• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Amikor láttam, hogy ismételten Budapesten rendel, rögvest bejelentkeztem hozzá VTR-en. Nem sokkal később vissza is igazolt. Egy kis szubjektivizmus: Marcsi régóta a kedvenceim közé tartozik. Azt hiszem ő is viszont figyel rám, hisz kérdésemre rögvest mondta, hogy mikor, hol volt az utolsó találkozónk.
  • Megközelítés:

    Abszolút a belváros, ennek ellenére több szabad parkolóhelyet véltem felfedezni. (Természetesen fizetős a letámasztás.) A helyet nagyon könnyű megtalálni, rendkívül frekventált helyen fogad Marcsika.
  • Helyszín:

    Egy kisebb garzont képzeljetek el, a konkrét tetthely az a galérián volt. A fürdő tiszta, többféle tusfürdővel és személyes higiéniai felszereléssel ellátott volt. A tetthely egy hatalmas francia ágy, több párnával. Nekem szimpatikus volt a hangulatvilágítás is.
    szerencsémre aznap én voltam az első, úgyhogy én bitorolhattam mindent a kezdetek kezdetén. Még az originál szájvizet is én törtem föl elsőként.
  • Lány külseje:

    Marcsi egy csodálatosan törékeny, kislányos alkat. Nem árul zsákbamacskát, hisz tetemes képpel színezi a hirdetését. Most egy fekete szerelésben fogadott, tudta, hogy a gyöngéim közé tartozik a kötözött sonkára emlékeztető harisnya.
    Nagyon kedvesen köszöntöttük egymást. Beinvitált a találka helyre, beszélgettünk a régmúltról stb.
    Amit egyből felfedeztem rajta, hogy a legutóbbi találkozónk óta szájfeltöltésen esett át. Jól áll neki...
    Elfogultságom okán minden tetszett rajta, semmiféle kivetnivalót nem tudnék felhozni.
  • Action:

    Bocsánat, de ne várj tőlem egy hosszadalmas, terjengős beszámolót. (Ez kb. már a százötvenvalahanyadik ömlengésem, egy picit már elfáradtam. Megöregedtem és nem tudom már azzal a hévvel átadni az élményeket, mint annak előtte.)
    Üdvözlő puszikák után elindultam a fürdőkabin felé. Kaptam egy hatalmas tiszta törülközőt. Visszatérvén az egyéni tisztálkodás után felvonultunk a galériába. Itt is váltottunk néhány csókot. Majd elkezdtem kicsomagolni, mint egy karácsonyi ajándékot. De előtte lerohantam a telefonomért, hogy egy-két emlékezetes felvételt is készítsek Marcsikáról. Nem bírtam sokáig leheveredtünk az ágyra és csókolóztunk, majd Marcsi következett a páratlan, fergeteges francia tudását csillogtatva. Egyedi az a fejmozgatásos, fejkörzéses technika, amit Marcsi bemutatott. Természetesen a golyók és az ánusz sem maradt érintetlen. Nagyon-nagyon kellemesen eltudja az emberfiát kápráztatni és fölvinni a mennyekbe.
    Kiélvezkedésemet követően W fel és Marcsika nyeregbe pattant és lovacskázott. Csodálatos volt a törékeny testét magamhoz szorítani, ölleni. páratlan! No, ki is végzett sajnos. Romeltakarítást követően kaptam egy Marcsis egyéni nekem szóló masszírozást. Kellemesen ellazított végképp.
    A második menet ugyanúgy mint az első, csak most Marcsi a szájával elégített ki. Nem tudom, hogy csinálja, de nekem nagyon bejön ez a fejkörzéses, letolom mélyen, majd rágyorsítok technika. Dicséretére legyen mondva, hogy tisztességgel megdolgozott az utódokért, de lankadatlan lelkesedésének köszönhetően, felröppintett ismételten a mennyekbe.
    Tisztálkodás, itallal való kínálás következett.
  • Elszámolás:

    Marcsi maga az extra, már nem is tudom számolni, hogy hányadik vizitáláson vagyunk túl, de nem tudok vele betelni.
  • Összkép:

    Teljes mértékben kielégülve távoztam Marcsitól. Már azt terveztük, hogy mikor tudunk újra találkozni. Többször is jeleztem már itt a beszámolóiban, illetve a hozzászólásaimban is, hogy Ő egy igazi odaadó szolgáltató. Amit kínál azt maximális átéléssel, empátiával teljesíti. Te mint vendég vagy nála a központban.
Happy Massage