• Evelyn

  • Beküldte:
  • Evelyn reagálása

    Kedvesem, köszönöm szépen a romantikus hangulatú beszámolódat! Nagyon örülök, hogy jól esett, jól éreztem magam én is és várom, hogy megismételjük! Puszillak

  • Egyeztetés:

    Mostanában kiemeltként itt villog a hírdetese, így figyeltem fel rá.
    Reggel hívtam telefonon, megbeszéltük aznap du. találkozót.
    Pár szóban elmondtam, hogy közös fürdést, lightos masszázst szeretnék bemelegítésként, azután majd ahogyan a hangulat alakul.
    Az időpontot VTR-en is megerősítettem.
  • Megközelítés:

    Pontos cím VTR üzenetben érkezett.
    Belváros belső bugyra, tartottam tőle, hogy hol fogok megállni. Meglepetésemre viszonylag könnyen találtam üres helyet a kiskörúton. Forgalom is viszonylag haladós volt a kora délutáni órán. Hamarabb érkeztem a megbeszéltnél. Küldtem egy érdeklődő SMS-t.
    Evelin vissza csörgött, és egy negyed órával hamarabb bebocsájtást nyertem.
  • Helyszín:

    Régi építésű házról van szó, annak megfelelő szokásos lépcsőházzal, régi tipusú liftel.
    A lakás ebből adódóan magas légterű, tágas terekkel bír. Normális , szép állapotban van. Tisztaság, higiénia, friss levegő tapasztalható.
    Kettőnkön kívül mással nem találkoztam.
  • Lány külseje:

    A jelenlegi képein látható rózsaszínes-lilás hajszinével fogadott, bár egy kissé már halványodott a képekhez képest.

    Nem kifejezetten magas, de az átlagnál kicsit magasabbnak mondanám . Rögtön szembetűnőek a tuningolt cicik. Kifejezetten szépen vannak megcsinálva, szemet gyönyörködtetően természetesnek tűnő domborulatok.
    Evelin egyik karját színes tetoválasok borítják, -amint pár képén is látható. Én nem vagyok oda a tetoválásokért, de most abszolút nem zavart. Jól illett az extrém hajszínéhez.
    Személyisége szerintem ellentétben áll az extrém külsővel. Véleményem szerint belül egy szolíd romantikus lélek lakozik.
    Szemüveget visel.
    Köntösben fogadott ami alatt nem volt más ruhadarab.

    Evelin testalkatát optimális, nőiesnek mondanám. Nincs rajta súlyfelesleg, de van mit fogni rajta, feszes bőrének kellemes a símogatása.
  • Action:

    Kölcsönös fürdést terveztem kezdésnek.
    Már otthon alaposan tisztálkodtam, hogy Evelinnel már csak az intim közeledésről, egymásra hangolódásról szóljon a pancsolás.
    Kád is van a fürdőszobában, de az túl kicsi lett volna kettőnknek. Jó lenne kipróbálni egy nagy sarokkádat, netalán Jakuzzit.
    Itt a zuhanyfülkével kellett beérni, de kárpótolt, hogy ott volt Evelin, a lényeg, a többi végül is csak sallang.

    Jól össze ölelkeztünk miközben a kellemes melegvíz folyt a testünkre. Ugye, hogy mindenki elfantáziált már, meglesni egy azép lányt zuhanyzás közben? Mennyivel több ezt testközelből megtapasztalni! Előző tisztálkodás ide-vagy oda kölcsönösen alaposan megmostuk egymás testét. Különös tekintettel az intim részekre, majd pár percig simogattuk egymást apró puszikát adtunk-kaptunk.

    Törölközés, Listerinezés után a szobában francia ágyon folytattuk az együttlétet.
    A tervezett masszázst Evelin szóba hozta, de a hangulatom azt diktálta, hogy inkább kihagyom.
    Kölcsönös símogatás, ölelkezés folytatódott immár vízszintes helyzetben.
    Ebből 69 pozíció lett és egy nagyon hosszú érzéki kölcsönös kényeztetés a szó szoros értelmében.

    Maximálisan kiélvezkedtem a punci közelségét.
    Ugye a punci változatossága végtelen, mindegyik egyéni, férfi szemnek csúnya punci talán nincs is, legalább is én még nem találkoztam olyannal.
    Evelin puncija ehhez képest is kiemelkedően szép.
    Jó arányú feszes kisajkak a szépen párnázott nagyajkak között.
    Jó volt nyalni, íz, illat hibàtlan.
    Finoman az ujjamat is badughattam, forró szűk rejtekébe.
    Egetverő szexuális izgalmat nem váltottam ki Evelinből . Megjátszott műnyögések sem voltak amit részemről pozitívan értékelek.
    Sikerként könyvelem el , hogy nem volt kellemetlen számára a ténykedésem, azt gondolom, őszintén mondta, hogy jól esett neki.

    Mindeközben Evelin a farkammal foglalkozott.
    Érzékien szájjal, kézzel, nyelvvel változatosan.
    Nem voltam túl fickós állapotban.
    Időnként felált, időnként vissza lankadt.
    Evelint megnyugtattam, hogy mindent jól csinál és jól esik. Nyugodtan folytassa úgy ahogyan addig.
    Mindentől függetlenül nagyon élveztem a helyzetet.
    Szép lány játszadozik a lábam között, én pedig összes érzékszervemmel élvezkedem az ő lába között. Teljesen jó volt, nem kellett több.

    Hosszabb idő után izgalmam egy magas hullámban tetőzött, és az örökítő anyag a hasamra érkezett.
    Evelin megtörölgetett, majd egymáshoz közel húzódva , beszélgetve töltöttük a hátra lévő már nem is sok időt.
    Az óra elrepült, ideje volt távozni.
  • Elszámolás:

    A találkozó elején letettem egy kis asztalra.
    Végig ott maradt.
    Extráról nem volt szó.
    VTR kedvezmény érvényes.
  • Összkép:

    Látogatásom célja, eltölteni egy kellemes órácskát, egy olyan hölgy intim közelségében, aki után vágyakozva fordulnék meg az utcán.

    Az évek során arra jöttem rá, hogy a jó szexhez - legalábbis számomra-több ismeretségre van szükség mint amennyi egy ilyen randiba belefér.
    Túl sok érzelmet vittem bele, és ennek ilyen keretek között nincs helye.
    Az ujdonság varázsa azonban vonz. A testi érintés izgalmas örömet tud okozni ilyen ad-hoc helyzeten belül is.
    Ennek megfelelően alakult a randi Evelinnel.
    Jól éreztem magam, begyüjtöttem egy újabb élményt, kellemes emléket.
    Az elmaradt aktus nem hagyott hiányérzetet.
    Minden jó volt úgy ahogy történt.
Happy Massage