Telefonon hívtam. Majd aznap megerősítettem 2x is az itt olvasottak miatt.
Megközelítés:
Parkolni borzasztó BKK-val lényegesen könnyebb. Én kocsival mentem, de nem ajánlom.
Helyszín:
Légkondi nincs. Átlagos rend és tisztaság régimódi környezet. Franciaágy elég alacsony, de használható egy kanapé is.
Lány külseje:
1. pillantásra majdnem elmentem. Krémes arc, félszeg nehezen érthető kommunikáció. Törékeny méret megjelenés a képekhez képest talán megfáradtabbnak mondanám. Fekete kislányos miniszoknya és melltartó volt rajta amik végig rajta maradtak.
Action:
Krémes arcát meg sem akartam puszilni végig sikerült fenntartania az amúgy belőlem is fakadó kezdeti távolságtartást. Megkérdezte zuhanyoztam-e mondtam, hogy épp most majd mondta, hogy vetkőzzek a székre miközben ő szag és ízmintát vett amin átmentem így nem zuhanyoztam. Franciája váratlanul lágy és érzéki volt nagyon jól esett, de hamarosan gumit kínált amit elfogadtam. Lovaglással kezdtem volna, de mondta hogy a kutyust szereti így megadtam neki. A kanapén és az ágyon is csináltuk amikor fáradtunk missziben akartam folytatni ő pedig a nyakamba adta a lábait kis bánázásom után valami csak kialakult és dícsért párszor, úgy tűnt ezt talán ő is élvezte pedig nem éreztem, hogy ténylegesen jelen lenne. A menetek között az ágy szélén hanyatfektetve megdugtam a torkát is, ami elég jó volt. Kis pihenő után a kanapé elé állítottam és ráhajolt eléggé bemelegedtünk már és amúgy sem panaszkodós ezért nagyobb lendületet terveztem elkértem az egyik kezét majd a másikat is, teljesen kiélhettem magam. Magamhoz képest ezt már sportértékűnek mondanám melegben légkondi nélkül kifulladásomig ment a dolog, ami után franciával fejeztük be. Szájába mentem el amit kiköpött, ez mindkettőnknek rendben volt.
Összességében ő egyáltalán nem volt lelkes, de teljesen irányítható, biztos lenne akit ez zavarna az én esetemben is szerencse, hogy most tudtam teljesen irányító domináns szerepet játszani.
Elszámolás:
Előre adtam át. Teljesen korrekt az ára pedig nyilvánvalóan kedvező, ha valaki arra vágyik amit nyújtani tud.
Összkép:
Nem valószínű, hogy visszamegyek hozzá. Jó értékelést adok neki mert, ami tőle telik megteszi korrekt megvan a maga technológiája is és többet vállal mint az átlag, de számomra súlyos fátyol a mostani kisugárzása.