Többszöri hívásra, nagy nehezen értem el. A másik oldalon hirdet, és villogott is, hogy hívható mégis aránylag nehezen ment.
De a lényeg, hogy sikerült.
Megközelítés:
Mol fallosz mögötti utca, parkolni az utcán nem lehet, max a szomszédos irodaház parkolójában.
Először csak az utcát adta meg, parkolás után kellett hívni a pontos címért.
Bkv-ről sokat mondani nem tudok, de sok az irodaház, így biztos megoldható.
Helyszín:
Sokemeletes, új építésű társasház, egyik közbenső emeletén van a lakás. Új lakás, így az állapota ennek megfelelő, tiszta rendezett. A fürdő kádas, függöny nincs, vigyázni kell. Tusfürdő, stb van, szájvízhez kis poharat azonban nem találtam.
A szobában ágy a tetthely, és a lakásban kóborol egy macsek.
Olivia egyedül rendel, nincsen más a lakásban.
Lány külseje:
Szép lány, hatalmas mellekkel, gyönyörű hosszú sötétbarna hajjal. Szép kerek popsi. Minden a képeknek megfelelő.
Egyedüli eltérés, hogy szemüveget hordott, ami önmagában nem volt baj, sőt, de végig magán tartotta. (Igaz nem kértem, hogy vegye le, de általában a lányok nem szokták magukon tartani a hancúr közben)
Action:
Érkezésemkor a már nyitott ajtó mögött várt, egy szexi fehérneműben. Beinvitált a szobába, megbeszéltük mit szeretnék, majd elmentem mosakodni. Visszatértemre már meztelenül várt az ágyon.
Hamar egy franciába kezdett, amit igen élvezetesen végzett. Védőfelszerelést kértem, és javasoltam egy tükör előtti álló doggy-t, amit kategorikusan elutasított, hogy ő nem áll! Sajnáltam, mert ezt a pózt már régen ki akartam próbálni. Hát jó gondoltam, akkor lovaglóban kezdtünk, kellemes szűk puncija van, de lehetett volna kicsit lelkesebb, hamár ő volt fent.
Átkértem magam doggy-ba, fantasztikus látvány, de gondoltam egy kicsit közelebbről jobb volna, kértem feküdjön hasra. Itt jött az újabb kifogás, hogy ő nem fekszik hasra, mert újak a mellei...
Végül misziben, majd nfvsz-ba lett végem.
Elszámolás:
Az elején letettem az összeget a komódra, fürdés után már nem volt ott. A nfvsz, csók, arcra, stb. extra, a nfvsz-bát vettem csak igénybe. Alapvetően jól éreztem magam, egy gyönyörű lánnyal, bár egy kis hiány azért maradt bennem, de ez az én magasabb elvárásom miatt volt csupán.
Összkép:
Alapvetően jó. Mint már írtam, csak egy kis hiányérzetem maradt csak.