akarja. A kis perverz fantáziámat maximálisan kielégítette, és láthatóan ő is élvezte, két pózban próbáltuk ki, majd közöltem rajtam a sor. Ő persze mondja is, hogy szeretné már. A kis pihenő és rendrakás közepette kérdem tőle mennyire nem előnyös, hogy ő ujjazhatott én meg nem. Szeretnéd, jött a kérdés. Hát, hogyne, ugrottam egyből. És nemcsak a kis punciát tudtam ujjazni, de engedte, hogy a popsiját is, itt azonban nagyon óvatosnak kellett lennem mert ahogy ő mondta szűz területen járok. Időnként fel is nyögött, megrándult és olykor el is vette onnan a kezemet, szóval óvatosnak kellet lenni. Kutya pózba vágta magát és egyik ujj a punciban, a másik óvatosan a popsijában, miközben a csiklóját izgattam. Nyögött ő rendesen ám meglepetésemre új pózt vette fel, a hátára feküdt mondván miközben ujjal kényeztetem ő akar maszturbálni és szeretné ha közben én is ezt tenném. Egy ujj a punciban majd kettő is, és persze óvatosan a popsiját is kényeztettem felváltva. És mint egy kiéhezett vadmacska hirtelen elővette a másik rezgő vibrátort, gumit húzott rá és mondja dugjam ezzel meg, míg ő továbbra is maszturbál nekem. Előtte átölelem, csókolgatom, a nyakát, vállát puszilom, ő meg átkarol és nyelves csókokkal üzeni nekem, hogy mennyire jól érzi magát. Elkezdem a kényeztetést és ő 5 perc után kéjes nyögésekbe kezd, érzem az ujjaimra csöpögő nedvtől, hogy rendesen benedvesedett, és a csiklója is jobban előbujt a rejtekhelyéről, majd mintha villámcsapás érné, összehúzza a lábait, összegörnyed és kihúzza a kezével a vibrátort. Küldetés teljesítve! Kérdem tőle szeretné-e az igazit is érezni. És ugyan igennel válaszol, de a szeme mondja meg az igazat: hát persze, hogy akarom, minden centiét élvezni szeretném! Tényleg nem beképzelésből mondom, de rendesen megdöngettem, mondván kölcsön kenyér visszajár. Menet közben pedig olyan dolog történt amire nem is számítottam. Hirtelen elkezdett a körmeivel karmolni a hátamat, sőt időnként a fenekemre ütött, persze nem fájdalmasan! A szemembe néz és látom benne a vadállatot, és ekkor minden elgondolás nélkül a kezemmel megfogtam a nyakát és ekkor még csak rátettem, de erre közli velem nyögései közepette, hogy fojtogassam! Ekkor bennem is kinyitották a ketrecet és kiszabadult a vadállat! Két kezemmel a nyakát szorítottam, a megfelelő határokon belül. Ő továbbra is karmol, és amikor a nyelvemet akarom a szájába tenni, megharapja az ajkamat, utána a vállamat kezdi harapni! Kis vadóc, gondoltam, tövig nyomom belé minden egyes centit had élvezze és így maradok, ráfekszem és én is viszonozom amit adott: nyalom, falom, harapom őt! Majd olyan döngetést kap, hogy szerintem ketté állt a füle! Az élvez rám, élvez rám szavak közepette majd 25 perces döngetés után megadtam neki amit kért. Olyan vulkán kitörés történt, hogy a szemébe is kapott vagy egy méterről. Cintia olyannyira meglepődött, hogy végül én is segítettem neki feltakarítani, ekkor vettük észre, hogy még a fal is kapott az anyagból. 1 óra teljes actiön után, összebújtunk, átöleltük egymást és rágyújtottunk egy cigire.
  • Elszámolás:

    Hát itt előnyben voltam, hiszen Cintia a kétszeri elmaradásért, a szimpátiáért, valamint a sokadik látogatásért kedvezményben részesített. A leírtakban lehet látni, hogy sok mindent engedett, amit szerintem másnak nem nagyon. Ehhez nagyon kell a szimpátia és ha érzi megbízhat benned, akkor talán esélyed van ezekben részesülni!
  • Összkép:

    Hogy mennyire vagyok szimpatikus neki, jelezte az a tény is, hogy az utánam következő makktárs amikor hívta tudja-e időben fogadni és Cintia kérte, hogy egy 10 perccet várjon a megbeszéltekhez képest. Én meg mivel láttam, hogy este 6 felé közeleg az óra (17 perc múlva), mondom neki lezuhanyzok és gyorsan megyek is nem akarok fennakadást, meg hát neki is készülnie kell a vendégre. Cintia válasza szó szerint: nem fogok egy törzsvendéget kidobni csak úgy. Már ezért a mondatért is megérte az egész vele töltött idő. Végül pontban hatkor robogtam el tőle. Láttam rajta elfáradt rendesen és a sok orgazmus is közre játszott, 1-2 alkalommal láttam is rajta a csúcson van. Én viszont már most visszaszámolok a következő alkalomig.
Happy Massage