• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon kerestem. Régóta húzódott az egyeztetés, sokszor nem sikerült megállapodnunk, hol nekem nem volt jó, hol csak páros programra lett volna lehetőség. Mindenesetre most szerencsém volt, pont volt rám ideje Eszternek, és nem is voltam messze a tetthelytől, így kocsiba ugrottam, és indultam is. A fontos információkat már tudtam, így ezekre nem kellett külön kitérnünk.
  • Megközelítés:

    Nem egy belső része a kerületnek, de mivel épp a közelben voltam, nekem nagyon is megfelelt. Parkolni mindig van hely, fizetni sem kell érte. Javaslom a gépjárműves megközelítést. A tömegközlekedést nem tudom, de láttam a tó túloldalán egy villamosjáratot. Talán egy busz közelebb is jár, de szerintem nem túl gyakran. A házszám ki van írva, eltévedni nem lehet.
  • Helyszín:

    Amerikai konyhás nappali ággyal, fürdő WCvel egyben, valamint egy másik szoba, aminek csak kívülről láttam az ajtaját. Félhomály van, de Eszter kérésre simán csinál világosságot (tekintettel arra, hogy igen csinos teremtés, én ezt kértem is).
    A fürdőben kád zuhanyfüggönnyel, sok tusfürdő, szájvíz, nagy törölköző. A fürdő kijáratnál nagy tükrös beépített szekrény, legközelebb kihasználandó. Mondjuk kéne olyan tükör, ami engem csak deréktól lefelé mutat, nem rontanám el az összképet ;).
  • Lány külseje:

    Eszter egy csinos hölgy, a felrakott képeinek teljesen megfelelő. Csodás cicik, kerek popsi, hosszú combok... bár azt mondta, hogy most hízott kicsit, nekem nem sikerült megtalálnom ennek nyomait a testén, minden feszes és kívánatos. Nekem az arca is tetszett, huncut szemei vannak. A kor ugyan nem ellenőrzött (és tudom, hogy nem ildomos szóvátenni), valamint matematikailag is igaz a 36+, de Eszter nem 36 éves és két hónapos. De hát ez legyen a legnagyobb problémám (szerencsére valóban ez lett az).
  • Action:

    Fürdés után Eszter már meztelenül várt, megkérdezte,szeretnék-e inni. Ekkor már nem szerettem volna, inkább kis világosítás után az ágyra heveredtünk. Mivel félénk és gátlásos vagyok (meg lusta is), így rövid ismerkedés, simogatás, és néhány szájrapuszi után Eszter megkért, hogy dőljek hanyatt, tegyek egy párnát a fejem alá, engedjem el magam, és élvezzem a történéseket és a látványt. Majd a lábaim közé heveredett. Miközben kigúvadt szemekkel néztem a munkálkodását, és kapaszkodtam a maradék önfegyelmembe, hogy ne élvezzek azonnal, realizáltam, hogy ezúttal nem lesz kegyelem. Szerintem te ki tudsz kétszer facsarni - mondtam Eszternek, aki csak kacsintott, és bólintott (a szája ugyanis éppen tele volt). Három másodperccel később már robbantam is.
    Eszter és az utódok a fürdőbe távoztak, majd beszélgettünk, és simogattuk egymást. Kis idő múlva Eszter szólt, hogy ha dobok egy gyors zuhanyt, folytathatnánk. Dobtam. Folytattuk ahol abbahagytuk, Eszter fáradhatatlanul szopott, többször is a határon voltam, de sajnos másodszor már nem sikerült elmennem. Pár éve még simán ment volna :(.
    Az időm lejártával könnyes búcsút vettünk egymástól. Az óra rólam és nekem szólt, de hát ezért is mentem. Kiváló élmény volt.
  • Elszámolás:

    Az infók nyilvánosak, a megadott számú rózsaszálat adtam oda a végén.
  • Összkép:

    Azt kaptam, amiért mentem. Eszter maximálisan rám figyelt, és a szája egy álom. Hab a tortán, hogy még beszélgetni is lehet vele. Felfrissülve távoztam tőle.
Happy Massage