Action:
Először beszélgetéssel indítottunk, mert mindig szeretjük megtárgyalni, hogy az elmúlt időben mi történt a másikkal. Túl a beszélgetésen és a zuhanyzáson elkezdődött a szexuális előjáték közöttünk. Csókokat váltottunk, nem durván, majd a mellvédjének bimbózó antennáit számba vettem, és körkörösen latyakosra nyaltam őket. Aztán az ágyra dőltünk, majd a prémium minőségű puncihúsába mártottam a nyelvemet. Nyelvheggyel szereztem örömet neki. De egy-egy ujjammal még vájárkodtam is benne, hogy még teljesebb legyen a kéjérzet. Ezután történhetett, hogy Noya megkérdezte tőlem: Mit szólnék egy kölcsönös franciához? Rámondtam az áment, és elhelyezkedtünk a megfelelő módon az ágyon, ő folyamatosan szopott, én meg suvickoltam a képembe tolt pinát.
Egy következő "jelenetben" Noya a farkamra csorgatta a nyálát, majd a duzzadó tűzoltótömlőt bekapta a szájába. Kluttyogott a nyálas fasz benne, ahogy a torokbarlangja elnyelte a dákómat. Nem bírtam magammal, és mondtam neki, hogy mindenképpen lógassa le a fejét az ágyról. Én már csak arra emlékszem, hogy a faszomat mártogatom Noya szájába. Látom közben az ágyról lelógó fejet, és a szédületes démoni mosolyát, miközben ízekre szed engem.
Jött egy pózváltás, felkerült a zubbony, aztán doggy pózban ostromoltam, miközben csapkodtam a feszes seggét. Húztam fekete haját, mocskosan beszéltem vele, de ő is lement aljasba, hogy jól basszam meg, adjak neki keményen. Próbáltam erősebb tempót diktálni, egyre durvábban keféltem, időnként rá is markoltam a nyakára. Ezután pedig a művészbejáróba kéredzkedtem be, ami Noyából még jobb hatást váltott ki. Amikor jól seggbe raktam, és közben a pináját ellenőriztem, éreztem, hogy nedvesebb, mint, amikor a normális ajtón dörömböltem.
Már annyi minden történt, hogy összefolytak az események. Volt, hogy az ágy elé állítottam, és úgy dugtam meg hátulról. Basztam mellbe is, jó volt nézni, ahogy a szilikoncsöcsök mögül kibukkan a küklopsz. A legvégén az ágyon dugtunk, hátulról nyomtam, majd éreztem, hogy rövidesen nekem befellegzett, aztán lerántottam a gumit, és belefolyattam a gecimet a torkába. Az elmondása szerint elég sok spermát termeltem ki magamból.