• Alina

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Alina hirdetésére még a nyáron lettem figyelmes, a képei és akkori beszámolói alapján (kösz, urak) meg is látogattam, és már akkor olyan élményben részesített, hogy napokig flasheltem. O_O

    Így aztán nem maradt más, mint hogy újra bejelentkezzek hozzá, és a második randinkról írjak valami szalonképeset az itteni igényes közönségnek, ahelyett, ami az őszinte reakcióm lenne, ti. hogy bbfff, aztarohadt, JÉZUS.atya.úristen, ez a csaj aztán frankón ott van a topon!

    Elnézést az intermezzoért. Szóval az egyeztetés első alkalommal nagyon flottul ment, akkor hívtam, amikor az oldalon elérhetőt jelzett, fel is vette és még aznapra kaptam időpontot, ami szerintem nem sokáig marad így, mert ahhoz képest, amilyen élmény meglátogatni, méltatlanul kevés figyelmet kapott eddig Alina. Három extráról tudok, de ezekről csak a személyes találkozó alkalmával beszél. Ezt tiszteletben tartva, bár korábbi beszámolók és adatlap alapján nem nehéz őket kikövetkeztetni, ezeket nem emelem ki külön.

    A második randink összehozásához kellett némi logisztika és rugalmasság mindkettőnk részéről, de szerencsére úgy alakult a programunk, hogy összejött. A mellékelt ábra szerint nem bántam meg. Kicsit sem.
  • Megközelítés:

    Alina új címen dolgozik, de - az előzőhöz hasonlóan - ugyancsak a Lurdy házhoz viszonylagos közelségben található, azaz tömegközlekedéssel és autóval is könnyű megközelíteni. Mivel előbbivel mentem, utóbbira nincs tapasztalatom, de a ház körül fullon voltak a parkolóhelyek, biztos, hogy érdemes korábban érkezni vagy mondjuk a Lurdy parkolójával próbálkozni, majd csavargó (értsd: gyalog több, mint húsz méter) üzemmódba váltani. A cím egyértelmű, Google Street View is sokat segít a környék, a lépcsőház azonosításában.

    A helyszínre érve hívtam Alinát, aki - első hallásra bonyolultnak tűnő, de - tűpontosságú instrukciókkal látott el a bejutásról és az egyik magasabb emeleten lévő lakásához való eljutáshoz (lifttel mentem, jó szívvel ajánlom). Bevallom, először kivert a hideg veríték, hogy nem találok majd oda, de ha figyelmesen végighallgatod Alina útmutatását, minden forduló pont úgy fog megjelenni, hogy még magabiztosnak is tűnjenek az ember léptei.

    A ház nagy forgalmú, szinte lehetetlen elkerülni, hogy ne fuss össze az ott lakók közül valakivel, de szerencsére a látogatásunk célját nem tesszük számháború jelleggel a homlokunkra.
  • Helyszín:

    A lakás ajtaját érkezésemkor Alina diszkréten kinyitotta, és - a kinti napfény után a szemnek hozzá kell szoknia - egy viszonylag sötét előtérbe lépve, a besötétített, hangulatvilágítással ellátott lakásban vendéglátóm fehérneműs sziluettje és hangja fogad.

    A lakás modern, barátságos, ízlésesen berendezett és természetesen erotikusan bódító illatú (vagyis a hatás inkább Alinától ered..). A kis előtérből kilépve balra egy tágas konyha-nappali kombó található, ahol egy profi masszázspad várja a szexuálisan túlfűtött események fel- vagy levezetését.

    Tisztaság és higiénia mindenütt bátofkorsz, a karácsonyi hangulatra pedig cuki mézeskalács formájú plüssök emlékeztetik az embert, amit persze csak akkor vettem észre, amikor Alina odalépett hozzájuk megigazgatni őket.
    A nappaliból egy-egy ajtó a fürdőbe és a hálószobába vezet.

    A fürdőben száraz kilépő, elegendő számú tusfürdő, szájvíz kis pohárkákkal. A hoteleket idézően összehajtogatott, minőségi törölközőt Alina adja át.

    Zuhanyozni a függönnyel és bazinagy falra szerelt tükörrel ellátott (ezt mindig takarítani.., respect) kádban lehet. Rajtam kifogott a trükkös csap, és szégyenszemre segítséget kellett kérnem, mert sem forgatásra (ez állítja a hőmérsékletet), sem húzásra nem reagál, hanem meg kell dönteni a fal felé, amire a csaptelep van szerelve. (szívesen)

    Alinával kölcsönös kényeztetésünk a nappaliból nyíló, hatalmas franciaággyal és a falat (vagy szekrényt?, ugyan ki tudja azt) teljes egészében elfoglaló, élményt fokozó tükörrel ellátott hálóban zajlott. Az ágyat egy szál fehér rózsa díszítette, amit nem én vittem oda (ld. számháború és homlok fentebb)
  • Lány külseje:

    A hirdetésén található képeken Alina látható, aktuális, pompás, sportolásból eredően feszes, de nőies, kecses formájában. Csak a köztünk lévő korkülönbség és a maga top kategóriájához képest igen szerény, laza természetességű fellépése tesz magabiztossá egy ilyen bombázó társaságában... Fehérneműben, mezítláb fogad.

    A gyönyörű arca kapcsán talán többször, de legalább egyszer olvastam, hogy szomszédlányos, pedig a gondolat szerintem nem ebből ered, hanem a kedvességéből, földhöz ragadtságából és visszafogottságából, amire egyáltalán nem számítasz egy ilyen kaliberű lánytól. Én inkább babaarcú szépségnek mondanám: hosszúkás, már-már rajzoltan szimmetrikus arcán nagy, érdeklődő, lazán kihívó, folyamatosan a kontaktust kereső szempárral, illeszkedő keskeny orral, természetesen-dús ajka csókra (és még milyenre.. óanyám..) invitál.

    Tip-top a csaj mindenhol, festett szőke, derékig érő, dús hajzuhatag, ízléses mennyiségű smink, dús, óriási szempillák, sötét szemöldök fokozza a tekintetének a hatását. Bódító illat, hibátlan, selymes bőr, ízlésesen megcsinált körmök. A vékony, feszes testalkatából kihívóan kiemelkedő, dús cicijei látványát fokozza hibátlan tartása. Tangás fenekének látványa a legtermészetesebb nadrágméret csökkentő afrodiziákum.

    Szerintem piszkosul jól áll neki, hogy nem fedezek fel benne szinte semmi megjátszottságot, mesterkélt kedvességet, hanem a jó értelemben vett naivitás aurája veszi körbe. Közben meg olyan érzésem is van, hogy fiatal kora ellenére többet tud a pasikról, mint mi saját magunkról. (Nem kell rosszra gondolni, nem mennyiségre, hanem minőségre gondolok, a randijaink során beszéd nélkül értett meg.)

    Keveset beszél, olyan közel lép hozzám, hogy elér és a látvány után felizgat az illata, kezeimet a kezeibe veszi, játszik ujjaival rajtuk és hiába van előttem ott a tökéletes teste, elveszek a farkasszemező tekintetében. Csókot váltunk, szenvedélyemet érezve mosolyog, tudja jól, hogy legszívesebben minden formalitást átugranék és elhalmoznám az érintéseimmel, ajkaimmal.. Alinánál végig meghatározó érzés bennem, hogy a kezembe vehetném az irányítást, és bár baromi nehéz, de a higiéniás foglalkozást választom.

    Alina kihívóan leülne mozizni ahogyan vetkőzöm, de - mivel nincs bennem kétség, hogy ennek a látványa a szexitől elég távol áll, és chippendale rutin híján tuti szerencsétlenkedésbe torkollna - inkább a fürdőbe távozom.
  • Erotikus masszázs:

    Miután derekamra tekert törölközővel kijöttem a fürdőből, Alina hozzám bújik, leveszi rólam a törölközőt, lazán a kanapéra teszi és visszatérve hozzám, csókot váltunk. Egymás ajkait fürkészve jelzem neki, hogy mindhárom extrát szeretném igénybe venni, de nagyösszegben mernék fogadni, hogy ezt tudja. Megkérdezi, hogy a masszázzsal kezdünk-e, mire én magamnak is hazudva (szerintem itt már kiléptem a tér-időből) azt felelem, hogy lehet (pedig már az első randink sem így sikerült).

    Egyre szenvedélyesebb csókokat váltunk, nyakát puszilom, kezeit, fenekét, hátát, végül már melleit simogatom (definitely kiléptem a tér-időből). Közben Alina már elkezdi levenni a melltartóját. Én már akkor nyúlok a kapcsokért, mikor késő… Viszont ez most a masszázs szekció, amit ti szemfüles kritikusok már rég felvont szemöldökkel, talán még ciccegve is, halk ejnyével olvastok. Úgyhogy térjünk is át a masszázsra.

    Miután visszatérünk a hálószobából, a nappaliban található masszázspadra invitál Alina. Nyoma sincs - a megelőző események után ez nem is lenne várható - bármilyen feszengésnek. Beszélgetünk, ő meztelenül tüsténkedik körülöttem. Kérdés nélkül illatmentes krémmel kezd masszírozni (emlékszik az előző randiról). Szakavatott kezei vannak, ez érződik a mozdulatokon, nem erősen masszíroz, viszont üdítően finom így is. Fenekemet is átmasszírozza, de inkább szakszerűségről és igényességről beszélnék, mint erotikáról (ez Alina profizmusának dicsérete, különösen, hogy előtte az erotika oltáráról lesöpörtük az összes dísztárgyat és összegyűrtük rajta az abroszt)

    Nagyon jó beszélgetőpartner. Említettem már a földhözragadtságát, ami nagyon szimpatikussá teszi. Nem a márkás cuccokról, autókról beszél - amivel gyanítom, hogy nem egyszer találkozott - hanem a hétköznapokról, kedves természetéről árulkodó őszinteséggel. A masszázs végét kezeimen ujjai játékával, simításokkal jelzi, majd csókok váltását követően távozom a fürdőbe.
  • Levezetés:

    A melltartó lekerült Alináról, nyakát, száját csókolva simogatom kerek idomait, amire halk sóhajokkal, csókkal reagál, kezeivel már megtalálja duzzadó farkam. Gondol egyet, kézen fog és szó nélkül bevezet a hálószobába. Félre teszi az ágyra készített fehér rózsát, felköti haját, majd kihívóan felmászik az ágyra és tekintetével invitál.

    Felmászom mellé, térdelve folytatom a simogatását, melleit markolom, számmal és nyelvemmel kényeztetem. Belefeledkezem gyönyörű testének a kényeztetésébe, pedig érzem, hogy ő sem rest, simogatásokkal, markolással, viszonzó csókokkal jutalmaz. Hátára fekszik, nyakát csókolom, majd le is veszi bugyiját. A teljesen sima, ápolt ágyéka belesimul a perfekt összképbe.

    Ezúttal lábától indulok felfelé és csókolom meg lábfejét, simítom formás, izmos lábát. Először még nem állok meg puncijánál, előtte még újra akarom érezni a porcikáit, melleit, feszes hasát is végigpuszilom, közben kezemmel óvatosan már punciját is simogatom. Halk sóhajokkal és azzal a vadító, szűnni nem akaró szemkontaktussal kíséri Alina ténykedésemet. Majd leérve lassan, de intenzív orális kényeztetésbe kezdek. Figyelem reakcióit, amiből azt látom, hogy akár már rövid úton is csúcsra tudna jutni, de mivel önző gazember vagyok, és piszkosul szeretek kényeztetni, megkérdem, hogy megfordulna-e.

    Már az első randinkon is imádtam a felállást, ahogy ez a gyönyörű fiatal lány megemeli a popsiját és így kitárulkozva hagyja, hogy nyelvemmel ánuszát kényeztessem. Most sem volt ez másképp és sokáig időztem, köröztem nyelvemmel a hátsó erogén zónáján. Közben kezemmel punciját kényeztettem, és időnként felpillantva kihasználtam az ágy melletti tükröt, hogy Alina gyönyörén élvezkedjek. Közben ő is simogatja magát és minimálisan instruál, hogy igazán jó legyen neki, amiért szívből hálás vagyok, mert végül Alina szájára tapasztott kézzel jut el a csúcsra, és egy igen cuki “bazmeg” elszólás kíséretében. (Mai napig nem tudom eldönteni, hogy az ő élvezete volt-e számomra nagyobb élmény vagy az enyém.)

    Lassan lenyugszik Alina és újra felveszi a szemkontaktust, amivel azt üzeni, hogy most végem lesz, nagyokat nyelek, mert már tudom, mi következik. Pár csók után négykézlábra ereszkedik, én térdelve maradok, és hozzálát farkam orális kényeztetéséhez. A szemfüles olvasó ebből rájöhet, hogy Alina kezét egyáltalán nem használja. Csodálatos technikával szívja, nyalja a farkam, egyre jobban elmerítve azt ajkai között, míg végül igazán izgató hangok kíséretében teljesen eltűnik a szájában. Lágyan újra és újra leengedi torkáig a brét, ami érzésre, fentről és a tükörből nézve is fantasztikusan intenzív élmény. Közben huncut módon ő is ki-kipillant az oldalsó tükörre. Valami csoda folytán nem ér el azonnal a vég, így kis kézimunkával kísért szopásra vált. Már önmagában ez is világbajnok, de utána még tudja fokozni az élményt és újra eltünteti ajkai között a farkam, majd tempót vált és ezt tartva hangos orgazmusban oldódik fel a hatalmas szexuális feszültség, amit felépített bennem. Szájában tart, míg el nem kezdek ernyedni. Alina felül és szájában a spermámmal még újra felveszi a szemkontaktust, mielőtt papírtörlőért nyúl.

    Szó szerint remegtem még a hatalmas orgazmus után, de nekem inkább a teljes élmény a meghatározó. Férfinak érezhettem magam, és egy partnerrel, egy ízig-vérig nővel tölthettem egy felejthetetlen alkalmat.
  • Elszámolás:

    A tiszteletdíj mértékéről Alina bővebb infójában és korábbi beszámolókból lehet tájékozódni. Extrákkal együtt nem mondanám, hogy olcsó, de hogy Alinát megéri meglátogatni, és bizalmat adni neki, az egészen biztos.
  • Összkép:

    Alina egy dögös, közvetlen, fiatal lány, aki tényleg érti, hogy a testiség nemcsak egy eszköz, hanem egy örömforrás is.

    Nem egy beszámolóban lehet olvasni arról, hogy a barátnős és pornós feeling kizárja egymást, de ez Alinánál nincs így. Technikai tudásával ugyan leginkább csak pornófilmes hölgyek rendelkeznek (ebből a szempontból lehet ilyen feeling), de a pornó sokszor tárgyiasít, ami nagy hiba és tévedésre adhat okot. Alina szexualitása nélkülöz minden rossz értelemben vett prüdériát és manírt, az ő esetében ehelyett a korunkban elfogadottnál magasabb fokú szexuális kultúráról van szó, barátnős szenvedéllyel. Szerintem azzal mindenki csak jól járhat, ha a jövőben a férfi-női szexualitás felkerül erre a polcra.

    Ha a rangom lehetővé tenné, ez egy lila szalagos beszámoló lenne.
Happy Massage