Noyát a túloldalon láttam meg, de emlékszem rá innen is, és így kis keresgélés után nem éreztem rizikót: a képei meg a lehetőségek már régebben is megragadták a fantáziám, úgyhogy ideje volt lépni. Villogott a hívhatsz, egyből el is értem, gyorsan meg is beszéltük a lényeget.
Megközelítés:
Marina part, nem kell bemutatni, gondoltam én de Noya mondta, hogy van akinek ismeretlen környék, szóval: kék metró, Duna pláza, 5-10 perc séta, a házszám és utca öles betűkkel a bejáraton, nem lehet eltéveszteni. Az emeleten kell figyelni, van egykét kanyar (illetve ha lépcsőn megy az ember akkor két ajtóból is lehet választani). Ajtón is van szám, ami már nyílt is ahogy odaértem.
Helyszín:
A lakás maga szép tiszta, a fürdő is teljesen rendben van, jópár tusfürdő, szájvíz. A kisszobában pedig egy nagy franciaágy, fotel pakolni - függöny behúzva így nem teljes nappali fény, de nem is félhomály. Tiszta friss törülköző, semmiben sem találtam kivetni valót.
Lány külseje:
Az ajtón belépve nem ért se meglepetés se csalódás: egy magas jó formában levő csaj várt - a szótárban a milfhez az ő képét lehet tenni. Formás izmos váll és karok, vékony derék, szép izmos popsi, hosszú combok. Azért nem mondom, hogy gazella, mert annál izmosabb, inkább valami ragadozót kellene keresni. A cickók is gyönyörűek, szép kerekded, de nem túlzás se a méret se a forma, gyönyörű kis bimbóudvar, és méretes izgató bimbók vártak. Jó pár nagyobb tetkó, köldökpiercing, finom borotvált punci, kis smink, egy igen csinos negyvenes csaj. A kis fehér csipkés melltartó és falatnyi zsinórtanga nem rejtett sokat.
Action:
Elsőre gyorsan meg beszéltük, hogy hogy s mint vagyunk, aztán én rohantam zuhanyozni. Ezután irány a szoba, Noya zenét csiholt és elkezdett táncolni, én meg ha már így alakult simogattam, ahogy ő előttem finoman ringott. Szolidabb csókok, majd megszabadultunk a fehérneműtől, és a cicik közé vetettm magam: puha de mégis feszes, méretes keblek, a bimbók szinte azonnal óriásira duzzadtak, nagyon élveztem. Aztán az ágyra heveredtünk, folytattam a felfedezést egészen a gyögyörű punciig: nyaltam simogattam a szép húsos rózsasín szirmokat, Noya nyögdécselt, bíztatott tovább fokozva a hangulatot. Végül fordult a kocka, és ő kezdett a kényeztetésembe, finoman, bő nyállal nyalogatta végig, aztán kezdett hozzá, nem is kellett sokat várni, igen hamar eldurrantam a szájába. Romeltakarítás, a pohár víz is jól jött, folytattuk a dumálást (én azért közben simogattam azokat a hosszú izmos combokat, biztos ami biztos). Aztán Noya újra akcióba lendült, rámbukott és folytatta ahol abba hagyta, én pedig magamra húztam, hogy tovább faljam a punciját. Itt csak a puncit láttam magam előtt, de éreztem ahogy tövig magába húz, itt se kellett sok és újra eldurrantam.
Még dumáltunk egy kicsit, összeszedtük magunkat, és indultam utamra.
Elszámolás:
Ahogy telefonon megbeszéltük, ez nem változott a helyszínen, teljesen korrekt. Van lehetőség még a popsira és nyelésre extrában.
Összkép:
Noya egy nagy dumás egyenes csaj, könnyű vele jól kijönni (de ha nem tetszik neki valami, az biztos, hogy meg is mondja). Tudja, hogy mi kell a férfinak, és meg is adja: pornósabb vonal, ahogy húzza az embert, odateszi magát. Van már élettapasztalata, de ezt arra használja, hogy közösen egy jó programot rakjon vele össze az ember amiben mindketten jól érzik magukat.