• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Először az ital nevű tarskereső oldalon beszéltem vele, már a második hölgy, akivel így kezdődik, ahogy megláttam a hirdetésben az ismerős képeket, nagyon meg akartam ismerni személyesen. Telefonon hívtam, már régről tudtam, hogy korán kelő, ezt az oldal jelzi is, így fél 8 kor egyeztettünk délutánra. Utána még az időpontot finomítottuk, nekem bejött.
  • Megközelítés:

    A parkolás nem egyszerű, de van a közelben Omw és Aldi, nekem az Aldi jött be.
  • Helyszín:

    A lakás nagyon kellemes, kicsit nehezebb megtalálni az ajtót, de bent újszerű, tiszta törölközőt kaptam, van szájíz, laktacid, az ágy sgy kihúzott kanapé, de nagyon kényelmes és strapabíró. Az ágy mellett voltak játékszerek, amiből a pálcát ki is vettem és kicsit csapkodtam a fenekét.
  • Lány külseje:

    A képeknek megfelel, az arca alapján fiatalabbnak tűnik, szexi ruhában, kisminkelve, illatosan fogadott, nagyon tetszett, egy amazonnak láttam.
  • Action:

    Mikor beléptem, arról szólt az első téma, hogy lesze popó vagy sem. Már telefonban közölte, hogy meg kell nézze a szerszámot és azután dönti el. Leguggolt mosolyogva finoman kibontotta a nadrágom, miközben csábosan pillantott felfelé néha, és mosolyogva vette elő a szerszámot. Végül azt mondta, hogy ha nagyon akarom benne lenne, de most nincs formában. Így engedtem a sodrásnak és hagytam, amúgy extrának számít. Míg vetkőztem, néha csókolóztunk, amúgy jól csókol. Gyorsan tusoltam, közben kaptam egy pohár frissítőt és a kedvemért felvette a magasabb sarkú cipőjét, amit a képeken is lehet látni. Közben már a farkam adtam a szájába, nem húzta el magát, gyorsan egyet még lesmároltam mielőtt tövig a szájába nyomtam volna, aztán be is toltam tövig. Próbáltam tartani a fejét lent, nem ellenkezett. Mivel nem tudtam mik a határok, mit lehet, mit nem vele, csak azt hogy szereti ha enyhén dominálják, próbálkoztam... Úgyhogy ezután megfordultam és a fenekem a szájához toltam, de nem ellenkezett, kényeztette rögtön a fenekem, közben lehajoltam, hogy mégjobban hozzá férjen és a punciját kezdtem nyalni, amit nagyon jól fogadott, majd vissza fordultam és újra tövig toltam neki. Néha éreztem, megyek el. Mikor kérdésemre felállt lábra, egy fejjel magasabb volt nálam magassarkúban, nagyon tetszett, hogy a mellei a szám magasságában voltak, sorra be is kaptam őket és nyaltam hevesen.
    Az ágyra toltam térdre és újra nyaltam a punciját, majd óvszert tettem és kezdtem tolni hátulról. Utána, mivel mondta alul szereti, hátára feküdt, kérdeztem mit lehet, de mondta próbálkozzak. Finoman megfogtam a nyakát miközben hevesen toltam, szerette. Arcára köptem, szerette. Szájába köptem, szerette. Betettem az ujjaim a szájába és úgy kapaszkodtam ahogy toltam, ahogy tudom, szerette. Ezután felemeltem a hátával a felhoz kértem ülni és egész a falhoz közel dogtam a torkát, míg tenyereltem a falat, az ő kezei lent voltak.
    Ezután újból lent folytattuk, hol oldalról toltam, hol hátulról, ő hevesen biztatott, éreztem vége. Lábai nagyon hosszúak és izmosak, bőre finom és illatos, eszméletlen volt.
    Mikor éreztem végem, még lábra állítottam, kicsit az ágy melletti tükör előtt hátulról dugtam, pedig alig értem fel, utána térde helyezkedett, dugtam a száját, kezei hátra voltak kulcsolva, megnyalattam a golyóimat és bele durrantam a szájába. Nem is tudom mi történt a termékkel, mert forgott velem a világ... Utána tusi, kellemes beszélgetés és léptem is.
  • Elszámolás:

    A popó az extra, azon kívül nagyon messze van a határ.
  • Összkép:

    A legjobb szolgáltató, akinél az utóbbi pár évben voltam. Azok kevese, akik szeretik a szexet de hasznot is akarnak húzni belőle. Biztos vissza jövök.
Happy Massage